← Vissza

news.bsdnet.hu

Vakcina nélküli ebolával fertőzött orvos érkezett Franciaországba Kongóból

Index 2026-06-27 08:17
Franciaország megerősítette, hogy az országban az első ebola-esetet regisztrálták: a  Kongói Demokratikus Köztársaságból (KDK) humanitárius misszióról visszatérő orvos tesztje pozitív lett – közölték a francia egészségügyi hatóságok az al Dzsazíra hírportál szerint. A francia Egészségügyi Minisztérium szerdai közleményében azt írta, hogy az egészségügyi dolgozó a vírus által érintett területek egyikén végzett munkát. A minisztérium azt is leszögezte: „a beteget egy vezető egészségügyi intézményben kezelik, szigorú biológiai biztonsági protokollok betartásával”. Minden óvintézkedést, beleértve a beteg elkülönítését is, már Franciaországba érkezéskor végrehajtottak, és a kórházba történő szállítást biztonságos körülmények között hajtották végre a fertőzés kockázatának elkerülése érdekében. Jelenleg epidemiológiai vizsgálat folyik azoknak a személyeknek a felkutatására, akik kapcsolatba kerülhettek a beteggel. Az egészségügyi hatóságok felveszik velük a kapcsolatot, és arra kérik őket, hogy 21 napig maradjanak önkaranténban – tette hozzá a közlemény. Nem kell pánikba esni a franciaországi ebola-eset miatt – jelentette ki szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, aki egy sajtótájékoztatón elmondta, hogy az elmúlt 50 évben kevesebb mint 30 ebola-esetet regisztráltak Afrikán kívül. „Ez azt jelenti, hogy a világ többi részét érintő kockázat alacsony; akár Franciaországról, akár más európai országokról van szó, nem szabad túlreagálniuk a helyzetet” – mondta Tedrosz, aki azt is hozzátette, hogy az ebola-járvány , amely májusban a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti Ituri tartományában tört ki, továbbra is gyorsabb, mint a járvány elleni intézkedések. „A kontaktkövetés nem megfelelő, a kezelési kapacitás elégtelen, és a biztonságos temetkezés továbbra is komoly kihívást jelent, miközben az egészségügyi rendszer nagy nyomás alatt áll” – mondta Tedrosz, és szigorúbb intézkedéseket szorgalmazott a vírus ritka Bundibugyo-törzsének terjedésének megfékezése érdekében.
Eredeti cikk megtekintése →