← Vissza

news.bsdnet.hu

Csiphiány: az Apple már a feketelistás kínai gyártóval üzletelne – Washingtonnál lobbizik a technológiai óriás

VG 2026-06-27 11:11
Az Apple a Trump-adminisztráció engedélyét próbálja megszerezni, hogy memóriacsipeket vásárolhasson egy amerikai feketelistán szereplő kínai gyártótól. A mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges adatközpontok csip-éhsége és az amerikai nemzetbiztonsági korlátozások most sarokba szorították a technológiai óriást, amely kétségbeesett eszközökhöz folyamodik. Az Apple a kínai ChangXin Memory Technologies (CXMT) vállalat által gyártott memóriacsipek vásárlására  szeretne engedélyt kapni Washingtontól, hogy mérsékelje az egyre magasabb félvezetőárak okozta pénzügyi terheket. A CXMT azonban korántsem hétköznapi beszállító. Az amerikai védelmi minisztérium még a Biden-kormány idején kínai katonai vállalatként sorolta be, később pedig jóváhagyták felvételét az amerikai kereskedelmi minisztérium úgynevezett Entity List listájára is. A Financial Times információi szerint az Apple több mint egy hónapja kereste meg a kereskedelmi minisztériumot, miközben más washingtoni döntéshozóknál és befolyásos szereplőknél is igyekezett támogatást szerezni. Sem a Fehér Ház, sem az Apple, sem a CXMT nem kommentálta az értesüléseket. A háttérben elsősorban gazdasági okok állnak. A memória- és adattároló csipek ára jelentősen emelkedett, amit nagyrészt a mesterséges intelligencia robbanásszerű terjedése okoz. A világ technológiai vállalatai óriási adatközpontokat építenek ki, amelyek hatalmas mennyiségű memóriát igényelnek, ez pedig felhajtotta az árakat. Ennek hatásait az Apple már a fogyasztókra is részben áthárította. A vállalat csütörtökön bejelentette, hogy megemeli több iPad és MacBook modell árát , mert már nem tudja teljes egészében elnyelni a memória- és háttértárcsipek drágulását. Az iPhone-ok esetében egyelőre nem jelentettek be hasonló lépést, de az iparági elemzők szerint a költségnyomás ezen a termékvonalon is egyre erősebben érezhető. Miközben Washington évek óta igyekszik korlátozni Kína hozzáférését a fejlett félvezető-technológiákhoz nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, az amerikai vállalatok továbbra is jelentős mértékben függnek a globális ellátási láncoktól és a kínai gyártóktól. Ha az Apple végül megkapná a különengedélyt, az fontos precedenst teremthetne más amerikai technológiai cégek számára is. Ha viszont elutasítják a kérelmet, a vállalatnak továbbra is drágább alternatív beszállítókra kell támaszkodnia, ami hosszabb távon újabb áremelésekhez vezethet. Az Apple helyzetét tovább nehezíti, hogy az MI-forradalom várhatóan még évekig magasan tartja a memóriacsipek iránti keresletet. Emiatt a félvezetőpiac a következő időszakban is az egyik legfontosabb stratégiai csatatér maradhat az Egyesült Államok és Kína technológiai versenyében. Szörnyű hírt kaptak az iPad-függők: piszkosul megemeli az árait az Apple – felkészül az iPhone Egyre drágább a mesterséges intelligencia forradalma, és ezt most már a fogyasztók is megérzik. Az Apple több termékének árát is megemelte a memóriacsipek drasztikus drágulása miatt .
Eredeti cikk megtekintése →