Lionel Messi nem lesz kezdő Jordánia ellen
Demokrata
2026-06-27 12:06
Az Inter Miami csatárának részleges pihentetéséről Lionel Scaloni szövetségi kapitány beszélt a meccset megelőző sajtótájékoztatón.
„Messi a kispadon kezdi a mérkőzést. A második félidőben csereként áll be”
– mondta Scaloni. Argentína két mérkőzésen szerzett hat pontjával már korábban biztosította helyét a rájátszásban. A 39 éves Messi mesterhármast ért el az Algéria felett aratott 3-0-s győzelem során, és kétszer volt eredményes az Ausztria elleni 2-0-s siker alkalmával, vagyis csapata eddigi öt találatát kivétel nélkül a nyolcszoros aranylabdás szerezte.
Eddigi hat világbajnoki szereplését tekintve összességében már 18 gólnál tart, amivel abszolút első a vb-k legeredményesebbjeinek örökranglistáján, ahogyan 28 pályára lépésével is a meccsszámok rangsorában.
A Jordánia elleni mérkőzés közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 4 órakor kezdődik Arlingtonban.