Király Linda: „Elég időt vesztegettem már a felesleges szenvedésre”
Index
2026-06-27 11:15
Bár 2024-ben Király Linda még arról beszélt, hogy 15 év után újra egymásra talált első szerelmével, Simonnal , a kapcsolat végül nem bizonyult tartósnak. Az énekesnő 2025 novemberében erősítette meg, hogy szakítottak , azóta azonban ismét rátalált a szerelem. Az új párja civil foglalkozású és egyáltalán nem beszél róla, de annyit lehet tudni, hogy a zenéhez is kötődik: együtt dolgoznak Linda első magyar nyelvű albumán. A közös munka mellett a kapcsolatukat is építik, néhány hónapja jegyben járnak.
Bár a vőlegényét továbbra is óvja a nyilvánosságtól, most édesanyja szavai sokat elárultak arról, miért érzi úgy a család, hogy Linda végre jó helyen van.
A LélekKözösség Peller Mariannal című műsorban Linda édesanyja őszintén beszélt lánya korábbi kapcsolatairól. Elmondta, hogy egyik korábbi párjával sem volt különösebb probléma, mégsem érezte soha, hogy valóban kibontakozhat mellettük a lánya. Nagyon drukkol annak, hogy a lánya boldogsága ezúttal tartós maradjon, és ezúttal tényleg megtalálja az igazit. Hozzátette, anyaként ennél többet nem is kívánhatna, mire az énekesnő csak ennyit felelt:
Így is lesz. Elég időt vesztegettem már a felesleges szenvedésre.
Arra a kérdésre, hogy úgy érzi-e, későn jutott el idáig, Linda azt mondta, egyáltalán nem bánja a múltját.
Inkább azt mondom egy kis szarkazmussal, hogy ezekre a tapasztalatokra szükség volt. Rengeteget tanultam belőlük, legfőképpen saját magamról. Viszont éppen ezért ma már sokkal jobban tudom értékelni azt, amikor jól vagyok. És ez nagyon jó érzés.