Végleges a döntés, letartóztatásban maradnak a fővárosi politikusok a korrupciós ügyben
Magyar Nemzet
2026-06-25 18:00
A másodfokú bíróság csütörtökön meghozott végleges végzésével eldőlt, harminc napig biztosan rács mögött marad a fővárosi korrupciós ügy összes letartóztatásban lévő gyanúsítottja – tudta meg a Magyar Nemzet. Két volt momentumos politikus ügyében már korábban döntöttek, most pedig a fővárosi önkormányzatokat érintő korrupciós ügy fideszes és volt szocialista érintettjei ügyében is meghozták a döntést: Láng Zsolt, Puskás Péter, Őrsi Gergely és Molnár Zsolt is börtönben marad.
Ismert, a Központi Nyomozó Főügyészség a közelmúltban előállította és őrizetbe vette Őrsi Gergely II. kerületi volt szocialista polgármestert, fideszes elődjét, Láng Zsoltot, valamint az óbudai Fidesz vezetőjét, Puskás Pétert és Molnár Zsolt volt MSZP-s országgyűlési képviselőt, illetve két volt momentumos politikust. Ugyancsak rács mögé került Magyarország egyik legnagyobb közétkeztetési szolgáltatójának tulajdonosa, Gy. Tamás és egyik vezetője is.
A nyomozó ügyészek több tízmilliós nagyságrendben foglaltak le készpénzt és értékes ingóságokat. A nyomozással párhuzamosan vagyon-visszaszerzési eljárás is folyamatban van. Az ügyészség az ügyben közleményt is kiadott: a gyanú lényege szerint, egy parkfenntartási munkákat végző, több önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló céget ténylegesen irányító vállalkozó, ezen cég és az azzal azonos cégcsoporthoz tartozó más cégek érdekében szerződések folyamatos biztosítása, azok zavartalan fenntartása, illetve szerződési feltételek javítása céljából 2011-2024 között önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően önkormányzati vezető és politikai pozíciót betöltő személyeket vesztegetett. A vesztegetési céllal kifizetett pénz összege meghaladja a kétmilliárd forintot.
A gyanú szerint kezdetben a vállalkozó a budapesti III. kerületi önkormányzatnál Puskás Péter fideszes alpolgármesternek fizetett rendszeresen korrupciós pénzt, aki azon,
Puskás és Czeglédy a parkfenntartási szerződést rendszeresen támadó Szkaliczki Tünde volt momentumos önkormányzati képviselőnek – a vállalkozó és Matisz Károly pártigazgató közreműködésével – e támadások befejezéséért szintén jutatott a pénzből, illetve a vállalkozó Matiszt külön is vesztegette a pártjába tartozó más képviselők befolyásolásáért. A vállalkozó a budapesti II. kerületi önkormányzatnál előbb Láng Zsolt, majd Őrsi Gergely polgármestereknek is rendszeresen jutatott vesztegetési pénzt, illetve kerületi önkormányzati képviselők befolyásolásáért polgármesterségét követően Lángnak, továbbá Gór Csaba választókerületi elnöknek is fizetett – áll az ügyészségi korábbi közleményben. Az ügyészség hangsúlyozta, hogy az üzletember ezen túlmenően Molnár Zsolt akkori MSZP-s országgyűlési képviselőnek is folyamatosan fizetett korrupciós pénzeket önkormányzati politikusok feletti pártvezetői befolyása érvényesítéséért. E pénzek kérése kapcsán Molnár több esetben a kapcsolataira, illetve a vesztegetési pénzekből történő állítólagos továbbosztásra hivatkozott.
Az ügy másik szála szerint ugyanezen vállalkozó segítségével egy közétkeztetési szolgáltatást végző cégcsoport tulajdonosa (Gy. Tamás) és ügyvezetője is vesztegette a cégcsoport szerződéseinek biztosításáért a korábban megjelölt önkormányzati vezetőket. A cégcsoport képviselője a vállalkozó közreműködésével ugyanilyen okból Kőhegyi István pécsi vezető politikusnak is juttatott pénzt Molnár Zsolton keresztül.
Az ügyészség által meg nem nevezett vállalkozó információink szerint nem más, mint a Pannonpark Kft. volt tulajdonosa, Z. Zsolt. Róla megírtuk , hogy csupán öt év tíz hónapot indítványozott az üzletemberre az ügyészség, amennyiben a váddal egyezően beismerő vallomást tesz az ellene évekkel ezelőtt indult büntetőügy előkészítő ülésen.
Pedig a többek között kertészeti, parkfelújítási megrendeléseket a fővárosban rendre elnyerő Pannon Park Forest Kft. korábbi tulajdonosát súlyos bűncselekményekkel, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással, gazdasági csalással, versenykorlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban és okirat-hamisítással vádolták meg. Úgy tudjuk, az enyhe ügyészi indítvány egyik oka, hogy Z. Zsolt alkut köthetett a hatóságokkal és többek között a kedden kirobbant korrupciós botrány érintettjeire vallott. Ráadásul Z. Zsolt egy évet letartóztatásban, majd bűnügyi felügyeletben volt, ami beszámít a büntetésébe. Rajta kívül egy volt önkormányzati politikus is beszélni kezdett, terhelő vallomást téve politikustársaira.