Már szombat reggel 30 fok volt – rendkívüli figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt
Liner
2026-06-27 13:26
A korábbi rendkívül meleg időszakot folytatva újabb extrém hőhullám érte el Magyarországot, ezért szombattól az országos tisztifőorvos az egész ország területére harmadfokú hőségriasztást rendelt el.
Az intézkedésre azért volt szükség, mert a tartósan magas hőmérséklet jelentős egészségügyi kockázatot hordoz, különösen az idősek, a kisgyermekek, a várandósok, a krónikus betegek, valamint a szabadban dolgozók számára.
A kormány tájékoztatása szerint a hőség már a délelőtti órákban is rendkívüli volt: a legtöbb településen reggel kilenc órára elérte a hőmérséklet a 30 Celsius-fokot. A HungaroMet előrejelzése alapján szombaton a nappali csúcshőmérséklet 34 és 39 fok között alakulhat, miközben országszerte napos idő várható. A ritkán kialakuló gomolyfelhők nem hoznak csapadékot, a szél sem élénkül meg számottevően, az éjszaka pedig szintén rendkívül meleg lesz, hiszen vasárnap hajnalra is csupán 22 és 30 fok közé hűl le a levegő.
A közlemény arra is felhívja a figyelmet, hogy a tartós napsütés miatt az UV-sugárzás is erősödik. „A meleg, napos időben megnő az UV-sugárzás, ami rövid idő alatt súlyos leégéshez vezethet.”
A tájékoztatás szerint a közlekedésben is alkalmazkodni kellett a rendkívüli időjáráshoz. A MÁV és a GYSEV folyamatosan ellenőrzi a vasúti pályák állapotát, valamint a sínek hőmérsékletét, és az extrém meleg miatt húsz vasútvonal egyes szakaszain, továbbá a H5-, H6- és H8/H9-es HÉV-vonalakon sebességkorlátozást vezettek be. Emellett a forgalmasabb állomásokon palackozott ivóvizet osztanak az utasoknak, míg a Magyar Közút Zrt. is készenlétben áll arra az esetre, ha az autópályákon kialakuló torlódások miatt szükségessé válna vízosztás.
A hőség az ivóvízellátásban is nehézségeket okoz. A közlemény szerint a Nemzeti Vízművek Zrt. ellátási területén jelenleg az ország 109 pontján van érvényben vízkorlátozás. Orfű magasabban fekvő részein nyomáscsökkenés, időszakosan pedig vízhiány is előfordul, ezért a szolgáltató négy darab, egyenként 400 literes utánfutó segítségével biztosítja az ivóvízellátást. Ezzel párhuzamosan a Honvédség összesen 12 ezer tasakos ivóvizet szállít az orfűi, a tiszaújvárosi és a zalacsányi rendezvények résztvevőinek.
A vízállások tovább csökkentek a nagy tavaknál is. A Balaton átlagos vízállása jelenleg 75 centiméter, ami egyetlen nap alatt egy centiméteres csökkenést jelent. A Velencei-tónál, Agárdnál 50 centiméteres vízállást mértek, amely egy nap alatt két centiméterrel lett alacsonyabb.
A rendkívüli szárazság miatt továbbra is tűzgyújtási tilalom van érvényben Magyarország teljes területén. A közlemény szerint a katasztrófavédelem egységei az elmúlt 24 órában 47 alkalommal vonultak erdő- és vegetációtüzekhez. A Területi Védelmi Bizottságok pénteki jelentése alapján országszerte 472 helyszínen osztottak ivóvizet, emellett 743 ponton működtek párakapuk a lakosság hőség elleni védelme érdekében.
A hétvége a nagy rendezvények szervezői számára is fokozott felkészülést igényel. Az előzetes bejelentések szerint 15 olyan eseményt rendeznek, amelyeken egyenként több mint ötezer résztvevőre számítanak. A bizottság ezért arra kéri a szervezőket, hogy az extrém hőség miatt fokozott körültekintéssel járjanak el, gondoskodjanak az ivóvíz és a pihenőhelyek biztosításáról, valamint emeljék a rendezvények egészségügyi készenléti szintjét.
Liner/MTI