● news.bsdnet.hu

A BoJack Horseman középpontjában a címszereplő sorozatszínész áll, aki a ’90-es évek egyik sikeres vígjátékszériájának főszereplője volt. Rendre próbálja bizonyítani, hogy helye van a modern Hollywoodban, és mozifilmekben is képes érdemi alakításokra, de önzése és toxikussága gyakran hátráltatják az életben. A sorozat stílusa első pillantásra a klasszikus szitkomok és az antropomorf animáció hagyományába illeszkedik, de már az első évad után világossá válik, hogy a forma tudatos félrevezetés. A beszélő állatok és az emberi karakterek együttélése nem mesei elemként működik, hanem a társadalmi hierarchiák karikatúrájaként. A háttérvilág részletessége, a gegek komplexitása, a plakátok, tévéműsorok és a véletlennek tűnő vizuális poénok olyan univerzumot hoznak létre, amelyben a figyelem folyamatos túlterhelése is a narratíva része. A széria egyik legfontosabb sajátossága az elbeszélői tónus instabilitása. Pillanatok alatt képes átmenni slapstick humorból egzisztenciális drámába, majd depresszív belső monológba. Ez a váltakozás nem esztétikai játék, hanem a főhős, egyben címszereplő tudatállapotának leképezése. A felszíni szórakoztatás és a mélyen gyökerező önutálat folyamatos feszültsége. A sorozat legélesebb társadalomkritikai rétege Hollywood (vagy ahogy itt létezik, Hollywoo) ábrázolása. A „Bojack-univerzum” Los Angeles-e nem szimplán helyszín, hanem ideológiai tér. Egy olyan ipar metaforája, amely folyamatosan újratermeli, majd elhasználja a sztárokat. Bojack karaktere ebben a struktúrában nem egyszerűen bukott színész, hanem a sztárkultusz terméke és áldozata is. A múltja árnyékként követi, és egyszerre ad neki identitást, illetve zárja be egy idealizált múltba. A sorozat többször rámutat arra, hogy a hírnév nem stabil állapot, hanem folyamatos újratermelési kényszer. Ezekkel az eszközökkel és tematikákkal a BoJack Horseman sokkal közelebb áll a valósághoz, mint a legtöbb hasonló stílusú élőszereplős sorozat. Hollywood ebben az értelmezésben nemcsak álomgyár, hanem traumagyár is. A főhős mellett a szintén parádésan kidolgozott mellékkarakterek, mint Diane, Carolyn hercegnő, Todd és Mr. Mogyoróvaj mind különböző stratégiákat működtetnek arra, hogyan éljenek túl egy olyan környezetben, ahol az önértékelést a nézettség, a sajtóvisszhang és a közösségi média határozza meg. A BoJack Horseman egyik legfontosabb vállalása, hogy nem romantizálja a mentális betegségeket. Bojack depressziója és addikciója nem stilizált „tragikus hősiességként” jelenik meg, hanem ismétlődő mintázatokként, amelyekben a felelősség kérdése folyamatosan visszatér. A sorozat elutasítja azt a narratívát, hogy a múlt traumái felmentést adnak a jelen tettei alól. Különösen hangsúlyos, hogy az írók nem engednek utat a könnyű megváltásnak. A karakterfejlődés nem lineáris, hanem ciklikus. Előrelépések és visszaesések váltják egymást. Ez a dramaturgiai struktúra szembemegy a hagyományos sorozatos narratívák katartikus lezárásával, és sokkal inkább valós pszichológiai folyamatokat mutat, nem beszélve arról, hogy a nézőt is neveli, akár empátiára, akár traumafeldolgozásra. A BoJack Horseman folyamatosan reflektál a saját médiumára is. Az epizódok gyakran tematizálják a történetmesélés felelősségét, de a hollywoodi sztárvilág ábrázolása sem pusztán szatíra, hanem rendszerszintű kritika. Raphael Bob-Waksberg művének ereje abban rejlik, hogy nem kínál könnyű válaszokat sem a siker, sem a boldogság, sem a megváltás kérdéseire. Ehelyett olyan világot mutat, ahol a humor és a tragédia elválaszthatatlan, valamint az önismeret sem feltétlenül vezet változáshoz. A sorozat így lett a kortárs televíziós kultúra egyik legfontosabb alkotása, annak ellenére, hogy irreálisan kevesen ismerik. Tény, hogy nem ajánlható mindenkinek, illetve lassan érik be. Az első évadon túl kell esni, de minden szezon egyre fajsúlyosabb, mélyebbre ás, aztán azon kapjuk magunkat, hogy két nevetés közt magzatpózban zokogunk, megkérdőjelezve a saját egzisztenciánkat. Mert ilyen dolgokra képes ez a kis „állatos mese”. Hogy mikor, milyen szereplőkkel érkezik a spin-off, egyelőre rejtély, de a lecke fel van adva az alkotói gárdának, ha akár csak meg akarja közelíteni ezt a színvonalat.