Meghalt Vajda Márta, a Tenkes kapitánya színésznője
Index
2026-06-27 12:42
Vajda Márta 15 évesen debütált a filmvásznon, a Tenkes kapitánya című filmsorozatban. Az egész ország azonnal a szívébe zárta zseniális alakítását, később egyértelmű alakja lett a magyar színházvilágnak. Székely Veronika szerepét tehát joggal azonosítják azóta is vele, annak ellenére is, hogy az eredeti művet több mint hatvan évvel ezelőtt mutatták be.
A Jászai Mari-díjas színésznő élete utolsó időszakát idősotthonban töltötte, melyről lánya, Brunner Márta elmondta, azért döntöttek így, mert folyamatos ápolást igényelt. Hozzátette, mivel az intézménytől 15 percre lakik, gyakran volt lehetősége meglátogatni édesanyját.
Akármikor ismétlik a filmet, én újra és újra megnézem. Jó érzés számomra látni magam fiatalon. S az is felemelő pillanat, hogy megint nézhetem azokat a legendás színészeket, akikkel főiskolásként együtt játszhattam, és szinte együtt élhettem a siklósi várban. Zenthe Ferenc csodálatos ember volt, rám ifjú színésznőként tekintett, s mindenben segített. Azt kívánom a fiataloknak, hogy ha csak tehetik, nézzék meg A Tenkes kapitányát! S akkor tudni fogják, hogy a szüleik, a nagyszüleik miért és kikért lelkesedtek egykoron
– nyilatkozta korábban a Blikknek Vajda Márta, aki a Tenkes kapitánya című sorozat utolsó élő színésze volt.