● news.bsdnet.hu

Veres Barna főtörzszászlós 35 esztendővel ezelőtt járőrként kezdte pályafutását, idén tavasszal pedig szolgálatparancsnokként búcsúzott a rendőrségtől. Bár május 28-án levette az egyenruhát, a rendőri szemléletet – ahogy ő mondja – nyugdíjba vinni nem lehet. Három héttel május 28-ai búcsúztatása után beszéltük meg az interjút a Debreceni Rendőrkapitányság épületében. Ahány egykori kollégája jött szembe vele, mindenki mosolyogva üdvözölte, többen átölelték, és jól látszott: őszintén örülnek annak, hogy újra látják. Veres Barna Debrecenben szerelt fel 1992-ben, őr-járőr szolgálati beosztásban. – Akkoriban a fiatalokat mindig tapasztalt kollégák mellé osztották be. Az én tanítóm kiváló felkészültségű rendőr volt, rengeteget tanultam tőle – emlékezik vissza. Elmondása szerint akkoriban a szakmai fejlődés természetes útja volt, hogy aki bizonyította rátermettségét, öt év elteltével járőrvezető lehetett. – Én is öt év után, a parancsnokaim javaslatára lettem járőrvezető, és nagyon sokáig dolgoztam ebben a beosztásban. Közterületi szolgálatot láttunk el. 2011-ben szolgálatparancsnokká neveztek ki. Nagyobb felelősség volt. Össze kellett fogni az egységet, feleltem a rendőri intézkedésekért és azért, hogy ki milyen feladatot hajtson végre. Soha nem akartam más beosztást, megtaláltam a számításomat. Az első elfogását ma is úgy idézi fel, mintha tegnap történt volna. – Néhány hónapja voltam rendőr, amikor egy idősebb kollégával egy cserbenhagyásos balesethez küldtek minket. A sértett követte az autót, és látta, hogy egy ház udvarára hajt be. Becsengettünk, de nem nyitott ajtót senki. Egyszer csak egy fiatalember kiugrott az ablakon, és futásnak eredt. Több mint egy kilométeren át futottam utána. Egy parkba szaladt, és bebújt a lépcső alá, de én láttam, ezért odarohantam, kihúztam és megbilincseltem. Fiatal rendőrként óriási élmény volt, hogy egyedül fogtam el. Később kiderült, hogy az autó lopta, és a férfinak jogosítványa sem volt. A történet azonban évekkel később folytatódott. – Tíz évvel később a saját autómat vezettem, amikor egy fehér Golf II-es jött szembe. Ahogy összenéztünk a sofőrrel, azonnal felismertem benne ugyanazt az embert, akit a cserbenhagyás után elfogtam. Lediktáltam a rendszámot az ügyeletnek, és közölték, hogy fél órával korábban jelentették be az autó eltűnését. Másnap egy kollégával megkerestük, végül a használtcikk-piacon találtuk meg. Megkérdeztem tőle: „Csaba, hol van a kocsi?” Azt mondta: „Jöjjön, megmutatom.” Kiderült, hogy ismét lopott kocsival közlekedett, és még mindig nem volt jogosítványa. Persze nem csak bűnözőkkel találkozott szolgálata során. Egy eset különösen mély nyomot hagyott benne. – Egy négyéves kisfiú beleesett egy hordó vízbe – meséli. – Mire kiértünk, már a mentők is ott voltak. Helyet csináltunk az ágyon, ahol ellátták a gyermeket. A szülők 12 évet vártak arra, hogy megszülessen. Ott álltunk, láttuk, hogy nem lélegzik, próbáltuk nyugtatni a szülőket, de nem tudtuk, mi lesz. Aztán sikerült megmenteni. Leírhatatlan érzés volt. Nem tervezte gyerekként, hogy rendőr lesz. Civil munkahelye megszűnése után került egy biztonsági céghez, ahol megismerkedett későbbi osztályvezetőjével. – Megkérdeztem tőle, hogyan lehet rendőrnek jelentkezni – emlékszik vissza. – Elmondta a feltételeket, én pedig belevágtam. Nagy volt a túljelentkezés, de sikerült. Egyszerű családban nőttem fel. Édesapám mindig arra tanított, hogy a tisztelet és a becsület útján kell járni, és amit elkezdünk, azt a legjobb tudásunk szerint végezzük el. Május 28-án különleges búcsúztatásban részesült. Reggel szolgálati gépkocsi ment érte, amely a kapitányságra vitte. – Mikor megérkeztem, a kollégáim sorfalat álltak. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen fogadtatás vár majd. A parancsnokomnál zászló és kard volt, elbúcsúztattak, én pedig próbáltam néhány szót szólni, de nagyon nehéz volt. A megyei vezető a rádióforgalmazásba is meghívott még egyszer, utoljára a hívónevemen szólítva. Boldog nyugdíjas éveket kívánt. Nagyon jóleső érzés volt. Szinte minden kollégához fűződött valamilyen közös intézkedésem. Úgy érzem, szerettek engem itt. A fiatalok gyakran kértek tanácsot, sokszor akkor is bejöttem beszélgetni velük, amikor már nem voltam szolgálatban. A rendőrséget azonban nem lehet egyik napról a másikra maga mögött hagyni. – Ha a párommal vásárolni megyünk, hamarabb észreveszek olyan dolgokat, amelyeket más talán nem. Egyből kiszúrom a bolti tolvajokat. Ha történik valami, biztosan segítek, de már nem követem őket. Ha meghallom a szirénákat, ma is eszembe jutnak a szolgálati évek. Azoknak üzenem, akik még csak gondolkodnak a hivatás választásán: nyugodtan vágjanak bele! Ha valaki szívvel-lélekkel, becsülettel választja ezt a pályát, abból jó rendőr lesz – tette hozzá. RÁDI MÓNIKA FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA