Ruszin-Szendi Romolusz belső vizsgálatot rendelt el az újdörögi kézigránát-baleset kapcsán
Blikk
2026-06-27 09:34
Azonnali belső vizsgálat elrendelését kéri a honvédelmi miniszter a vezérkari főnöktől az újdörögdi gyakorlótéren 2025 márciusában történt kézigránát-baleset miatt – jelentette be a tárcavezető szombaton Facebook-oldalán.
Szabó Eszter Sára
Newsroom újságíró
Ezeket látta már?
Ruszin-Szendi Romulusz a bejegyzésében azt írta, tudomásul veszi az ügyészség döntését , a büntetőjogi felelősség megállapítása nem az ő feladata. Hozzátette ugyanakkor: „van egy másik felelősség is”, ezért hozta meg a nehéz, de elkerülhetetlen döntését.
Úgy fogalmazott, ők és a sérült sem ért egyet az ügyészséggel. A miniszter szerint ugyanis nem lehet következmények nélkül lezárni egy olyan esetet, amiben valaki mind a két kezét elveszíti.
„Meg kell állapítani, hogy van-e benne katonai, szakmai felelősség, és van-e benne politikai felelősség” – fogalmazott a videóban Ruszin-Szendi Romulusz. Hozzátette: az ügyben érintetteken túl az egész társadalomnak szüksége van arra, hogy ezekre a kérdésekre választ kapjon.
A miniszter közölte, a vizsgálat körülbelül hatvan napig tart, a lezárta után pedig nyilvánosságra hozzák annak eredményét.
Ruszin-Szendi Romulusz a bejegyzésében úgy fogalmazott, a vizsgálattal annak a fiatal nőnek tartoznak, „aki szolgálni akarta a hazáját, és ezért olyan árat fizetett, amelyet semmilyen embernek nem lenne szabad megfizetnie”.
A tragikus baleset 2025 márciusában történt a Magyar Honvédség újdörögdi gyakorlóterén. Egy, kormánytisztviselők számára szervezett önkéntes honvédelmi kiképzésen és kézigránátdobó-gyakorlaton éles kézigránát robbant fel egy 29 éves nő kezében, aki a robbanás következtében mindkét kezét elveszítette.
(MTI)
baleset