← Vissza

news.bsdnet.hu

Az ország legkeletibb gyógyvizes fürdőjében idén 2400 forint egy napijegy

Termál Online 2026-06-26 12:39
Magyarország legkeletibb fekvésű gyógyvizes strandján idén is kedvező áron lehet megmártózni. A szezonálisan üzemelő fürdő vize kedvező hatású a különféle mozgásszervi problémák esetén. Fehérgyarmat Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén található, Nyíregyházától mintegy 70 kilométerre. A város strandfürdője nemcsak földrajzi elhelyezkedése miatt lehet érdekes, hanem azért is, mert a keleti országrész egyik legolcsóbb gyógyvizes fürdőjének számít. A strandfürdő az 1960-as évek óta működik szezonálisan, azaz kizárólag a nyári strandidényben tart nyitva. Az idei szezon május 30-án kezdődött, a látogatók naponta 9 és 19 óra között használhatják a medencéket, emellett a korán kelők számára reggeli úszási lehetőséget is biztosítanak 7 és 9 óra között. A kínálat ugyan nem számít nagynak, de a fürdőzéshez minden fontos feltétel adott. A vendégek rendelkezésére egy úszómedence és egy ikermedence áll. A létesítmény legnagyobb értékét azonban a gyógyvíz jelenti. A termálvizük 2000-ben kapta meg a hivatalos gyógyvíz-minősítést, amelyet a későbbi vizsgálatok során is megerősített a hatóság. Az ajánlások szerint a víz kedvező hatású lehet különféle mozgásszervi problémák esetén, emellett krónikus nőgyógyászati, reumatológiai és ortopédiai panaszok kezelésének kiegészítésére is alkalmazzák. A 2026-os szezonban a nem helyi lakosok számára a felnőtt napijegy ára 2400 forint. A gyermek és nyugdíjas belépő 2000 forintba kerül. Akik csak a nap második felében érkeznek, 15:30 után kedvezményes délutáni jegyet válthatnak, amelynek ára 1600 forint. Családi belépő is rendelkezésre áll, ennek díja személyenként 1800 forint. A fehérgyarmati lakosok ennél kedvezőbb feltételekkel vehetik igénybe a strand szolgáltatásait. Számukra a felnőtt napijegy 1800 forintba kerül, míg a gyermekek, diákok és nyugdíjasok 1500 forintért léphetnek be. A családi jegy helyieknek személyenként 1400 forintos áron érhető el. A hétvégén újabb medencés strandokat nyitnak meg. Ezekről itt írtunk bővebben.
Eredeti cikk megtekintése →