75 fokos műbőr ülésen ült egy reptéri dolgozó, a szakszervezet Vitézy Dávidhoz fordult a munkakörülmények miatt
HVG
2026-06-26 19:55
„Ami a repülőtéren zajlik, nem maradhat szó nélkül” – írta Facebook-oldalán a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet, és bejelentették, hogy pénteken hivatalosan is hivatalosan jelezték a közlekedési miniszternek, hogy milyen körülmények között kell dolgozniuk a nyári hőségben a Budapest Liszt Ferenc Repülőtér földi kiszolgálóinak, vagyis a rakodóknak, vontatókezelőknek, cateringeseknek, üzemanyagosoknak, biztonsági munkatársaknak és repülőgép-szerelőknek.
Mint írják, a betonon, a repülőgépek mellett, a hajtóművek maradékhőjében ez 50–55 °C-os is lehet, és előfordul, dolgozók akár 3–5 órán keresztül, pihenő nélkül végzik ezt a munkát.
„A vontatóban, ahol a dolgozó ül, a műbőr ülés hőmérséklete saját méréseink szerint elérte a 75 °C-ot. A beton felülete 57 °C-os, a kisvontató vezetőfülkéjében pedig 40 °C volt. Klíma nincs, a szellőzés minimális, sok járműben a ventilátor sem működik” – tették hozzá, és kiemelték, a bejegyzésükben szereplő fényképek nem illusztrációk, azokat ők készítették.
A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet szerint ráadásul az ivóvíz nem minden esetben érhető el folyamatosan, a pihenő sem mindig biztosított, és sokszor árnyékba sem tudnak vonulni az emberek.
Mindez nemcsak munkavédelmi kérdés, hanem közlekedésbiztonsági kockázat is. A hőstressznek kitett, fizikailag kimerült dolgozók esetében jelentősen megnő a hibázás kockázata. A földi kiszolgálásban egyetlen apró hiba is súlyos következményekhez vezethet.
– figyelmeztettek mielőtt felsorolták volna, hogy mit kértek Vitézy Dávidtól.
Egyrészt szeretnék, ha a munkavédelmi és munkaügyi hatóság számára lehetővé tennék, hogy bejelentés nélküli ellenőrzés a repülőtér zárt területén, hogy ágazati egyeztetés induljon a hőségben végzett repülőtéri munka munkavédelmi szabályairól, hogy a földi kiszolgáló cégek vizsgálják felül és szükség esetén újítsák meg a kiszolgáló járművek hőbiztonsági állapotát és maradéktalanul érvényesüljenek a munkavédelmi és munkabiztonsági előírások.
Megjegyezték, külön levélben intézkedést és együttműködést kértek a Menzies Aviationtől, a Celebi Ground Handling Hungary Kft.-től, a B+N Magyarország Kft.-től és a VINCI Airports vezetésétől is.
„Nem kiváltságokat kérünk. Azt kérjük, hogy mi, akik nap mint nap biztosítjuk a repülőgépek biztonságos indulását, magunk is biztonságos körülmények között dolgozhassunk” – zárták posztjukat.
Nyitókép: Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet/Facebook