← Vissza

news.bsdnet.hu

Váratlanul kórházba került a Házasság első látásra sztárjának szerelme

Bors Online 2026-06-26 02:00
A Házasság első látásra Jagicza Petije a műsor után Liza személyében találta meg azt a társat, akire mindig is vágyott. A fiatalok így nagyon hamar össze is költöztek, és már a közös jövőt tervezgetik, de most egy kisebb nehézséggel kellett szembesülniük. Jagicza Peti párjának ugyanis egy váratlan beavatkozásra volt szüksége, ami miatt a vállalkozó otthon ápolta kedvesét. Erről mesélt most a Borsnak . A Házasság első látásra 2025-ös évadának sztárja Jagicza Peti és kedvese, Liza egy újabb fordulóponthoz érkeztek a kapcsolatukban, de úgy tűnik ezt az akadályt is sikerrel vették, és lassan tényleg úgy tűnik, hogy nincs olyasmi, amit ketten ne tudnának legyőzni. – mesélte nevetve Peti. „Egyébként váratlanul derült ki, hogy szükség van erre a kis karbantartásra, ha szabad így fogalmaznom, de nem volt annyira extra dolog tulajdonképpen, szóval csak örülök, hogy kiderült, és túl vagyunk rajta” – vallotta be. Természetesen Peti számára egyértelmű volt, hogy szerelme mellett áll egy ilyen helyzetben, éppen ezért azonnal átalakította az időbeosztását is, amint kiderült, hogy szükség van erre a beavatkozásra. „Ez a múlt hetünk második felében robbant be, és kicsit átírta a forgatókönyvet, amit terveztünk, mert egyébként hétvégén a Balatonon szerettünk volna vitorlázni, de ez nyilván nem így lett. Mostanra viszont tényleg sokkal jobb a helyzet, már Liza is tud jönni-menni, lejön velem kutyát sétáltatni és hasonlók, szóval tulajdonképpen két nap volt, ami durvább volt, és feküdnie kellett, azóta minden kezd visszatérni a normális kerékvágásba” – részletezte még a történteket.
Eredeti cikk megtekintése →