← Vissza

news.bsdnet.hu

Baleset a kiképzésen: az ügyészség döntött, de a miniszter most különleges ígéretet tett

Economx 2026-06-27 10:08
Egy fiatal nő egy kiképzésen elveszítette mindkét kezét, egy ember élete örökre megváltozott. Erre nem lehet azt mondani, hogy „nincs felelős”, majd csendben továbblépni – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Ezért azonnali belső vizsgálat elrendelését kérte a vezérkarfőnöktől, amelyben minden döntést, minden utasítást, minden vezetői mulasztást meg fognak vizsgálni. Nem azért, hogy bűnbakot keressünk, hanem azért, hogy kiderüljön az igazság – tette hozzá . Ám, ha valaki hibázott, legyen vezető vagy döntéshozó, szerinte annak vállalnia kell a következményeket. Ha rendszerszintű hiba történt, azt ki fogjuk javítani. Ha vezetői felelősség állapítható meg, annak pedig következménye lesz – ígérte Ruszin-Szendi Romulusz, aki szerint nem lehet megengedni, hogy egy ilyen tragédia után a közvéleményben az maradjon: senki sem felelős. Azt is megjegyzi: nem a politika miatt teszi, hanem a vizsgálattal annak a fiatal nőnek tartoznak, aki szolgálni akarta a hazáját, és „ezért olyan árat fizetett, amelyet semmilyen embernek nem lenne szabad megfizetnie.” A vizsgálat eredményeit nyilvánosságra hozzuk, és minden szükséges személyi és szakmai döntést meghozunk. Nagyságunkat nem az mutatja meg, hogy soha nem hibázunk, hanem az, hogy képesek vagyunk szembenézni a hibáinkkal és vállaljuk a felelősséget is – ígérte a tárcavezető. Megosztom
Eredeti cikk megtekintése →