● news.bsdnet.hu

1971-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán diplomázott 1995-ben. A Schiffer és Társai Ügyvédi Iroda vezetője, 1996-tól a Társaság a Szabadságjogokért munkatársa, majd ügyvivője. 2000-ben alapító tagja volt a Védegyletnek, 2008 őszén pedig az LMP-nek. 2013 és 2016 között a párt társelnöki pozícióját töltötte be, 2016-ban lemondott a tisztségről, és visszaadta képviselői mandátumát is. 2018 májusában kilépett a pártból. Jól sejtem, ha most azt kérdezném, miért esett ki a baloldal a parlamentből, azt felelné, már eddig sem volt igazi baloldal az Országgyűlésben? Jól sejti. A posztkommunista rendszerek sajátossága, hogy a baloldali lebernyeget a hatalmát átmentő nómenklatúraburzsoázia politikai képviselete öltötte magára. Mondom ezt azzal együtt is, hogy az MSZP-ben mindig voltak őszinte, autentikus baloldali politikusok Nagy Sándortól Szöllősi Istvánnén és Hegyi Gyulán át Szanyi Tiborig. Az utóbbi tizenöt évben voltak kísérletek arra a posztkommunista térségben, hogy autentikus, radikális baloldali pártok kerüljenek a parlamentbe – kis túlzással én még az LMP-t is idesorolom. Be is kerültek, például az előző szlovén kormánykoalícióban is volt ilyen, vagy Macedóniában. De alapvetően a képlet úgy nézett ki a térségben – Magyarországot leszámítva –, hogy a nómenklatúraburzsoázia konkurált a külföldi tőkével. A külföldi tőke jellemzően a jobboldali díszletbe öltözött, konzervatívnak nevezett pártokat támogatta például Horvátországban, Szlovákiában, a külföldi tőkével konkuráló nómenklatúraburzsoázia pedig jellegzetesen patrióta vagy már-már szélsőségesen nacionalista politikát vitt. Lásd: Románia, Szlovákia, Szerbia, de tulajdonképpen Lengyelország is. Magyarország miben volt más? A nómenklatúraburzsoázia Magyarországon sajátos módon nem konkurált a külföldi tőkével, éppen ellenkezőleg: bejelentkezett a komprádor tőke pozíciójára. Nálunk az utódpárt – főként miután a Dunagate botránnyal eliminálták Pozsgay Imre párton belüli bázisát – kiszorította a patrióta kísérleteket. Így jártak el Nagy Sándorral is, aki egyébként a legnagyobb formátumú patrióta politikus volt a Magyar Szocialista Pártban. Az MSZP nem egyszerűen a kormányzati szerepvállalását kötötte az SZDSZ-hez, valójában az egész szellemi holdudvara, médiája és leginkább az üzleti körei is összeértek az SZDSZ körüli struktúrákkal. Ha megnézzük az MSZP tevékenységének mérlegét, akár a román, de főleg a Robert Fico-féle szlovák szociáldemokraták teljesítményével összemérve, azt látjuk, hogy semmi köze a baloldali politikához. Tőrőlmetszett neoliberális politikát folytatott, talán Medgyessy Péter kétéves kormányzását leszámítva. Az ítéletem tehát az, hogy csupán álbaloldal volt a parlamentben. Most annyi változott, hogy már baloldalinak nevezett párt sem jutott be. Mi alapján dönti el, ki a jobb, és ki a baloldali? A jobb- és a baloldalt az különbözteti meg, hogy a tőke-munka, tőke-természet ellentétben ki melyik oldalra áll. Ezt csak azért kérdeztem, mert sokaknak másodlagosak a gazdasági szempontok a jobb-bal felosztásban. Ma sok olyan ember is jobboldalinak nevezi magát, aki erősen kritikus a kapitalizmussal szemben. Akkora már a kavarodás a jobb-bal fogalompár körül, hogy esetleg érdemes lenne elhagyni a használatát. Annak tartottam Orbán Viktortól 2010-ben és Magyar Pétertől is 2024-ben. A kapitalizmus lényegi konfliktusa a tőke-munka, illetve a tőke-természet ellentét. Amíg kapitalista rendszerben élünk, ezt az ellentétet csak el­hazudni lehet, meghaladni nem. Az viszont igaz, hogy ma már döntően nem nemzeti, hanem a nemzetállamokon átívelve globális súlyponttal szerveződik meg a kapitalizmus. A tőke globalizációja miatt a tőke és a munka ellentétére rá­került egy másik fontos szembenállás: a globális­-lokális, avagy globalista-patrióta. Az, hogy a tőkét globális szinten koncentrálják, törést okoz a kapitalista rendszeren belül a nemzetállami keretekhez ragaszkodó, azon kereteken belül megszerveződő nemzeti tőkefrakciók és a globális nagytőke között. A globális nagytőke, illetve a politikai érdekérvényesítésre maga előtt tolt globális progresszív hálózat és globális mélyállam a nemzetállami kereteket is célba veszi, aminek logikus következménye, hogy ezekkel szemben egyre-másra azonos térfélre kerül a nemzetállami kereteket védő, akár nemzeti radikálisnak is nevezhető álláspont az antiimperialista baloldalival. A Fidesz legközelebbi nyugati szövetségesei azonban odahaza kegyetlen neoliberális politikát hirdetnek, hiszen a mögöttük álló nemzeti tőkefrakciók sokkal kisebb profitrátával dolgoznak, mint az óriásvállalatok. Ez volt Magyarországon is a NER tizenhat éve alatt: Orbán a lefelé tartó bér- és környezetszabályozási versenybe nevezett be. Vannak viszont olyan nemzeti radikális erők, amelyek mögött nem nagy nemzeti tőkéscsoportok vannak, és ezek sokszor belecsúsznak érdemi kapitalizmuskritikába is. Akkor őket akár balodalinak is nevezhetnénk, nem? Nem, mert van egy fontos törésvonal a baloldal és a nemzeti radikálisok között, ami antropológiai jellegű: elfogadjuk-e, hogy minden emberi lény egyenlő méltósággal bír, és a hatalomnak is egyenlő tisztelettel kell viszonyulnia mindenkihez? A baloldal a rasszizmussal és a homofóbiával szemben zéró toleranciát hirdet. Hallani olyan véleményeket, hogy a baloldal toleráns az antiszemitizmussal szemben. Elnézést, de nem értem ezt a felvetést. Izrael bírálatát antiszemitizmusnak bélyegezni meglehetősen tisztességtelen. Én is bírálom Izrael politikáját, és nem tartom magam antiszemitának. Azt mondta, a nemzeti radikálisoknál előfordul kapitalizmuskritika is, viszont ott az antropológiai törésvonal. Utóbbiból adódóan koalíció­képtelenek ezek az erők? Ez régiófüggő. Ahol az utódpártok, tehát a nemzeti burzsoázia politikai képviselete eleve patrióta volt – mint Romániában, Szlovákiában, Szerbiá­ban –, ott nagyon is van összeérés a nemzeti radikálisokkal. Tessék megnézni a Vučić-féle adminisztrációt, vagy hogy Romániában a szocdemek éppen hogyan flörtölnek az AUR párttal, nem beszélve Ficóról. Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban viszont a munkásosztály őshonos, „bennszülött” része tömegesen a szélső­jobboldalinak titulált pártoknál keres védelmet, Az Egyesült Államokban 2024-re az afroamerikai és a fehér munkások egyaránt tömegével zsilipeltek át Trumphoz. A progresszív fősodor számára az egyetlen mentőkötél az identitáspolitika felszínen tartása. Amíg az napirenden van, el lehet csatornázni az ellenállást. A progresszívek Black Lives Matter-tüntetésekkel, lmbtqiabc-­felvonulásokkal, folyamatos antifasiszta készenléttel operálnak, a nemzeti radikálisok és a szélsőjobboldali csoportok pedig hol a menekültek, a bevándorlók, hol az ilyen-olyan nemzeti, vallási kisebbségek ellen uszítanak. Amíg az egyik felöltözteti az Erzsébet hidat furcsa zászlókba, a másik pedig őrjöng az úgynevezett genderideológia terjedése miatt, addig ez a szakadék fenn fog maradni. Ha az identitáspolitikát le lehetne venni napirendről, akkor nyilván újfajta koalíciók tudnának megszületni. Ha nem lennének ezen emlékezet­politikai törésvonalak, akkor egészen egyszerű lenne a képlet Németországban és Franciaországban is. És Magyarországon? A 2018-as EP-választás után kifejtettem a Mércén megjelent, Apály idején című irományomban: az első számú házi feladat, hogy a woke-kapitalizmussal, a progresszívek egész beszédkészletével, agendájával szemben tűzfalat kell felhúzni. Ha az antiimperialista baloldal Magyarországon meg akar szerveződni, akkor nem dőlhet be szirénhangoknak, nem vehet részt az identitáspolitikában, és nem gondolhatja azt, hogy a nyolcvan évvel ezelőtti antifasiszta küzdelmek újrajátszásával lehet előremenetelni a 21. században. Lát most ilyen mozgolódást? Felhúzták már a tűzfalat? Inkább olyan készülődést látok, hogy a „mikroadományozók”, akik a Tiszára tettek, különféle platformokat, műhelyeket indítanak arra az esetre, ha elnehezülne a kormánypárt szekere, és így lehessen gründolni egy woke pártot. A minap egy nyilatkozatában hangot is adott annak a véleményének, hogy patrióta baloldal kell Magyarországnak. Ilyen külföldi pénzből, a globalista nagytőke adományaiból valóban nem jöhet létre. De akkor miből? Jelen pillanatban ezt nem tudom megmondani. De fontosnak tartom, hogy legalább a létező antiimperialista csoportosulások között legyen párbeszéd. Ilyen a Magyar Munkáspárt és A Szolidaritás Pártja, amelyek sikertelenül, de megpróbálkoztak a választáson indulással, s ilyen a Túl a Tőkén Mozgalom, valamint a Stromfeld Aurél Egyesület is. Hogyan tudnák a patrióta, nemzeti radikális erők és a baloldaliak zárójelbe tenni az identitás- és emlékezetpolitikai álláspontjaikat az összefogás érdekében? A globális nagytőke politikai térfoglalása kétféle módon valósul meg. Egyrészt a nemzeti határokon átívelő progresszív hálózatok segítségével: a médiarendszerben, az akadémiai szférában, az ngó-k világában. Másrészt a globális mélyállammal, amely részben a nemzetközi intézményrendszerbe – mint például az EU –, részben pedig egyes országok pártjaiba, közigazgatási, bírói szervezeteinek apparátusába beékelődve érvényesíti akaratát. Könnyen lehet, hogy a globális nagytőkének ez az agresszív nyomulása át fogja rajzolni a politikai térképet. Amit az utóbbi hónapokban láttunk Magyarországon, egy meghatározó törésvonal kialakulását jelentheti, amely azonban nem írja felül a tőke-munka, tőke-természet ellentétet. A 21. századi baloldal célkeresztjében a globális kizsákmányolás kell hogy álljon: az embereket és a természetet mindenütt a bolygón azonos védelem illeti meg, a spekulatív tőkemozgásokat, Említette azt a jelenséget, hogy a munkásosztály átpártolt a patrióta erőkhöz. Mi ennek az oka? A döntésüknek végtelenül egyszerű oka van. A konzervatívok a fennálló kulturális kereteket féltik a tömeges migrációtól, de a jelenségnek létezik baloldali kritikája is: a teljesen felszabadított munkaerő-áramlás letöri a bérharcot, a végletekig fokozza a kizsákmányolást. A kulturális dimenzió pedig, amit a patrióták hangsúlyoznak, baloldali nézőpontból ott nyer relevanciát, hogy ha a társadalmi kohézió szétporlad, attól a pillanattól kezdve lehetetlenné válik munkás­ellenállást szervezni. Nem feltételezem azt, hogy a választói tömegek folyamatosan nagy filozófiai megfejtésekben gondolkodnának, de azt érzékeli a detroiti és az ingolstadti melós is, hogy ez a helyzet az ő pozícióját alapvetően fenyegeti. Ez az oka annak, hogy olyan patrióta pártokra szavaznak, amelyeknek a belpolitikája egyébként messze­menően neoliberális, ha úgy tetszik, munkásellenes. Ha Donald Trumpot, Alice Weidelt, Marine Le Pent vagy Orbán Viktort valamiért szélsőségesnek lehet nevezni, az az, hogy szélsőségesen neoliberálisok. Mégis, a teljesen szabaddá tett migrációval szemben a munkástömegek náluk éreznek menedéket. Fontos azt is rögzíteni: a progresszívek és az antiimperialista baloldal között alapvető választóvonal, hogy Valójában az képviseli az anti­imperialista baloldali álláspontot, aki a migrációban a bérharcra leselkedő veszedelmet lát. Milyen gyakran kérdezik meg, hogy nem akar-e végre egy igazi baloldali pártot alapítani? Ezt azóta kérdezgetik, mióta 2016-ban visszaadtam a parlamenti mandátumomat. Mostanában ahhoz képest nem is vetik fel olyan sokan. Éppen most nem, amikor nincs baloldali párt a parlamentben, Schiffer András pedig több tíz- vagy akár százezres nézettségű interjúkat ad? Ha valaki elhagy egy politikai közösséget, az mindig beindítja az emberek fantáziáját. Amikor kiléptem a parlamentből, rögtön szárnyra kaptak pletykák, hogy új pártot akarok alapítani. Akik ezt terjesztették, többet tudtak, mint én. De amikor valaki már tíz éve a pártpolitikán kívül van, miért merülne föl vele kapcsolatban, hogy vissza akar térni? Tehát most sem mesterkedik semmiben a háttérben? Nem. Nem is vágyik a visszatérésre? Mi hiányzik ahhoz, hogy legyen politikai otthona? Az hiányzik, hogy elégséges számú magyar állampolgár a saját politikai identitását a rendszerhez képest határozza meg, és a rendszer alatt az elégséges számú magyar honpolgár ne az éppen regnáló miniszterelnököt értse, hanem a globális kapitalizmust. Nem akarja meggyőzni erről azt a kellő számú honpolgárt? Tíz éve folyamatosan mondom a magamét, a népnevelésben viszont nem hiszek. Nyitókép: Földházi Árpád