← Vissza

news.bsdnet.hu

Meglepő dolog derült ki a sportállamtitkárról, kénytelen volt megváltoztatni a nevét

Blikk 2026-06-27 10:47
Az új sportállamtitkár a Facebook-oldalán közzétett videóban elárulta: mostantól Kálnoki-Kiss Attilaként „kénytelen" használni a nevét. Lasányi Csaba Sportújságíró Ezeket látta már? A korábbi világbajnok öttusázó, újságíró Kálnoki-Kiss Attila május végén került a sportállamtitkárság élére – akkor azonban még mindenütt Kálnoki Kis Attilaként emlegették. A korábbi élsportoló a 2027-es budapesti World Aquatics világbajnokság hivatalos sajtótájékoztatóján állt először kamerák elé új szerepkörében , a névtábláján azonban már kötőjellel és két "s"-sel szerepelt a neve. A változást a Facebook-oldalán közzétett videóban magyarázta meg aztán. – Kis meglepetést váltott ki, hogy engem így hívnak. Egész pontosan, ahogy a nevemet írják mostantól, pedig kiderült, hogy régebben is így írták ezt. Az az egyszerű története, hogy én mindig, mindenhol kötőjel nélkül és egy s-sel írtam a nevemet. Általában így is voltam kiírva, így szerepeltem az impresszumokban is. Ellenben most, amikor kineveztek, a belügyminisztérium kiderítette, és én magam is rájöttem, és a személyimen is ez a név szerepel. Ennél fogva nekem ez a hivatalos személyiben és minden hivatalos okmányon szereplő nevem kötőjellel és két s-sel, úgyhogy mostantól kénytelen vagyok így használni – mondta Kálnoki-Kiss. További érdekesség Kálnoki-Kissel kapcsolatban, hogy a 2026. május 24-i Magyar Közlönyben, amikor bejelentették a kinevezését, egy harmadik verzió szerepelt: Kálnoki-Kis Attila, kötőjellel és egy "s"-sel. A sportvezető két futballista fia, a 34 éves Dávid és a 24 éves Zsombor egyébként így, Kálnoki-Kisként szerepel jelenleg az MLSZ adatbankjában. államtitkár
Eredeti cikk megtekintése →