Ezekben a városi oázisokban hűsölhetsz a kánikula alatt: ide menekülj a hőség elől, mielőtt megfőnél otthon
Pénzcentrum
2026-06-27 07:30
A katasztrófavédelem idén is közzétett egy listát településenként azokról a helyekről, ahol légkondicionált helyiségek fogadják a lakosokat, akik hűsölnének. Ez a lista azonban korántsem teljes, érdemes a helyi önkormányzat közléseit figyelni, hol jelöltek ki hűsölő helyeket. A hivatalos helyiségeken túlmenően is még számos hely van, amit a hőségben felkereshet az ember: ehhez adunk praktikus tanácsokat.
Mielőtt a konkrét, hűvösebb helyek felsorolásába belevágnánk, azt érdemes leszögezni, hogy a kánikula idején minden programot nagyon körültekintően érdemes megtervezni. Nem elég azt mondani, hogy elmegyek moziba délután egy hosszú filmre, és azzal kibekkelem a legforróbb időszakot, hiszen oda is kell jutni, és még a program után sem biztos, hogy nem kapunk hőgutát.
Tervezzük meg pontosan, hogy
Mindig vigyünk magunkkal elég (azaz sok) folyadékot, és egy kevés étel is legyen nálunk bárhová indulunk, hiszen melegben a vércukorszint is jobban ingadozik. Férfiakra, gyerekekre, idősekre jellemzőbb, hogy nem szívesen cipelnek magukkal táskát, ez viszont ki is zárja a lehetőségét, hogy innivalót és ételt tartsanak maguknál. A legnagyobb hőség idején javasolt felfüggeszteni a táskáktól való viszolygást, és felkészülten indulni el a hőségben.
Mivel hétvégén kevesebb hely tart nyitva, ahová a hőség menekülni lehet, érdemes lehet a hétköznapi menekülésre azokat a helyeket választani, ahová hétvégén úgy sincs lehetőség menni. Az egyik ilyen hely meglepő lehet: ez a munkahely . Rengetegen dolgoznak a forró lakásban home officeból, miközben bemehetnének a klimatizált irodába - a legtöbb esetben sokkal kényelmesebb otthonról dolgozni, de van az a pont, amikor jobb, ha bezötyög az ember a munkahelyére a saját egészsége érdekében.
A munkahelyen túl ott vannak azok a helyek, ahol ügyeket szoktunk intézni: posták, bankfiókok, ügyfélszolgálatok, kormányablakok, mindenféle hivatalok . Ezek helyiségei többnyire klimatizáltak, és zavartalanul ücsöröghetünk akkor is, ha nincs ügyünk, amit el kell intézni. Maximum a sorszámok csilingelésére fogunk ráunni.
Az egészségügyi szolgáltató helyek szintén klimatizáltak: várótermek, rendelők, kórházak, egészségházak . Hogyha van olyan szűrés, amit már rég el akartunk intézni, éves laborvizsgálat, vagy más hasonló egészségügyi intéznivaló, betervezhetjük a kánikula napjaira. (Kivéve Semmelweis-napra , július 1-jére, amikor zárva lesznek a rendelők, patikák.)
Aztán ott vannak a jellemzően hétköznap nyitva tartó könyvtárak és könyvesboltok , egyes képtárak, galériák, oktatóhelyek és egyetemi épületek, kulturális központok. Egyes vendéglátóhelyek hétköznap még akár munkára is alkalmasak lehetnek és nem olyan forgalmasak, mint hétvégén, nyugodtan be lehet kuckózni a hűvösbe egy-egy kávézóba vagy brunchozóhelyre.
Vegyük végig azokat a helyeket is, ahová egész héte betérhetünk, mindegy hogy hétvégén vagy hétköznap ér minket a kánikula. Ilyenek a plázák, bevásárlóközpontok, hipermarketek , barkács-, bútor- és elektronikai áruházak, autószalonok és mindenféle hely, ahová vásárolni mehetünk be. Persze nem minden bolt van nyitva a hétvégén, de a legnagyobbak igen.
Aztán ott vannak a mozik , amelyeknek sötét, hűvös termei a modern ember barlangjai a forró nyári napokon. Ráadásul a mozikban akár maraton is tarthatunk: egymás után több filmet nézve a fél napot már hűvös helyen töltöttük. Ha plázában mozizunk, közben meg is ebédelhetünk, nézelődhetünk a boltokban, így ki se kell mennünk a melegbe szinte egész nap.
Kézenfekvő lehetőség a fürdők, wellnessközpontok, uszodák, strandok meglátogatása is a hőségben. Ha pedig nem vizes, mégis aktív kikapcsolódásra vágyunk, akkor várnak a bowlingtermek, biliárdklubok, szabadulószobák (melyek közül sok eleve pincehelyiségben található), falmászó termek, konditermek, jógastúdiók.
Az sem rossz, ha utazással kötjük egybe a hűsölést: a vasútállomások váróterei, autóbusz-pályaudvarok , terminálok jórészt klimatizáltak, és sok közlekedési eszközön is van klíma. Ahogy az autóban is bekapcsolhatjuk a klímát, és elutazhatunk valahová.
Ehhez kapcsolódik egy szokatlan tanács: ha nem bírjuk már otthon, akkor menjünk el a rokonokhoz, barátokhoz látogatóba , akiknek van klímája, vagy akár még medencéje is. Vagy csak az ország szerencsésebb felén élnek, ahol épp nincs 40 fok. Nyilván váratlanul nem illik betoppanni, de nem ördögtől való a kánikula idejére időzíteni a látogatásokat, amivel még a hűsölést is egybe lehet kötni.
Ezek között is akad olyan, amelyeket hétköznap is meg lehet látogatni, akkor kisebb is a tömeg, de az emberek jellemzően hétvégére szokták az ilyen látogatásokat időzíteni. Ilyenek a múzeumlátogatás , kiállítások , templomok , kastélyok, várak meglátogatása. Ugyancsak hétköznap is nyitva van a legtöbb étterem, cukrászda , mégis jellemzően hétvégi program szokott lenni egy ráérős nyugodt ebéd, vagy sütizés a hűvösben. Kifejezetten jó program lehet egy hűvös borospince-túra is.
A természetbe is érdemes kilátogatni a hőség elől menekülni vágyóknak: látogassunk barlangokat , ruccanjunk ki a hegyvidékre, ahol hűvös van, keressünk fel arborétumokat, botanikus kerteket , vagy egyszerűen erdőket. A legjobb, ha vízparttal is össze lehet kötni a természetjárást.
Az, hogy elmenekülünk a lakásból hűvös helyre, többnyire pénzbe kerül: a fürdőbe, múzeumba belépőt kell venni, a vonatra jegyet, a boltokban valószínűleg vásárolnánk valamit, az étteremben is rendelni kell. Ami viszont nem kerül pénzbe a legtöbb esetben: az ügyintézés színterei, a hűvös várótermek, nézelődés a plázában vagy könyvesboltban, olvasójeggyel bemenni a könyvtárba. Sok templom is nyitva van ilyenkor és nincsen belépő, a parkok, szabadstrandok, túraútvonalak ingyen használhatók.
Az tehát nem kifogás, hogy nem akarunk pénzt költeni, mert sok az ingyenes opció! Hogyha a lakás várhatóan túlmelegszik, vegyük rá magunkat a kimozdulásra. Tervezzük el, és hajtsuk végre a kis kirándulást, tervet, hogyan és hol fogjuk túlélni a hőséget! Ráadásul lesz még ilyen a nyáron, ezért ha elmúlt a kánikula, készülhetünk már úgy a következő hőséghullám, hogy jobban felkészülünk: a lakást is jobban felkészítjük, betárazunk kész kajából, főzés nélküli receptekből és hűsítő programokból.
Címlapkép: Bruzák Noémi, MTI/MTVA (Vasarely120 kiállítás a Szépművészeti Múzeumban.)