← Vissza

news.bsdnet.hu

Már megint a ruha, Szoboszlai bátor divattanácsokat adott Liverpoolban - Videó

Origo 2026-06-25 18:00
Nagy visszhangot váltott ki Szoboszlai Dominik legutóbbi érkezése a magyar válogatott telki edzőtáborába. A csapatkapitány egy feltűnő, dizájnerdarabokból összeállított szettben jelent meg, amely pillanatok alatt bejárta a közösségi médiát. A szurkolók egymás után gyártották a mémeket, sokan pedig azt is megkérdőjelezték, hogy a Liverpool középpályásának valóban van-e stílusérzéke. Most azonban maga Szoboszlai mondott véleményt liverpooli csapattársai öltözködéséről, sőt saját szettjét is értékelnie kellett. A Versus nemrég közzétett videójában Szoboszlai Dominik volt a legújabb vendég, akit arra kértek, hogy pontozza a Liverpool játékosainak öltözékeit. A sort Hugo Ekitike nyitotta, akinek szettjét így értékelte: – mondta, ezt követően pedig egy saját fotóját is értékelnie kellett. A kép akkor készült, amikor a Liverpool bejelentette a Tommy Hilfigerrel kötött együttműködését, amelynek Szoboszlai az egyik reklámarca lett. Ezután Jeremie Frimpong került sorra. Szoboszlai mosolyogva reagált csapattársa sapkájára, összességében azonban nem értékelte olyan magasra a szettjét, mint korábban a sajátját vagy Hugo Ekitikéét. "Jeremy imádja ezeket a sapkákat. Ő az a srác, akinek tényleg minden jól áll, ezért kap tőlem egy hetest" – nyilatkozta Szoboszlai, majd a következő képen már a Liverpool csapatkapitánya, Virgil van Dijk szerepelt. A holland védő a válogatott edzőtáborába érkezett elegáns öltözékben, erről kellett véleményt mondania a magyar középpályásnak. Végül ismét Szoboszlai került a reflektorfénybe: egy olyan fotót mutattak neki, amely még a magyar válogatott júniusi felkészülési mérkőzései előtt készült. A középpályás a szlovénok és a görögök elleni találkozókra érkezett meg ebben a sokat emlegetett szettben a telki edzőközpontba. Ebből pedig az is kiderült, hogy Szoboszlai saját magát tartja a Liverpool legstílusosabb futballistájának, hiszen a videóban önmagának adta a legmagasabb pontszámot. VERSUS (@versus) által megosztott bejegyzés
Eredeti cikk megtekintése →