← Vissza

news.bsdnet.hu

Ingyenes közlekedési lehetőséget kínál a BKK: ezek a feltételek

Divany 2026-06-27 10:10
A teszt július 2-án indul, a regisztrációra pedig 2026. június 29-én, hétfőn 10:00-ig van lehetőség – olvasható a 24.hu oldalán. A BKK tájékoztatása szerint az új Mol Bubit első körben meghatározott ügyfélkör próbálhatja ki díjmentesen. A lehetőség azoknak szól, akik a BudapestGO alkalmazásban jelenleg közösségi közlekedésre érvényes bérlettel rendelkeznek, illetve azoknak, akik 2024-ben vagy 2025-ben éves vagy féléves Mol Bubi bérletet vásároltak. A közlemény alapján a részvétel nem automatikus, az érdeklődőknek regisztrálniuk kell a BKK erre kijelölt aloldalán. A tesztben elsőként az első ötezer jelentkező vehet részt , a BKK ugyanakkor jelezte, hogy a résztvevői kört később fokozatosan bővíteni tervezi. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A Google új funkciója segítségével beállítható, hogy milyen oldalak jelenjenek meg a keresési eredmények között . Ha nem akarsz lemaradni cikkeinkről, kattints erre a linkre . Utána csak annyi a dolgod, hogy bepipáld a Dívány neve mellett megjelenő kis négyzetet – ahogy a képen látod.  Ha mindent jól csináltál, a „Saját források” felirat mellett látható lenyíló listában látnod kell a Díványt. Ezzel kész is vagy. A tájékoztatás szerint a fejlesztésnek köszönhetően a mostaninál nagyobb, rugalmasan bővíthető flotta áll majd rendelkezésre, amelyben klasszikus kerékpárok és elektromos rásegítésű biciklik is lesznek. Az éles indulás után a szervezet folyamatosan növeli a kerékpárok számát. A kezdeti időszakot követően összesen 3300 darabot biztosítanak majd: ebből 2500 klasszikus kerékpár, 800 pedig e-bike lesz. A kapacitás a későbbiekben a tervek szerint tovább nőhet, és akár 5000 kerékpárra is bővülhet. Az elektromos rásegítésű bringák 25 kilométer/órás sebességig segítik a haladást , ami a BKK tájékoztatása szerint gyorsabbá és könnyebbé teheti a városi közlekedést . Az új Mol Bubi a leírás alapján alacsony átlépésű, uniszex vázzal, 10 kilogramm teherbírású kosárral, defekttűrő gumikkal és fejlettebb okoslakatokkal érkezik. Utóbbi a BKK szerint pontosabb helymeghatározást tesz lehetővé. Az induláskor 215 Mol Bubi-állomás áll majd rendelkezésre , később pedig a tervek szerint fokozatosan tovább növelik az állomások számát. Tudtad? Korábban a női egyenjogúság egyik szimbóluma volt a bicikli . Elveszett harmónia Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől. Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában! hirdetés
Eredeti cikk megtekintése →