← Vissza

news.bsdnet.hu

Élmények, tudás és prevenció egy héten át

Police.hu 2026-06-26 11:34
A Győr Városi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum támogatásával, idén 33. alkalommal szervezte meg – középiskolás fiatalok számára – nyári táborát a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya. Az egyhetes program során a résztvevők megismerkedtek a vízi rendészet feladataival, valamint a biztonságos strandolás és fürdőzés legfontosabb szabályaival. Az elsősegélynyújtás és életmentés témakörében gyakorlati ismereteket szereztek kollégáinktól. A diákok ellátogattak a Sopronkőhidai Fegyház és Börtönbe, ahol a büntetés-végrehajtás működésével ismerkedtek meg. Betekintettek a bűnügyi technikusok munkájába, a helyszínelés kulisszatitkaiba és átfogó képet kaptak a zsaruvilág izgalmas mindennapjairól. A tábor zárónapján a Kábítószer-ellenes világnap alkalmából, Szabó Gina vármegyei mentor védőnő, a Széchenyi István Egyetem mesteroktatója és Varga András rendőr őrnagy tartott interaktív előadást a kábítószer- és alkoholfogyasztás egészségügyi, valamint büntetőjogi következményeiről. A tábor célja idén is az volt, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a rendőrség munkáját, erősítse jogkövető szemléletüket, valamint felhívja figyelmüket a felelős döntések fontosságára.
Eredeti cikk megtekintése →