← Vissza

news.bsdnet.hu

A Fővárosi Közgyűlés egyhangúlag támogatta a galamb fogamzásgátlást

HVG 2026-06-26 16:24
A Fővárosi Közgyűlés pénteki ülésén egyhangúlag támogatta a testület a zöldfelület fenntartási munkákkal kapcsolatos szerződések soron kívüli belső ellenőrzését. Ennek apropóját adta a pártokon átívelő, parkfenntartással és közétkeztetéssel kapcsolatos korrupciós botrány, ami ugyan jelen információk – illetve Karácsony Gergely elmondása és az ügy koronatanújának vallomása szerint – a fővárosig nem ért el, legalábbis az erre szánt korrupciós pénzek nem értek célt. Balogh Balázs, a Tisza frakciójának képviselője ugyanakkor benyújtott egy javaslatot, aminek elfogadása után a fővárosi vizsgálni fogja, hogy az elmúlt öt évben mely fővárosi cégnek volt szerződése a botrányban érintett vállalatokkal. Illetve magukat a szerződéseket is vizsgálni fogják, különös tekintettel arra, hogy a vállalkozó valóban elvégezte-e a vállalt munkát. Szintén támogatták Gál József (Podmaniczky Mozgalom) azon javaslatát, amivel módosítanák a filmforgatások miatti közösségi közlekedési korlátozások engedélyezési rendjét. Utóbbi téma azután került előtérbe, hogy a múlt hétvégén forgatás miatt szombaton és vasárnap is lezárták a 2-es metró pesti szakaszát, amiért a producer cég 50 millió forintot fizetett . A javaslat szerint a jövőben a BKV-nak a BKK-val történt egyeztetése után kötelessége lenne a Tulajdonosi Bizottság és a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztási Bizottság (KKVB) előzetes engedélyét kérni minden olyan lezárás, terelés vagy forgalomkorlátozás esetén, amely üzemidő alatt történik, eléri vagy meghaladja a folyamatos 6 óra időtartamot, és a nappali csúcsidőszakot is érinti. Amennyiben a metróhálózat lezárásáról lenne szó (akár megálló, akár az alagúti szakasz érintett), úgy minden esetben köteles lenne a BKV kikérni a fenti engedélyt, függetlenül a filmforgatás időtartamától. https://hvg.hu/elet/20260617_arnold-schwarzenegger-akciofilm-amerikai-kettes-metro-bkk-korlatozas-lezaras-kozlekedes-potolobusz-budapest A javaslat vitájánál Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester jelezte, a filmforgatások jelentette kihívást nem tudja a főváros egyedül kezelni, mivel ehhez az Országgyűlésnek is módosítania kell a vonatkozó törvényt. A polgármester hangsúlyozta azt is, hogy egyébként a forgatások jellemzően nagyon alacsony bevételt jelentenek a kerületeknek. Kiss Ambrus a Városháza főigazgatója is beszélt a témáról, mondva, hogy a múlt heti forgatás egészen különleges volt a bevétel mértékét tekintve. Elmondása szerint ritkán jár ez ekkora bevétellel. A főváros tavaly 389 millió forint bevételhez jutott filmforgatások révén, a BKK pedig jellemzően 45-60 millió forint között szokott évente „keresni” ezen a címen, idézte a számokat. Hozzátette, a közlekedési vállalat emellett el tudott végezni olyan karbantartásokat is, amihez egyébként vágányzárra lett volna szükség. Azonban hiába támogatta a Közgyűlés a javaslatot, ahogy arra Számadó Tamás főjegyző is felhívta a figyelmet, ehhez szükséges a Szervezeti és Működési Szabályzat (Szmsz) módosítása is, mivel ez jelenleg nem sorolja sem a Tulajdonosi Bizottság, sem a KKVB feladatkörébe a filmforgatással kapcsolatos forgalomkorlátozások jóváhagyását. Így a maradéktalan végrehajtáshoz minden bizonnyal ezt is módosítania kell majd a testületnek. Az e-rollerekkel kapcsolatos javaslatokat is támogatta a Közgyűlés. Mivel Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter korábban jelezte, hogy a KRESZ átfogó reformja is tervben van, az elektromos rollerekkel kapcsolatos szabályozások azonban már ezt megelőzően módosítani fogják . A Közgyűlés két ezzel kapcsolatos javaslatot is támogatott. Előbbiben szerepel az új szabályozással – amennyiben az ismert  és hatályos lesz – kapcsolatos fővárosi kommunikációs kampány indítása. Emellett megbízták a főpolgármestert a bérrollerekkel kapcsolatos jelenlegi gyakorlat vizsgálatára, és bizonyos korlátozásokkal (védett terület, sebességlimit, geofencing) kapcsolatos javaslattételre és a rollereket bérbe adó cégekkel kötött szerződések felülvizsgálatára. A második – szintén támogatott – e-rollerekkel kapcsolat javaslat pedig arra kéri fel a főpolgármestert, hogy egyeztessen a kormányzati szervekkel a nagyteljesítményű e-rollerek „gépi meghajtású jármű kategóriába sorolásáról” és a „gázkaros” elektromos kerékpárok segédmotoros kerékpárrá minősétéséről. A balesetmentes közlekedésről szóló kommunikációs kampány ebben a javaslatban is szerepel, ahogy a fővárosi bizottságok tájékoztatása a jelenlegi tapasztalatokról is. https://hvg.hu/360/20240805_hvg-roller-reneszansz-praktikus-kontra-veszelyes-ki-all-volannal-kozlekedes A vita során több képviselő is megkérdőjelezte, hogy miért időszerű az e-rollerekkel kapcsolatos javaslat akkor, amikor még nem is tudják, hogy mi lesz az országos szabályozás, Béres András, a Tisza képviselője (és az első ezzel kapcsolatos javaslat benyújtója) azonban jelezte: a javaslat a felkészülésről szól. Hangsúlyozta, a kommunikációs kampány lefolytatására érdemes felhatalmazni a főpolgármestert, mivel a következő hónapokban nem ülésezik majd a Közgyűlés. Szintén egyhangúlag támogatta a Közgyűlés Baranyi Krisztina, galamb fogamzásgátlókkal kapcsolatos javaslatát is. A képviselő előterjesztésében egy spanyolországi példát hozott, ahol felmérték a lakossági igényeket, véleményeket és a vadgalambok etetésére irányuló motivációkat, majd ezt követően éveken át folytattak szemléletformáló kampányt, illetve gyógyszeres kezeléssel csökkentették a galambok szaporodását. A képviselő által idézett tanulmány szerint a galamb-fogamzásgátló hatására két év alatt közel 50 százalékkal csökkent a madarak egyedszáma Barcelonában. Az elfogadott javaslat alapján felkérték a főpolgármestert, hogy vizsgálja meg hasonló intézkedések bevezetésének lehetőségét Budapesten, ennek eredményéről és a szakmai előkészítésről tájékoztassa a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságot, majd „készítse elő a vadgalambok fogamzásgátlásának alkalmazását a következő költési időszakra”. Baranyi Krisztina az ülésen hangsúlyozta: a használni tervezett fogamzásgátló gyógyszer sem emberekre, sem más állatokra nem jelent veszélyt. Hozzátette, ha „ezt kampányban egyszer megcsináljuk”, akkor utána 8-10 évig a gyérített szinten marad a populáció. A Fővárosi Közgyűlés a fentieken túl meghallgatta Baricska Norbert Tamás új budapesti rendőrfőkapitányt , majd elfogadta azt a határozati javaslatot, amiben egyetértésüket fejezték ki a kinevezéséről. Nyitóképünk illusztráció, fotó: Fazekas István
Eredeti cikk megtekintése →