Rendkívüli intézkedéseket jelentett be a kormány a hőség miatt – itt vannak a részletek
Liner
2026-06-25 19:46
Országos szintű, összehangolt védekezést rendelt el a kormány a rendkívüli hőség miatt – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón.
A kormányfő hangsúlyozta, a várható extrém időjárási helyzet kezelése érdekében külön kormányrendelet született, amelynek végrehajtását egy több tárcát és szervezetet összefogó koordinációs rendszer segíti.
A miniszterelnök elmondta, a védekezést személyesen irányítja, munkáját pedig egy koordinációs testület támogatja, amelyben a belügyminiszter, az egészségügyi miniszter, a gazdasági és energetikai miniszter, a honvédelmi miniszter, a közlekedési és beruházási miniszter, valamint a nemzetbiztonsági főtanácsadó is részt vesz. Arra kérte a lakosságot, hogy folyamatosan kövessék a hőséggel kapcsolatos tájékoztatásokat, lehetőség szerint maradjanak otthon, és fordítsanak kiemelt figyelmet az idősekre.
A helyi szintű védekezést a területi védelmi bizottságok koordinálják, amelyek a honvédség, a katasztrófavédelem, a mentőszolgálatok és a tűzoltóság munkáját hangolják össze. Magyar Péter közölte, hogy a Védelmi Igazgatási Hivatal folyamatos jelentésekkel segíti a kormány döntéshozatalát.
A kormányfő bejelentette azt is, hogy péntek éjféltől rendkívüli tájékoztatási rend lép életbe. A kormany.hu/hoseg oldalon, valamint a kormány és a miniszterelnök közösségi felületein folyamatosan frissülnek majd a hőségriadóval kapcsolatos információk. A kabinet eközben péntek estétől háromnapos informális kihelyezett ülést tart Pilisszentkereszten, ahol a helyzet alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és szükség esetén azonnali döntéseket hoznak.
A kormány szerdai ülésén arról is határozott, hogy az államigazgatásban és az állami tulajdonú cégeknél – ahol ezt a munkakör lehetővé teszi – hétfőn és kedden otthoni munkavégzést rendelnek el. Magyar Péter felhívta a munkáltatók figyelmét arra, hogy kötelesek biztosítani az egészséges munkavégzés feltételeit, beleértve a védőital rendelkezésre állását is. Emellett azt kérte, hogy ahol erre lehetőség van, mérlegeljék a rövidített munkaidő bevezetését, illetve a szabadtéri munkák átütemezését.
A védekezés részeként országszerte zajlik majd az ivóvízellátás biztosítása. A honvédség, az önkormányzatok és a karitatív szervezetek közterületeken, valamint a MÁV, a Volán és a GYSEV hálózatán is palackos vizet osztanak, továbbá az autópályák mentén is készen állnak a vízosztásra, ha jelentősebb torlódások alakulnának ki. A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a honvédséget több millió zacskózott víz előállítására és raktározására utasította az ország különböző pontjain.
A vízellátás kapcsán kitért arra is, hogy jelenleg Zalaegerszeg és Zalaszentgrót térségében, összesen 26 helyen van szükség vízkorlátozásra. Elmondta, hogy baj esetén a Magyar Honvédség és a Nemzeti Víziközművek 26 önjáró eszközzel tud vizet szállítani az ország különböző pontjaira, ugyanakkor ezt a kapacitást alacsonynak nevezte, ezért fejlesztési terv elkészítésére adott utasítást.
Magyar Péter hangsúlyozta, hogy a szociális intézmények szükség esetén mobil klímaberendezéseket kapnak, miközben a javítási munkák folyamatosak a kórházakban és a szociális ellátórendszer intézményeiben is. Közlése szerint egyelőre nem merült fel súlyos probléma. Kiemelte továbbá, hogy az utcai segítőszolgálatok és a krízisautók fokozott figyelmet fordítanak a hajléktalan emberekre, akik különösen veszélyeztetettek a rendkívüli melegben.
A miniszterelnök arra kérte az önkormányzatokat, hogy a klimatizált polgármesteri hivatali helyiségeket a hétvégén is tartsák nyitva a lakosság számára. Emellett felhívással fordult a kereskedelmi és vendéglátóhelyekhez is, hogy biztosítsanak ivóvizet az embereknek, valamint tegyék lehetővé a mosdók ingyenes használatát. Közölte, hogy országszerte több mint 2200 klimatizált helyiség áll rendelkezésre, amelyek listája a kormány és a katasztrófavédelem honlapján érhető el.
A hétvégére várható tömegrendezvényekkel kapcsolatban a kormányfő azt mondta, hogy a szervezőkkel a területi védelmi bizottságokon keresztül egyeztetnek. Arra kérte őket, hogy lehetőség szerint fontolják meg a gyermekrendezvények és gyermek-sportesemények lemondását vagy későbbi időpontra halasztását. Hozzátette, hogy a katasztrófavédelem és a honvédség jelen lesz a nagyobb rendezvényeken, ahol vízosztással és szükség esetén locsolással segíthetik a résztvevőket.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy ideiglenesen felfüggesztik a kamionstopot. Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a rendkívüli hőség miatt várhatóan sebességkorlátozásokat kell bevezetni a vasúti közlekedésben, és a sínek felmelegedése miatt járattörlések is előfordulhatnak, akár a HÉV-vonalakon is.
Az aszályhelyzettel kapcsolatban elmondta, a kérdés az előző és a mostani kormányülésen is napirenden szerepelt. Közlése szerint Bóna Szabolcs szakminiszter már javaslatot tett az átcsoportosításokra és a kártalanítási rendszerre. A miniszterelnök kijelentette, hogy a szükséges források rendelkezésre állnak majd, és a kárfelmérést követően az előlegek, valamint a végleges kártalanítások kifizetését is biztosítják.
A hosszabb távú megoldások kapcsán hangsúlyozta, hogy a jelenleginél jóval nagyobb fejlesztésekre van szükség, ezért legkésőbb ősz elejére egy közép- és hosszú távú klíma-, vízgazdálkodási és öntözési stratégia elkészítését kérte a kormánytól. A Velencei-tó helyzetéről szólva közölte, hogy jelenleg nincs lehetőség mesterséges vízpótlási rendszer kiépítésére, és várhatóan további 10-12 centiméterrel csökkenhet a vízszint. Hozzátette, hogy ahol a vízfelület megszakad, ott a kialakuló homokpadokat gépekkel bontják meg, valamint több nyílt vízfelületen levegőztetést is végeznek majd.
A tájékoztatón Erdélyi Krisztián tűzoltó vezérőrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság műveleti főigazgató-helyettese is megszólalt. Azt mondta, hogy „fel vannak készülve az extrém helyzetek kezelésére, a nap 24 órájában kétperces riasztással riaszthatóak”. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, a tűzesetek száma mégis emelkedik, amelyek „szinte mindig emberi tevékenységhez köthető”.
Liner/MTI