← Vissza

news.bsdnet.hu

Navracsics tovább gyomrozza a Fidesz milliárdosait, hogy ne legyenek már smucigok

Mediapiac 2026-06-26 04:40
A fideszes médiában zajló tömeges elbocsátások nemcsak egzisztenciális válságot jeleznek, hanem azt is megmutatják, milyen törékennyé vált a kormánypárti nyilvánosság belső szolidaritása. Navracsics Tibor szerint a megerősödött nemzeti tőkés rétegnek most erkölcsi felelőssége lenne segíteni azokon, akik éveken át a polgári Magyarország médiavilágát építették. Nemcsak együttérzésükről akarták biztosítani a fideszes médiából elbocsátott dolgozókat, hanem értetlenségüket is ki akarták fejezni – erről beszélt Navracsics Tibor korábbi területfejlesztési miniszter a Magyar Nemzetnek adott interjújában . A politikus Ferencz Orsolyával közösen írt nyílt levelet a kormánypárti médiában zajló tömeges elbocsátásokra reagálva. Navracsics szerint az elmúlt tizenhat évben Magyarországon „nagyon erős középosztályosodási és polgárosodási folyamat” zajlott le, amelynek egyik eredménye egy látható nemzeti tőkés közép- és felső középosztály kialakulása lett. Mint fogalmazott, a nemrég megjelent, Magyarország száz leggazdagabb emberét bemutató listán is jól látszik, hogy ennek a rétegnek „szép számmal” vannak képviselői a leggazdagabb magyarok között. A korábbi miniszter úgy látja, hogy mivel az érintettek közül többen akár egyetlen év alatt is többmilliárdos vagyongyarapodást érhettek el, most erkölcsi kötelességük lenne segítséget nyújtani azoknak, akik korábban szerepet vállaltak „a polgári Magyarország” megalkotásában és fenntartásában. Navracsics az interjúban arról is beszélt, hogy a Fidesz elvesztette a kapcsolatot a városi értelmiséggel – ezt a problémát korábban Orbán Viktor is említette. A politikus szerint a gond egyik oka az lehetett, hogy a kormánypárt elhanyagolta az értelmiség, különösen a magasan kvalifikált értelmiség meggyőzését. Úgy fogalmazott: elképzelhető, hogy a kormányzati pozícióval és feladatokkal járó túlterheltség miatt alakult ki az a gondolkodás, hogy nincs idő az értelmiséggel való kapcsolattartásra. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kommunikációs csatornák fenntartását az a meggyőződés is akadályozhatta, miszerint a kormány a mindennapi életben számos eszközzel támogatja a középosztályt. Navracsics szerint ilyen támogatást jelent a családtámogatási rendszer, az adórendszer, a munkahelyteremtés és az ösztöndíjak rendszere is. A Fideszben ezért kialakulhatott az a feltételezés, hogy azok, akik e kedvezmények haszonélvezői, megbocsátják, ha a politikai kommunikációban nem ők az elsődleges célcsoport.
Eredeti cikk megtekintése →