● news.bsdnet.hu

Valahogy ma úgy alakult, hogy csupa olyan hír került elém, ami a Trump-adminisztráció szellemi képességeit minősíti. Sőt, tulajdonképpen csak a Donald Trump elnök és J. D. (vagy ahogy ő írja: JD) Vance alelnök jellemrajzáról és intellektuális szintjéről alkotható képet színesíti pár ecsetvonással: de azért érdemes elolvasni, miféle emberek vezetik a világ jelenleg még mindig legerősebb szuperhatalmát. Bár a moszkvai és pekingi vezetésről sem lehetne szebbeket mondani. Megjegyzéseimet szokás szerint csillag alatt teszem meg, a bekezdések végén. (Képünk illusztráció) Vance és a Watergate, avagy ki szereti Nixon elnököt? Kezdjük Vance alelnökkel, mert vele végzünk hamarabb: ő tegnap egyenesen megfejtette a Watergate-ügyet. Mármint oly módon, hogy letagadta. Ami végső soron szintén egyfajta megfejtés, mert ha nincs kérdés, nincs válasz sem. Arról van szó, hogy Vance alelnök csütörtökön együttérzését fejezte ki Richard M. Nixon volt elnök iránt, azt sugallva, hogy Nixont 1974-ben jogtalanul kényszerítették távozásra az elnöki posztról, és összehasonlította az ő évtizedekkel ezelőtti politikai megpróbáltatásait azokkal, amelyekkel jelenleg Donald Trump elnök szembesül. Mint a kaliforniai Richard Nixon Elnöki Könyvtárban és Múzeumban tartott beszédében mondta: „ Ahogy viccelődni szoktam a színfalak mögött: ha a Watergate-ügy holnap történne, az legfeljebb egy mínuszos hírnek számítana a déli híradóban. Az a gondolat, hogy ez okozta volna Nixon elnökségének végét, őrültség.”* *Örülünk, hogy a sajtószakmához is ért, ahogyan mindenki más is, kivéve az újságírókat. Azonban ha nem a Watergate-ügy miatt mondott le Nixon, miért tette? Pillanatnyi elmezavarában? Timothy Naftali, a Columbia Egyetem elnök-történésze, olyan felvételekre hivatkozott, amelyek Nixon Ovális Irodában folytatott beszélgetéseinek több ezer órányi anyagát tartalmazták. „ A felvételeken hallható, ahogy hamis tanúskodásra buzdítja beosztottjait. Megmondja egy közvetítőnek, mit mondjon annak, akit hamarosan kihallgat az FBI: mit állítson és mit ne” – közölte Naftali, aki a Nixon-könyvtár Watergate-kiállítását felügyeli. „ Tisztán hallható, ahogy Nixonnak azt mondják, hogy megvan a pénz arra, hogy teherautó-sofőröket béreljenek fel, akik elmennek és összetörik a tüntetők csontjait. Ez teljesen illegális volt. Ez nem pártpolitikai értelmezés. A bizonyítékok elsöprő erejűek” – mondta Naftali, további példákat hozva fel Nixon azon erőfeszítéseire, hogy megkerülje a törvényeket. „Ha mindezt tényleg tudja, és helyesli is, akkor Vance ezzel egyben azt is jelzi, milyen elnök szeretne lenni szükség esetén.” Az elmúlt években egyes konzervatívok más megvilágításba próbálták helyezni azokat a botrányokat, amelyek véget vetettek Nixon elnökségének, azzal érvelve, hogy a kormányzati bürokraták és a média igazságtalanul próbálták eltávolítani őt.* *Sőt, voltaképpen a Mélyállamot és a Háttérhatalmat emlegetik. Azonban ha a Háttérhatalom azonos a kormányzati bürokráciával, akkor a Mélyállam meg azonos a kormányzattal, így Nixon saját magát buktatta meg, fondorlatos úton. Vance beszédében többször is összehasonlította Nixont Trumppal, rámutatva politikai koalícióik és eszmeviláguk hasonlóságára, valamint a külföldi háborúkban szerzett tapasztalataikra. Kiemelte: „ Richard Nixon egyik másik tanulsága nem csupán az, hogy kivonult Vietnamból, hanem az, hogy erő pozíciójából vonult ki Vietnamból. Értik? Az egy dolog, ha az ember behúzza a farkát és elmenekül. De egészen más dolog, ha egyértelműen meghatározza a célt, eléri azt, majd gondoskodik arról, hogy a küldetés kiszélesedése ne változtassa a győzelmet vereséggé.”* *Tessék már megmondani nekem és egyúttal az egész világnak, miféle célt határozott meg Iránban Trump, akár egy-, akár kétértelműen, és mit ért el abból, mert ez távolról sem világos. Vance utalt továbbá a törvényhozók arra irányuló erőfeszítéseire is, hogy mindkét elnök ügyeit kivizsgálják. Trumpot első hivatali ideje alatt kétszer is vád alá helyezték: először azért, mert nyomást gyakorolt az ukrán kormányra, hogy indítson nyomozást riválisa, Joe Biden ellen, majd azért, mert a törvényhozók szerint ő is hozzájárult a 2001. január 6-i amerikai Capitoliumban történt zavargások kirobbantásához, miközben megpróbálta megsemmisíteni a választási eredményeket. Nixon lemondott az elnöki posztról, mert folyamatban volt ellene a Watergate-ügyhöz kapcsolódó magatartása miatti vádemelési eljárás. A törvényhozók végül úgy döntöttek, hogy Nixon lemondása miatt lezárják az eljárást. Egykori alelnöke, Gerald Ford, később sokat vitatott lépéssel elnöki kegyelemben részesítette. Mint Vance részletezi: „ Ha megnézzük, hogyan buktatta meg a »mélyállam« Richard Nixont, az nem is különbözik annyira attól, amit ugyanazok a csoportok, ugyanazok az intézmények próbáltak tenni Donald Trumppal és az első Trump-kormányzattal. Érzek egyfajta párhuzamot.”* *Én is, de nem Vance és Nixon, hanem Vance és egy sült bolond konteós között. Valamint, ha már előkerült a Mélyállam, hiányolom a gyíkembereket és a Lapos Földet (mely belülről üreges és sokkal nagyobb, mint kívül, vagy hogy is van ez) a történetből. A 41 éves Vance saját maga és Nixon közötti hasonlóságokról is elmélkedett: Nixon 30-as évei végén kaliforniai szenátor volt, majd 40 évesen alelnök lett. „ Fiatal szenátor, alelnök, ír néhány bestseller könyvet, a média gyűlöli” – mondta Vance. „Ez kicsit úgy hangzik, mint JD Vance. … Mindig is kedveltem Richard Nixont.” Kérem, a szívnek nem lehet parancsolni, ha Vance szereti Nixont, akkor szeresse, így, haló poraiban is, mit számít az a kis nekrofília. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi alelnökét nem ragyogó intellektusa miatt fogják elrabolni a földönkívüliek. Térjünk át Trump viselt dolgaira. Egy kínos sikerkönyv Egy, a héten megjelent bestseller, amelyet két tapasztalt fehér házi tudósító írt, lenyűgöző betekintést nyújt Donald Trump elnök hivatalának belső működésébe: bemutatja, hogyan törekedett az elnök hatalmának megszilárdítására és kiterjesztésére, hogyan vállalt példátlan jogi kockázatokat, és hogyan alakította át az elnöki tisztség természetét második hivatali idejének első évében – még kevesebb korlátozás mellett. A „Regime Change: Inside the Imperial Presidency of Donald Trump” (Rendszerváltás: Donald Trump birodalmi elnökségének kulisszái mögött) című könyv, amelyet a New York Times fehér házi tudósítói, Maggie Haberman és Jonathan Swan írtak, leírja azokat a – szerzők szerint – kulisszák mögötti pillanatokat, amelyek az elnök döntéseihez vezettek, amikor háborút indított a Közel-Keleten, könyörtelenül bosszút állt egy sor, általa ellenségesnek tartott személyen, és radikálisan átalakította a szövetségi kormányt. A kedden megjelent „Regime Change” rácáfolt arra a tendenciára, mely szerint a Trumpról szóló könyvek eladási mutatói gyengék, és Washington-szerte heves vitákat váltott ki. A kiadónak további 150 000 példányt kellett rendelnie, miután az első nap végére már eladták az első 150 000 kötetet – mondta Julia Prosser, a Simon & Schuster sajtóigazgatója. Íme néhány, a könyvben szereplő leleplezés Trump legutóbbi, viharos évéből, amelyekről talán kevesen hallottak: A végzetes e-mailek Állítólag egy elektronikus úton, a Személyzeti Igazgatási Hivatal által Trump beiktatása után körülbelül egy hónappal több százezer szövetségi alkalmazottnak elküldött körlevél jelentős szakadékot okozott Musk – akit Trump nevezett ki az amerikai DOGE Szolgálat élére – és az elnöki adminisztráció között. Az e-mail – amelynek tárgya „Mit műveltél a múlt héten?” volt – arra utasította a szövetségi alkalmazottakat, hogy 48 órán belül sorolják fel az előző héten elért öt eredményüket. A válasz elmaradása – írta Musk az X-en – lemondásnak minősült. A könyv szerint a Fehér Ház vezető tisztségviselői „nem tudták, mit csinál Musk”, Susie Wiles, a Fehér Ház személyzeti főnöke „dühös volt”, a kabinet tagjai pedig „izgatottak vagy felháborodottak” voltak. Végül az általános hangulat is Musk ellen fordult, aki rövidesen távozott a DOGE éléről.* *Azért elképzelek egy ilyen felmérést Kolumbusz Kristóf esetében: „Mit művelt a múlt héten, milyen eredményt ért el?” „Felfedeztem Amerikát.” „És mit szándékozik elérni a jövő héten?” „Semmit. Egy Amerika elég egy életre.” „El van bocsátva.” Steve Witkoff – Oroszországnak, szeretettel? Haberman és Swan leírják, hogy Steve Witkoff – aki korábban ügyvéd és ingatlanbefektető volt, de Trump közel-keleti különmegbízottjává nevezte ki – hogyan épített ki diplomáciai háttércsatornát Oroszországgal. Bár Keith Kellogg nyugalmazott altábornagyot választották ki eredetileg Trump második hivatali ciklusának kezdetén ukrajnai különmegbízottnak, a könyv szerint az elnök gyorsan Witkoffra fordította a figyelmét az oroszokkal folytatandó, a háborúval kapcsolatos kommunikáció ügyében. Trump állítólag azt mondta Kelloggnak, hogy „nem tárgyalhat az oroszokkal”. „ A csapatodból senki sem beszélhet ezekkel az emberekkel, mert egy megállapodáson dolgozunk,” – mondta Kellognak Trump egy megbeszélés során az Ovális Irodában, ezzel gyakorlatilag Witkoffra ruházva a különmegbízotti posztot. A könyv szerint Witkoff állítólag kapcsolatban állt Kirill Dmitrijevvel, az orosz állami befektetési alap vezetőjével, aki közvetítőként szolgált Vlagyimir Putyin orosz elnökhöz. A könyv szerint Mohammed bin Szalman szaúdi koronaherceg is támogatta Dmitrijevet közvetítőként, és felajánlotta, hogy elősegíti a tárgyalásokat az oroszokkal.* *Erről az eseménysorozatról nagyjából tudott a világsajtó, de nem volt rá bizonyítékunk – most már van. Trump tehát megtiltotta a tárgyalást a kérdést ismerő, ám neki ellenszenves Kellognak, hogy megengedje azt az ügyben dilettáns, de számára rokonszenves Witkoffnak, aki viszont Dimitrijevre kacsintgatott csábítóan a koronaherceg árnyékából. És ez nem egy szappanopera forgatókönyve, hanem a legújabb kori történelem. A Putyinnal való találkozó után Witkoff állítólag azt mondta Trumpnak, „hogy Putyin elmondta: annyira felkavarta az a nap, amikor merényletet kíséreltek meg Trump ellen, hogy elment a misére imádkozni érte”. Arról is beszámolnak, hogy „emlékül Putyin megrendelte Trump portréját arról a napról, amikor Butlerben rálőttek – a festményen az arcát vércsíkok borítják, öklét felemeli.”* *Arról viszont nem beszélt Witkoff, hol tette ki a falra Putyin ezt a portrét: ahogy a jelenlegi orosz kormánymédiát elnézem, most épp az elnöki rezidenciák egyikének legkisebb helyiségében lehet. Jerome Powell pokoljárása A könyv szerint Trumpot annyira bosszantotta a Federal Reserve (az Egyesült Államok jegybankja) által képviselt irányvonal, hogy első hivatali ciklusa alatt fontolgatta Jerome H. Powell elbocsátását a Fed Kormányzótanácsának elnöki posztjáról, de tanácsadói lebeszélték erről. Trump második ciklusa idején azonban egy akkori közeli munkatársa azt mondta az újságíróknak, hogy Trump úgy döntött, nem fogja elbocsátani Powellt, „csak meg fogja kínozni”. A könyv szerint tavaly nyáron az Ovális Irodában Trump azt mondta, „k*rvára nevetséges”, hogy Powell magas szinten tartja a kamatlábakat. „Mi van azzal a kib*szott épülettel? Megállíthatjuk a munkálatokat? Leállíthatjuk az építkezést? Mégiscsak meg akarom csavarni Powell kib*szott golyóit” – mondta állítólag Trump a találkozó során, utalva a washingtoni Federal Reserve székházának folyamatban lévő felújítására.* *Trumpnak van egy stílusa, és még csak azzal sem védekezhet, hogy Potrien őrmestertől tanult angolul. Kush Desai, a Fehér Ház szóvivője a The Washington Postnak adott nyilatkozatában védelmébe vette Trumpot, mondván, hogy „jogosan hívta fel a figyelmet a Federal Reserve kudarcokkal teli múltjára”. A Federal Reserve nem kívánt nyilatkozni az ügyben. Népszerűség? Kit érdekel? Ahogy Trump második elnöki ciklusa folyamán egyre nagyobb kockázatokat vállalt – köztük sok olyan lépést, amely a választók és saját támogatói körében is népszerűtlen volt –, egyre kevésbé törődött a közvélemény-kutatásokkal – írják Haberman és Swan. A könyv szerint a kulisszák mögött még Trump néhány tanácsadója is azt mondta Habermannek és Swannek, hogy szerették volna, ha az elnök jobban aggódik „az általa magára vonzott kockázatok és a zuhanó közvélemény-kutatási eredményei miatt” – az Irán elleni népszerűtlen háború, az Epstein-ügy, a vámok és a megfizethetőségi válság ideján legalábbis. De „amennyiben egyáltalán még törődött a közvélemény-kutatásokkal, sokkal kevesebb felmérést nézett meg, mint első hivatali periódusában” – írják a szerzők. Tanácsadói tudják, hogy Trump „nem fogadja szívesen”, ha ezekről a szomorú tényekről tájékoztatják. „Elnökként minden elődjénél inkább hallgatott a megérzéseire – és csak azokra” – írják. Desai szóvivő, amikor a The Washington Postnak válaszolt az elnök közvélemény-kutatások iránti közönyéről szóló állításokra, azt mondta, hogy: „ A legfontosabb közvélemény-kutatás 2024-ben zajlott, amikor Trumpot megválasztották. Az elnök nem változó és már régóta hiteltelen közvélemény-kutatások alapján hoz fontos döntéseket, hanem annak alapján, ami az amerikai nép számára a legjobb.”* *És jobban is tudja, mi a népnek a legjobb, mint maga a nép. Ezzel nincs egyedül: már nagyon sok állami vezető mondta ezt magáról, igen érdekes, hogy ezek nagy része később erőszakos halált halt vagy börtönbe került élete végéig. Valahogyan a nép nem szerette őket – de hogy miért? Trump és a mesterséges intelligencia A könyv szerint 2024 júniusában az OpenAI két vezető tisztségviselője, Greg Brockman és Brad Lightcap bemutatta a ChatGPT-t Trumpnak – aki a szerzők szerint „nem érdeklődőt a mesterséges intelligencia iránt”. De miután látta, hogy a ChatGPT pillanatok alatt összefoglal egy, a mesterséges intelligencia-politikáról szóló elnöki rendeletet egy olyan mondatba, amelyben minden szó ugyanazzal a betűvel kezdődött, majd ezt verssé alakította, Trump állítólag így szólt: „Imádom azokat a szavakat, amiket használ. Gyönyörűek.” A szerzők leírják, hogy az elnök „rákapott” a technológiára és „elbűvölték ennek az új univerzumnak a mesterei”.* *És így született meg Stanislaw Lem Elektrubadúrja, annak ellenére, hogy Trump sosem olvashatott róla. Miután 2025 áprilisában részt vettek egy gyertyafényes adományozói vacsorán, Trump és az Nvidia vezérigazgatója, Jensen Huang tovább mélyítették „gondolati közösségüket”, ahogyan a szerzők nevezik, miközben az Egyesült Államok szinte szabad kezet adott a mesterséges intelligencia-iparágnak. A Trump-kormány tisztviselői „csendben csodálkoznak azon, milyen nagy befolyással rendelkezik Huang az elnökre” – számolnak be. Háború és juharfák Haberman és Swan beszámolnak arról, hogy az Egyesült Államok és Irán közötti háború 17. napján leültek Trump-pal az Ovális Irodában, hogy megbeszéljék a könyvükben szereplő állításokat. Addigra 13 amerikai katona és több ezer iráni vesztette életét. A Resolute-íróasztalon lévő juharfák képeit nézegetve Trump azt mondta, hogy fákat rendel a Fehér Házba. Ezután egy kinyomtatott oldalt mutatott az újságíróknak, amelyen az „339 milliárd összesített megtekintés” felirat állt Trump TikTok-videóira vonatkozóan – mire azt kérdezte tőlük: „El tudják ezt hinni?” Steven Cheung, a Fehér Ház kommunikációs igazgatója állítólag azt mondta nekik: „A számok az akció után teljesen elszabadultak” – ezzel természetesen az Iránnal folytatott háborúra utalt.* *Ennyit érzékelt a háború következményeiből. A Fehér Ház egyik tisztviselője a The Washington Postnak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy az elnök: „ Továbbra is az amerikai nép biztonságának garantálására, az amerikai családok költségeinek csökkentésére és arra összpontosít, hogy ezt az országot minden korábbinál nagyszerűbbé tegye – beleértve a Fehér Ház és nemzetünk fővárosának szépítését is.” Igen, Washington szépítése nagyon fontos neki, most például, hogy pár nappal ezelőtt bealgásodott a Tükörmedence (ami a Washington-obeliszk és a Lincoln-emlékmű között fekszik) vize, az egész külügyet töri a frász. Mindenki attól fél, hogy Trump az algák miatt hadat üzen – Algériának. Összegezve: azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy Vance nem egy lumen, és úgy valóságtagadásból, mint konteóhitből nap, mint nap jelesre vizsgázik. Azonban a washingtoni elmebajnokság abszolút győztese akkor is Donald Trump. Saját magával sokszoros holtversenyben. Szele Tamás