Csak összekeverem vízzel és a növényekre fújom, azonnal eltűnnek a levéltetvek a kertemből
Kiskegyed
2026-06-26 03:30
A levéltetvek azért különösen bosszantó kártevők, mert rendkívül gyorsan szaporodnak. Kedvező körülmények között rövid idő alatt egész kolóniákat hoznak létre, és főként a növények legérzékenyebb részeit támadják meg. A fiatal hajtások, zsenge levelek és virágbimbók különösen veszélyben vannak, mert a kártevők elszívják belőlük a nedveket, ezzel legyengítik a növényt, és lassítják a fejlődését.
A védekezést az is megnehezíti, hogy a levéltetvek jól alkalmazkodnak a környezetükhöz , sőt bizonyos szerekkel szemben idővel ellenállóbbá is válhatnak. Éppen ezért sok kertész inkább rendszeres, természetesebb megoldásokkal próbálkozik, mielőtt erősebb vegyszerekhez nyúlna.
Az egyik legegyszerűbb házi permethez őrölt chilire van szükség. A csípős fűszerből egy evőkanálnyit kell elkeverni 1,5 liter forró vízzel, majd a keveréket 24 órán át állni kell hagyni. Ezután le kell szűrni, hozzáadni néhány csepp folyékony mosószappant vagy káliszappant , majd spriccelős flakonba tölteni.
A kész permettel alaposan fújd be a növényeket , különösen a levelek fonákját, mert a levéltetvek gyakran ott bújnak meg. A kezelést érdemes este elvégezni, amikor már nem tűz erősen a nap, így kisebb az esélye annak, hogy a permet megperzselje vagy károsítsa az érzékenyebb leveleket.
A módszer azért működhet, mert a chili kapszaicint tartalmaz. Ez az anyag megzavarja a levéltetveket , és elriaszthatja őket a kezelt növényekről. A mosószappan vagy káliszappan közben a kártevők védőrétegét támadja, nehezíti a légzésüket, és kiszáradáshoz vezethet.
Fontos azonban, hogy bármilyen házi permetet használsz, először mindig csak a növény egy kisebb részén próbáld ki. Ha másnap nem látsz perzselődést vagy levélkárosodást, akkor lehet nagyobb felületen is alkalmazni. A rendszeresség sokat számít: egyetlen permetezés nem mindig elég, főleg akkor, ha már nagyobb kolónia telepedett meg a növényen.
via