Államtitkári posztot kap Gyurkó Szilvia a Tisza-kormányban
HVG
2026-05-08 07:35
Külön államtitkára lesz a gyermekjogi és gyermekvédelmi ügyeknek a Szociális- és Családügyi Minisztériumban.
Gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárnak kéri fel a Tisza-kormány Gyurkó Szilviát, a Hintalovon gyermekjogi alapítvány alapítóját – értesült a HVG több forrásból. A szakember a Kátai-Németh Vilmos által vezetett Szociális- és Családügyi Minisztériumban állhat majd munkába. Gyurkót telefonon értük el és bár az információt nem erősítette meg, többszöri kérdésünkre se cáfolta azt.
Az előző ciklusban a gyermekvédelmi kérdésekkel a Belügyminisztérium, azon belül is a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, Fülöp Attila foglalkozott. Az ő nevéhez kötődik többek között az: 2024 őszénmegüzenteMagyar Péternek, hogy a gyermekvédelmi intézményekben „további »képviselői látogatására« a jövőben nem tartunk igényt, és nem biztosítunk rá lehetőséget”. Ő volt az is, akimegtiltotta, hogy célba érjenek a Tisza Párt állami nevelésben élő gyerekeknek szánt adományai, illetve Magyar Péter és Menczer Tamás emlékezetes találkozásánál is jelen volt a pécsi gyermekotthonnál. Fülöp egyik utolsó, nagyobb port kavart szereplésekéntkivonulta parlament Népjóléti Bizottságának üléséről, ahol az ellenzéki képviselők és az újságírók a Szőlő utcai botránnyal kapcsolatban vártak volna tőle válaszokat.
Gyurkó Szilvia az ELTE-n szerezte jogi diplomáját, majd gyermekjogi és gyermekvédelmi tanulmányokat folytatott a New York-i Columbia Egyetemen, de végzett kurzusokat a Genfi Egyetem és a Harvard szervezésében is. 2012 és 2014 között az UNICEF Magyar Bizottságának gyermekjogi igazgatója volt, 2016-ban pedig megalapította a Hintalovon alapítványt, ahol ma már tanácsadóként dolgozik és bár konkrét ügyekben nem vállal szerepet, továbbra is tart előadásokat, tréningeket és képzéseket.
„Nagyon komoly bajban van a gyermekvédelmi szakellátás. De ha teljesen őszinték akarunk lenni, az 1997-es gyermekvédelmi törvény hatálybalépése óta sosem volt olyan «aranykor», amikor az előírások mindenütt teljesültek volna az országban. Ma viszont azért sem tudnak sok gyerek esetében a jogszabályi előírások érvényesülni, mert nincs elég nevelőszülő, nincs elég jól képzett szakember, nincs elég férőhely, nem biztosítottak a kiegészítő, támogató szolgáltatások, illetve nincs meg a különböző szektorok közötti együttműködés. A családok átmeneti otthonaiban eleve nagyon szűkös a kapacitás, és azt látjuk, hogy jellemzően nem átmeneti, hanem tartós problémákkal küzdő családok kerülnek oda, akiknek szinte kizárt, hogy megnyugtatóan, a hosszú távú rendezés esélyével javuljon a helyzetük, amíg ott vannak. Azt is látjuk, hogy borzasztóan korlátozott az egyéb segítségnyújtási lehetőségek száma, így aztán
hiába írja elő a jogszabály, hogy gyereket pusztán anyagi okok miatt nem lehet kiemelni a családjából, mégis minden harmadik gyerek valamilyen anyagi problémával összefüggő ok miatt kerül az állami gondoskodás rendszerébe.
– említett néhányat a gyermekvédelmet érintő legsúlyosabb problémákból Gyurkó Szilvia, amikor 2024-beninterjútadott a HVG-nek.
Magyar Péter mindig is a Tisza kampányának, sőt eredettörténetének középpontjába próbálta helyezni a bicskei gyermekotthon áldozatainak történetét és az ezzel kapcsolatos állami mulasztásokat. Az intézmény igazgatóját, Vásárhelyi Jánost 2018-ban ítélték el jogerősen, a bizonyítékok szerint már tíz évvel korábban is zaklatta szexuálisan a gondjaira bízott gyerekeket. 2012-ben a gyermekotthon három nevelője levelet küldött a szexuális abúzust elszenvedőknek pszichológiai segítséget nyújtó Eszter Alapítványnak, ahol akkoriban Gyurkó is dolgozott. A nevelők azt kérdezték, hogy mit lehet tenni, ha kiderül, hogy az otthonban élő gyerekeket az igazgató szexuálisan használja, megkeresésükhöz egy CD-n küldtek el videókat, amelyeken Vásárhelyi áldozatai mondták el, hogyan molesztálta őket az igazgató. Az ügyben már 2011-ben nyomozás indult, vagyis akkor úgy tűnt, érdemben kivizsgálják az esetet, de később az eljárást lezárták.
„Azt hittem, mivel annyira egyértelmű az ügy, hogy nem lehet más a vége, mint az, hogy a bűnös elnyeri méltó büntetését. Ma már tudjuk, hogy ez csak jóval később következett be, de akkor ez még nyitva állt, ezért azt tanácsoltam a nevelőknek, hogy ne forduljanak a médiához. A sajtó jelentette nagy nyilvánosság egy életre áldozat szerepben tarthatja a gyerekeket, akik akkor se tudják ezt levetni, ha továbblépnének” – idézte fel az akkori eseményeket Gyurkó a kegyelmi botrány kirobbanása után nem sokkal aNépszavának. Elmondta azt is, az ügy sok álmatlan éjszakát okozott neki és úgy érzi, hatalmas hibát követett el. „Az, hogy a sajtónyilvánosság része a jelzőrendszernek, az súlyos szegénységi bizonyítvány a hazai gyermekvédelemnek” – tette hozzá 2024-ben.
Korábban a Tisza-kormány gyermekvédelemmel kapcsolatos terveiről Magyar Péter aztmondta, 20 évre visszamenőleg vizsgálatot rendelnének el a gyermekvédelmi rendszerben történt visszaélésekről. Az odafigyelés, a szakmaiság és az emberség a legfontosabb hiány jelenleg a gyermekvédelemben, ezekhez pluszforrás sem kell, de azonnali béremelés és a napi kiadásokra vonatkozó kvóta emelése is tervben van – tette hozzá a pártelnök, amikor 2025 decemberében a HVG arra vonatkozó kérdésére, mik lennek az első intézkedéseik a területen.
A párt programjában a gyermekvédelmi rendszer azonnali megerősítését vállalja, beleértve az ágazat működési költségeinek 20 százalékos emelését. A gyermekvédelmi dolgozók bérét 25 százalékkal emelnék és inflációkövetővé tennék, és azt ígérik, a gyermekvédelem költségvetése felülről nyitott lesz. További vállalásaik közé tartozik:
Nyitókép: HVG / Túry Gergely.
A jobboldali publicista szavainak utóélete új magasságokat ért el.