● news.bsdnet.hu

„Megtudtam, hogy Loredana megpróbált véget vetni az életének, de nem éreztem, hogy bármit is tehettem volna vagy akartam volna tenni ez ügyben. Kapcsolatunknak már rég vége szakadt, noha hivatalosan még nem váltunk el. Ezért tartottam a tisztes távolságot.”Ez a bekezdés csak egy példa arra, hogy miért zavarbaejtő olvasmány Björn Borg Szívdobbanások című memoárja. A volt teniszező ugyanis nemcsak a megnyert döntőiről vagy az edzésmódszereiről ír semleges hangnemben, érzelmi távolságtartással, hanem az olyan drámai történésekről is, mint a második felesége öngyilkossági kísérlete vagy a saját, halálközeli élményei.Bár a könyvben érezhetően igyekszik megnyílni, és több, eddig nem ismert, személyes történetet is elmesél, Borg írás közben is hű marad sportolói becenevéhez, a „Jégemberhez”. Ahogy annak idején a meccsein, igazából visszaemlékezése során sem mutatja ki az érzelmeit. Mint megtudjuk, a szigorú önkorlátozás egy 12 éves korában szerzett keserű tapasztalat eredménye.A Szívdobbanások nem a legizgalmasabb és legmélyebb sportolói memoár, ami valaha megjelent. Viszont ennek ellenére is érdemes végigolvasni, mert a korszak egyik legjobb sportolójának nézőpontján keresztül mutatja be, hogyan működött az ereje teljében lévő nyugati világ. Borg a rock and roll korszakáról mesél. Azokról az évekről, amikor a gazdagok számára minden lehetségesnek tűnt. Az életérzést jól szemlélteti, hogy amikor indulás közben felrobbant a hangsebességnél is gyorsabban repülő Concorde kereke, de sikerült a kényszerleszállás, Borg gondolkodás nélkül felült a következő repülőgépre. Mert oda akart érni a következő versenyre.A teniszezők nemcsak az anyagi lehetőségeik, hanem az ismertségük szempontjából is felzárkóztak a rockzenészekhez. A tenisz egy szűk körben űzött, kis nézettségű sportból óriási népszerűségre tett szert, a játékosok pedig sztárok lettek. Az új helyzet Borgot is meglepte. „Az emberek tinibálványként emlegettek, sőt volt, aki »rocksztárnak« nevezett. Eleinte fel sem fogtam, hogy mi történik. Nyilván láttam korábban is, hogy egy csomó lány jár ki a mérkőzéseimre, és kiabálnak utánam, de most mindez teljesen más méreteket öltött. Előfordult, hogy a meccseken őröket kellett alkalmazni, nehogy a lányok beszaladjanak a pályára, és megzavarják a mérkőzést. Ma már ilyet nem látunk, teljesen másképp szerveznek mindent.”Borg a profi tenisz berobbanásának éveiben volt a csúcson. Bár a versenyek pénzdíjai még a mai szint közelében sem voltak, a szponzori bevételeknek köszönhetően a legjobbak rengeteget kerestek. Borg volt az egyik első sportcsillag, aki az adóoptimalizálás miatt költözött Monacóba. Tette mindezt tinédzserként, a jóléti államáról híres Svédország állampolgáraként. A könyvben arról is ír, hogy mennyire megviselte, amikor a költözés miatt nemzeti hősből közellenség lett a svéd sajtóban.A memoár egyik legérdekesebb része a profi tenisz korabeli világának bemutatása. Borg és riválisai ugyanis még egészen más körülmények között versenyeztek, mint Roger Federerék vagy Carlos Alcarazék. A versenynaptár például sokkal szellősebb volt. Borg simán megtehette, hogy az év első három hónapjában ne versenyezzen, és az akkor még év végén megrendezett Australian Openeket is rendszeresen kihagyta. Azért, mert a szezon végén pihenni akart, ráadásul Ausztrália messze is volt. Azt írja, ha valamelyik évben sikerült volna megnyernie a Roland Garros és Wimbledon után a US Opent is, akkor a naptári Grand Slam miatt elment volna Ausztráliába. Azonban ez sosem történt meg. A rekordok hajszolása és a szponzori elvárások miatt ma már elképzelhetetlen lenne, hogy a világ legjobbja minden évben önként kihagyjon egy Grand Slam-tornát.Mint ahogyan az is, hogy haknizzon egy Grand Slam idején. Márpedig Borg ezt is megcsinálta, amikor 1977-ben egy pénzdíjas amerikai teniszliga miatt kihagyta a Roland Garrost. Mivel nem tudott ellenállni a busás pénznyereménynek, három hónapig kellett turnéznia az Egyesült Államokban, hogy nála jóval gyengébb játékosok ellen játsszon, miközben a legjobbak Párizsban versenyeztek. Döntése egyébként annyira felháborította az edzőjét, hogy évekig hallgatta tőle a szemrehányásokat.Borg villámgyorsan ért a csúcsra, majd szokatlanul fiatalon vonult vissza. Éppen ezért az aktív éveiről szóló fejezetek nagyon sűrűek. Olyan természetességgel ír a versenyeiről, hogy az olvasó észre sem veszi, mennyire hihetetlen teljesítmények követik egymást. Tizenöt évesen bemutatkozás a Davis-kupában. Tizennyolc évesen Roland Garros-győzelem. Majd további öt párizsi trófea. Közben Davis-kupa Svédországnak és egymás után öt wimbledoni győzelem. Összesen hatvanhat ATP-tornagyőzelem. Borg azért sem misztifikálja túl az eredményeit, mert saját bevallása szerint az ő idejében senki sem beszélt a rekordokról. A statisztikák helyett inkább a riválisairól ír bővebben. Megismerjük Ilie Năstaset, Jimmy Connorst és természetesen John McEnroe-t is. A McEnroe-val játszott legendás 1980-as wimbledoni döntő külön fejezetet is kapott a könyvben. A legtöbbet azonban egy másik amerikairól, Vitas Gerulaitisről mesél Borg. Elsősorban a New York-i közös kalandjaikat idézi fel, de megoszt egy egészen hihetetlen történetet is, aminek végén a halálos fenyegetések miatt a Palesztin Felszabadítási Szervezet vezetőjéhez kellett fordulnia védelemért. Kettejük kapcsolata annyira fontos volt számára, hogy Borg még azt is leírja, hogy a fiatalon elhunyt Gerualitist tartotta a legjobb teniszező barátjának.Borgnak 25 éves korában elege lett a teniszből. Már nem élvezte az élsporttal járó monotonitást, és az is zavarta, hogy mindenhol zaklatták a rajongók. Az 1981-es szezont már motiváció nélkül, félgőzzel játszotta végig. Sokat elmond róla, hogy még így is mindhárom Grand Slam-tornáján döntőbe jutott. A New York-i veresége után azonban eldöntötte, hogy abbahagyja a teniszt.A szponzori szerződései miatt nem mondta ki nyíltan, hogy visszavonul, hivatalosan csak szünetet tartott. Valójában azonban tudta, hogy nem akarja folytatni a versenyzést. Bár a versenyszervezők óriási fellépti díjakkal csábították, a következő években csak az 1982-es és 1983-as Monte-Carlo Openen és az 1983-as stuttgarti tornán indult el. Utóbbinak prózai oka volt. „Stuttgartra azért hagytam magam rábeszélni, mert ott nyertem 1981-ben, és azzal csalogattak, hogy már a puszta megjelenésemért is kapok két Mercedes-Benz gépkocsit. Labbe (az edzője – a szerk.) igazán szeretett volna egy új autót, így megígértem neki, hogy ha eljön velem, megkapja az egyiket. El is utaztunk, én pedig már az első fordulóban kiestem. Az autókat mindazonáltal megkaptuk.”Borg 1983-ban végül hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul. Az utazással, bulizással és drogozással eltöltött következő évek után 1991-ben tért vissza a Monte-Carlo Openen. Bár edzett a verseny előtt, nagyon simán kikapott az első fordulóban. A következő két évben több tornán is elindult, de egyetlen meccset sem tudott nyerni. Ennek ellenére sem érezte magát csalódottnak. „A visszatérésem célja az volt, hogy az életbe térjek vissza, a saját magam ellen vívott csatámat pedig megnyertem.”A visszavonulása utáni évekről szóló fejezetekben Borg több kényes témát is felvillant. Ír az alkohol- és drogproblémáiról, vállalkozásai csődjéről és magánéleti nehézségeiről is. Utóbbi téma a legérdekesebb. Bevallja, hogy az egyedülléttől való félelem miatt mindig csak akkor szakított az aktuális barátnőjével/feleségével, ha már viszonya volt a következő nővel. De azt is elismeri, hogy idősebb fiával alig foglalkozott. Szüleire és volt élettársára bízta a gyerekét, miközben bulizott és utazgatott a világban. „Életem legnagyobb kudarca, hogy mennyire nem voltam jelen Robin életében. A saját életem egy hatalmas zűrzavar volt, és egyszerűen nem tudtam mellette lenni. Mostanában próbáltam bepótolni, ami elveszett, de nagyon nehéz kitörölni a múltat. Csak azt tudom mondani, hogy bárcsak másképp történt volna. Örülök, hogy ép bőrrel megúszta, és hogy szép életet tudott magának teremteni. Számomra az egyetlen jó dolog, ami a nyolcvanas években velem történt, az ő.”Bár idősebb fia csak epizódszerepet kap, többi családtagjáról hosszan és óriási szeretettel ír. Harmadik felesége és kisebbik fia érezhetően nagyon fontos számára, de a könyvet a szülők kísérik végig. Ők békés halálukig Borg legfontosabb támaszai voltak. Az édesapjáról szóló részek tökéletesen megmutatják, hogy bármennyire idős is az ember, ugyanazzal az izgatottsággal várja az apja véleményét, mint amikor kisgyerekként először teniszütőt fogott a kezébe. A család mellett a halál is fontos motívum a memoárban. Borg több halálközeli élményéről is részletesen ír. Autóbalesete és hollandiai összeesése mellett azt is elmeséli, hogy miért halt meg majdnem a Copacabana strandján és a francia Riviérián. Az utolsó fejezetben pedig megosztja az olvasókkal, hogy különösen agresszív rákkal diagnosztizálták. „Igazából elég ironikus, mennyire tehetetlen lettem. Én, akinek a teste jelentette a legfőbb megélhetési eszközt, és mindig is tudtam, hogyan kell a testemet és a fizikai teljesítőképességemet irányítani, most nem tehettem semmit. A rákot nem lehet edzéssel leküzdeni. Senki sem kerülheti el, bármennyit is mozog.”Bár a könyvben feltűnik Mick Jagger, Keith Richards és Andy Warhol is, a legszürreálisabb részek meglepő módon nem az éjszakai életről szólnak. Hanem gurukról, médiumokról és természetfeletti dolgokról. Borg ugyanis többször leírja, hogy hisz bennük. Ezekkel a bekezdésekkel nehéz mit kezdeni, de a világ valaha élt egyik legjobb teniszezőjének ezt is el lehet nézni.Björn Borg: Szívdobbanások, 21. Század Kiadó, 336 oldal, 6990 forint