Ilyen Budapest egy hajléktalan ember szemével: városi sétákon mutatják meg az utca valóságát
Divany
2026-06-25 19:00
Az Első kézből a hajléktalanságról program (EKH) 2009-ben indult, egy már meglévő, kisebb előzményből kinőve. A kezdeményezés egyik fontos kiindulópontja ugyanis az volt, hogy a Fedél Nélkül utcalap egyik terjesztőjét, a hajléktalanság ügyével elkötelezetten foglalkozó Balog Gyulát egy pedagógusként dolgozó törzsvásárlója meghívta beszélgetni az osztályába.
Ebből indult az EKH, amely az elmúlt 17 évben egyre jelentősebb érzékenyítő hálózattá vált: közel 200 hajléktalan ember vett részt előadóként a programban, és mintegy 30 ezer fiatalhoz jutottak el közép- és felsőoktatási intézményekben.
Az EKH azonban ma már nemcsak iskolai előadásokról szól, hanem egy komplex szolgáltatáscsomaggá nőtt: része lett az élő könyvtár, a közösségi ebéd és a városi séta is. Utóbbi ötlete a 2010-es évek elején született meg, amikor az EKH tagjai két érintett életútját próbálták egy földrajzilag is körülhatárolható térbe helyezni.
„A cél az volt, hogy az idegenvezető maga az a hajléktalanságot megtapasztalt ember legyen, aki nemcsak elmeséli, hanem meg is mutatja saját történetét a város konkrét helyszínein keresztül, aluljárókban, utcán, padokon és intézményekben” – mondja Kepe Róbert, a Fedél Nélkül felelős szerkesztője, hozzátéve: ezzel párhuzamosan a Város Mindenkié csoport is indított egy másik, lakásszegénységre és mélyszegénységre fókuszáló sétát, amely során végül a két kezdeményezés összekapcsolódott.
A séták többnyire nyitottak, így bárki jelentkezhet, akit érdekel a téma. A szervezők szerint nincs ideális célcsoport, hiszen mindenki tanulhat a hajléktalanságot megjárt érintettek életéből.
Kapcsolódó: Alig 50 ezret kapnak havonta, és esélyük sincs kitörni: egyre több a 60 évnél idősebb hajléktalan ember Magyarországon