Meghalt Ann Blyth, a Mildred Pearce sztárja
Index
2026-06-26 10:56
Szűk két hónappal a születésnapja előtt 98 éves korában, szerdán meghalt Ann Blyth színésznő – jelentette be George Pennacchio újságíró a Facebookon .
Blyth 1927. augusztus 16-án látta meg a napvilágot a New York állambeli Mount Kiscóban. Gyermekkorában rádióműsorokban szerepelt, majd 1941-ben megkapta első Broadway-szerepét a Watch on the Rhime című darabban.
Filmes pályafutását a Chip Off the Old Block című musicalben kezdte 1944-ben, az igazi áttörést azonban az 1945-ös Mildred Pierce hozta meg, ahol a főszereplő lányát, Veda Pierce-t játszotta. Alakításáért később a legjobb női mellékszereplő kategóriában mindössze 16 évesen Oscar-díjra jelölték, ám végül nem ő vehette át az elismerést.
Pályafutása több mint 70 évet ölelt fel: zenés színházi előadásokban, televíziós produkciókban és 35 mozifilmben szerepelt. Éveken át turnézott Bill Hayes és Donald O'Connor társaságában, ahol a Great American Songbook klasszikus dalait adták elő. Blyth aktívan részt vett jótékonysági munkában, számos ügyet támogatott önkéntesként. Családja szerint szenvedélyesen szerette a kertészkedést, a kötést és az olajfestést. Festményeit gyakran ajándékozta barátainak és családtagjainak. Nevét csillag őrzi a Hollywoodi Hírességek Sétányán. Családja azt is elárulta, hogy Blyth minden rajongói levelére személyesen válaszolt, és mindig hálás volt azért a szeretetért és támogatásért, amelyet közönségétől kapott
– búcsúzott Pennacchio.
A színésznőt összesen öt gyermek, tíz unoka és öt dédunoka gyászolja. Néhai férje, James McNulty 2007-ben halt meg.
(Borítókép: Ann Blyth 1950-ben. Fotó: Silver Screen Collection / Getty Images)