Igazi sikertörténetet írt a Gripenekkel egy magyar vállalkozás – Ilyen lehet a hazai hadiipar jövője?
Portfolio
2026-06-26 07:25
A Baker Brunch konferencián a Portfolio-n is rendszeresen publikáló Tomka Barnabás hadiipari tanácsadó, Kárpáti Zoltán , a Leopoly Kft. egyik alapítója és ügyvezető igazgatója, a Baker McKenzie képviseletében pedig Szkiba Tamás ügyvéd adott elő és beszélgetett a hazai hadiipari kkv-k előtt álló üzleti lehetőségekről. Mint megnyitójában Tomka Barnabás elmondta, azzal, hogy az Orbán-kormány által helyzetbe hozott
4iG szerepvállalása valószínűleg jelentősen csökken a jövőben, a magyar hadiipari kkv-k előtt új lehetőségek nyílnak meg.
Mivel a fegyvergyártásnak nincsenek jelentős hagyományai Magyarországon, a magyar kis- és középvállalkozások számára a nagy nemzetközi hadiipari cégekkel történő együttműködés lehet a jövő útja, például azáltal, hogy olyan fejlesztésekkel rendelkeznek, amelyek felkeltik a védelmi ipari multik érdeklődését is.
Erre ritka magyarországi példa a Leopoly Kft. , amelynek vezetője, Kárpáti Zoltán bemutatta, hogyan sikerült magyar kkv-ként egy olyan nagy, nemzetközi hadiipari céggel való együttműködést kialakítania, mint az itthon a leginkább a magyar légierőben is használt Gripen vadászgépek gyártójaként ismert SAAB . A 2015-ben alapított Leopoly alapvetően a köznyelvben VR szemüvegként ismert eszközökhöz készít szoftvereket, amely eszközök fejünkre feltéve és abba belenézve egy virtuális valóságot jelenítenek meg számunkra három dimenzióban.
A Leopoly által készített szoftverek többek között oktatási és tréningszimulációkat támogatnak. A SAAB 2021 októberében vette fel velük a kapcsolatot, a cél pedig a Gripen vadászgépek karbantartását támogató tréningszoftver kialakítása volt. A magyar cég 2023 novemberéig összesen két tesztprojektet végzett el a megrendelő részére, ezután kezdődhetett meg maga a Gripen-projekt.
A Gripenek a svéd és a magyar légierő mellett még a cseh, a thai, a brazil és a dél-afrikai légierőben vannak szolgálatban, tehát négy különböző kontinens hat országában. Egy-egy ilyen vadászgép szervizelése és karbantartása jelentős és összetett feladat, ahogy ezek betanulása is hosszú folyamat. Ebben segítenek azok a szoftverek, amelyeket a startupként induló Leopoly gyárt VR-szemüvegekhez. Eme eszközök jóvoltából a Gripenek karbantartását tanuló alkalmazottaknak nem szükséges az egész folyamatot egy valódi vadászgépen tanulniuk, mivel
a Leopoly szoftvere a virtuális 3D-s valóságban lemodellezi a teljes repülőt, és egy VR szemüveges e-learning-programmal betanítja az alkalmazottat, majd egy másik programmal le is vizsgáztatja.
Ez a módszer sokkal olcsóbb , mintha az egész folyamatot egy valódi Gripenen tanulnák meg, továbbá kevésbé veszélyes és kockázatos is, hiszen a virtuális valóságban egy rossz mozdulat nem vezet akár végzetes következményekhez.
Egy óriási nemzetközi céggel való együttműködés természetesen számos kihívás elé állít egy hozzá képest nagyon kicsi magyar kkv-t, hiszen az alkalmazottak száma vagy éppen az eszközpark alapvetően nem egy ilyen nagy vállalattal való közös munkára van felkészülve, különösen a hazai védelmi ipar területén. A Leopolynál például külön dedikált alkalmazott foglalkozott csak a SAAB-bal való kapcsolattartással. A cégnek emellett egy külön biztonsági szobát ( safety room ) is létre kellett hoznia saját erőből, úgy, hogy a szobában külön szervert is üzemeltetnie kellett, mivel nagyon szigorú biztonsági előírásoknak kellett megfelelnük. A SAAB csak a követelményeket ismertette, illetve a végén validálta a helyszínt, de a biztonsági szoba lényegében teljesen a cég saját befektetése volt. Kárpáti Zoltán szerint tudtával Magyarországon csak náluk van ilyen biztonsági szoba.
Tomka Barnabás szerint
csak kevés magyarországi kkv van felkészülve arra, hogy egy nagyvállalattal együttműködjön, ugyanakkor ezek az együttműködések tudnak értéket teremteni egy olyan országban, ahol a hadiipar nem elég fejlett.
Ha 20-30 ilyen együttműködés indulna el, az nagy löketet adhatna a magyar hadiiparnak – mondta el.
Szkiba Tamás a Baker McKenzie részéről kiemelte, hogy egy nagy nemzetközi cég és egy kis hazai kkv-k között mind a „kulturális”, mind az erőforrásbeli különbségek nagy kihívások elé állítják a kkv-kat. Egy ilyen együttműködés nagyon leköti a kis- és középvállalkozásokat, sokszor a teljes csapat csak ezzel a projekttel foglalkozik, miközben természetesen a multi munkájának a kkv-val való együttműködés csak kis részét teszi ki, tehát nagyon aszimmetrikus a helyzet. Jogászként kiemelte azt is, hogy míg egy nagy nemzetközi vállalatnál profi jogászcsapat foglalkozik például a szerződések megírásával, egy magyar kis- vagy középvállalkozás számára igazi jogi útvesztő lehet egy – ráadásul angol nyelven megírt – több tíz oldalas bonyolult szerződés értelmezése.
Tomka Barnabás legújabb, Portfolio-n megjelent cikkei itt olvashatók:
Címlapkép: A két újonnan érkezett JAS 39 Gripen vadászgép egyike a kecskeméti légibázison. A június 23-án fogadott két új repülővel 18-ra nőtt a Honvédség Gripenjeinek száma. Forrás: MTI/Ujvári Sándor