← Vissza

news.bsdnet.hu

„Egy kollégám ellenem fordult a munkahelyemen! Most mit tegyek?”

Bors Online 2026-06-27 10:00
A neve elhallgatását kérő dolgozó 17 éve van ugyanannál a cégnél. Elmondása szerint ő a legfiatalabb a részlegen, és szereti a munkáját, valamint azokat az embereket, akikkel együtt dolgozik. Legalábbis többnyire… Volt egy kolléganőm, akivel régen nagyon jó kapcsolatban voltunk. A fiaink egykorúak, együtt sportoltak, még egymás születésnapi bulijaira is elmentek. Gyakran  áthívtam őket, hogy a medence mellett pihenjünk, miközben a gyerekek játszottak. Az utóbbi években azonban minden megváltozott. Másként viselkedik velem, és nem tudom, miért. A munkahelyen minden adandó alkalommal aláássa a tekintélyemet. Nem kommunikál velem közvetlenül, hanem feltételezésekre hagyatkozik, majd rögtön a felettesemhez vagy a főnökömhöz fordul. – fejtette ki a csalódott dolgozó. Hozzátette, kollégája szándékosan kihagyta olyan e-mailekből is, amelyekben közösen gyűjtöttek pénzt és aláírásokat a felettesük karácsonyi ajándékához. Ha hibázik valamiben, azt sem neki mondja el, hanem rögtön e-mailt ír a főnökének. Ráadásul sértő dolgokat mondott róla a fiának, aki ezeket továbbadta az iskolában. A kimerült munkatárs tűrőképessége határára ért. Ha pedig a helyzet nem változik, érdemes lehet jogi tanácsot kérni egy ügyvédtől - tette hozzá a nypost.com tanácsadója.
Eredeti cikk megtekintése →