Maszk nélkül tűnt fel T. Danny – először láthatják így a rajongók hosszú idő után
NLC
2026-06-26 13:33
Megasztár 2026 sajtótájékoztató – T. Danny itt még maszkban (Forrás: Birton Szabolcs/Fotócentrál)
Hosszú ideje szinte elképzelhetetlen volt T. Danny a jellegzetes fekete arcmaszkja nélkül, amely az utóbbi időben a védjegyévé vált. Most azonban kivételt tett: a rapper maszk nélkül látható a Még egy kívánság című új magyar film első előzetesében.
A zenész korábban nyíltan beszélt arról, hogy drogfüggőséggel küzdött, és ennek következményeként egészségügyi problémái is kialakultak, ezért hosszú ideje eltakarta az orrát a nyilvánosság előtt. Azt is elárulta, hogy műtét vár rá, addig azonban továbbra is maszkot visel a legtöbb nyilvános szereplésén, még a hamarosan érkező Megasztár új évadában is, ahol zsűritagként láthatják majd a nézők.
Éppen ezért lepte meg a rajongókat, hogy a Dobó Kata rendezésében készülő Még egy kívánság előzetesében már maszk nélkül tűnik fel.
A romantikus vígjáték középpontjában Takács Juli, egy húszas évei végén járó zenei menedzser áll, akinek az élete fenekestül felfordul, amikor egy különleges kívánságfüzet kerül a kezébe. A mágikus tárgy segítségével bármit eltüntethet a világból, ám a kívánságoknak komoly következményei lesznek. Egy szakmai hiba után ráadásul csak úgy mentheti meg a karrierjét, ha sikerre visz egy teljesen ismeretlen zenekart.
A filmet október 15-én mutatják be a mozikban, az első előzetes pedig már most nagy figyelmet kapott – nemcsak a története miatt, hanem azért is, mert hosszú idő után ismét maszk nélkül látható benne T. Danny.
A függőség majdnem mindent elvett tőle
T. Danny korábban a T. Danny – A maszk mögött című dokumentumsorozatban őszintén beszélt arról, milyen mélypontra jutott a drogfüggősége miatt. A produkcióban nemcsak ő, hanem családtagjai és közeli barátai is megszólalnak, felidézve azt az időszakot, amikor a zenész mentálisan és fizikailag is összeomlott.
A fordulópont egy KKevin-koncertet követően érkezett el. A rapper napok óta nem aludt, végül rossz állapotban a kocsijában esett össze, ami miatt rendőri intézkedés alá került. KKevin a dokumentumfilmben arról beszélt, hogy barátja teljesen önkívületi állapotba került, agresszívan viselkedett, és több konfliktusba is belekeveredett, mielőtt a rendőrök közbeléptek.
A történtek után T. Danny órákat töltött a fogdában, ahol – saját bevallása szerint – először maradt teljes csendben önmagával. A zenész ellen később kábítószer-birtoklás miatt is eljárás indult, ő pedig úgy fogalmazott, hogy a cellában fekve döbbent rá, mennyire eltávolodott attól az embertől, aki valójában szeretett volna lenni. Mint mondta, ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy segítséget kér, és megpróbálja újraépíteni az életét.
A rapper azóta többször is beszélt arról, hogy a felépülés hosszú folyamat, amelynek részeként egészségügyi problémáival is szembe kellett néznie. Emiatt viseli hosszú ideje a jellegzetes fekete maszkot, amely mára szinte a védjegyévé vált. Éppen ezért számít különleges pillanatnak, hogy a Még egy kívánság című film előzetesében a közönség ismét maszk nélkül láthatja.The post Maszk nélkül tűnt fel T. Danny – először láthatják így a rajongók hosszú idő után first appeared on nlc.