Max Verstappen csapatot válthat, meg is van, kinek a helyére pályázik
Index
2026-06-26 11:40
A Daily Mail beszámolója szerint a Formula–1-es pilóta, Max Verstappen a McLarennel tárgyal és már akár a jövő szezont az új csapatban kezdheti meg.
A négyszeres világbajnok háza táján évek óta visszatérő pletyka, hogy más csapatokkal tárgyal a jövőjéről. A brit lap minap közölt cikke szerint viszont ezúttal nem a – már megszokott – Mercedes került szóba vele kapcsán, hanem a 2025-ös idény egyéni és konstruktőri világbajnoki címét is bezsebelő McLaren.
Ez nemcsak amiatt meglepő, hogy címvédőként nem lehetne gondja pilótáival a wokingi istállónak, de azért is, mert mindamellett, hogy Lando Norris 2019 óta hűséges pilótája a csapatnak, de márkatársát, Oscar Piastrit az F1 egyik legnagyobb tehetségének tartják. Végülis mit számít az, ha a négyszeres világbajnok jelentkezik be, nemde?
A Daily Mail úgy tudja: a holland és a McLaren előzetes tárgyalásokat kezdett annak érdekében, hogy a jövőben Norris csapattársa legyen.
Az értesülések szerint ebben a felállásban Norris jelenlegi csapattársa, Oscar Piastri a Red Bullhoz igazolna Verstappen helyére, amennyiben a jelenleg bizalmas egyeztetések sikerrel zárulnak. Az átigazolás akár már jövőre is megvalósulhat.
Bár tavaly egy igencsak gyenge autóval is nagyon közel került az ötödik vb-címéhez Verstappen, idén hét futam után csupán a hetedik az egyéni összetett tabellán, 101 ponttal lemaradva az éllovas Kimi Antonellitől. Így igenis felmerülhet számára a kérdés, hogy szükség van-e a váltásra. Jelenleg 2028-ig szóló szerződése van a Red Bull-lal, ám bizonyos kilépési záradékok – amelyek a július végi, Magyar Nagydíjig – lehetővé teszik, hogy korábban távozzon, ha úgy dönt. Sajtóhírek szerint az Osztrák Nagydíjon ismét tárgyal csapatának vezetőségével a folytatásról.
Egy névtelen forrás szerint a wokingi istálló pályázik Verstappenre. „A McLaren nagyon szeretné ezt megvalósítani. Ha összejön, lehet, hogy csak 2028-ban történik meg, de akár korábban is.”
Megkönnyítheti a holland versenyző helyzetét, hogy a McLaren megszerezte egyik legfontosabb bizalmasát, hosszú ideje mellette dolgozó versenymérnökét, Gianpiero Lambiasét. Az energiaitalosok viszont nem engednék el könnyen Verstappent: a spielbergi hétvégére átfogó fejlesztési csomaggal érkeznek, és ha jó irányba mutatnak, talán a világbajnok is könnyebben meggyőzhető lesz a folytatást illetően.
péntek
szombat
vasárnap