← Vissza

news.bsdnet.hu

A Barcában három BL-meccset játszó középpályás igazolt az NB I-be

24.hu 2026-06-27 10:16
A spanyol Sergi Samper személyében Bajnokok Ligája-győztes középpályást igazolt a labdarúgó NB I-ben szereplő Debrecen. A DVSC honlapja szerint a 31 éves futballista szerződése egy plusz egy évre szól. A barcelonai születésű Samper a La Masia akadémián nevelkedett, az U17-től az U21-ig folyamatosan tagja volt a spanyol utánpótlás-válogatottaknak. Hamarosan bemutatkozott az FC Barcelona felnőtt csapatában, majd a Granadában és a Las Palmas színeiben szerepelt. Megjárta Japánt és Lengyelországot is Hazája élvonalában 25, a másodosztályban pedig 93 találkozón játszott. Az FC Barcelonával Bajnokok Ligája-győztesnek, spanyol bajnoknak, Király Kupa-győztesnek, valamint klubvilágbajnoknak mondhatja magát. Ezt követően légiósnak állt, 88 mérkőzésen szerepelve alapembere volt a japán bajnoki címet és kupát nyert Vissel Kobe együttesének, majd az FC Andorra érintésével 2024-ben a lengyel Motor Lublinhoz szerződött, amelynek színeiben a nemrég véget ért idényben harminc összecsapáson lépett pályára. Lengyelországban együtt dolgozott a Debrecen új vezetőedzőjével, az észt Gert Remmellel. The post A Barcában három BL-meccset játszó középpályás igazolt az NB I-be first appeared on 24.hu.
Eredeti cikk megtekintése →