● news.bsdnet.hu

Több mint hat évtizede van a pályán, a slágerei generációkat kötnek össze. Poór Péter, aki szerint a siker mögött mindig rengeteg munka áll, őszintén mesélt a gyerekmanökeni és operaénekesi pályafutásáról, Zámbó Jimmy felfedezéséről, illetve a visszavonulás nehéz kérdéséről is. Orosz Ferenc Újságíró (Sztárvilág) Ezeket látta már? Poór Péter neve fogalom a magyar könnyűzenei életben. A táncdalfesztiválok egyik legnépszerűbb előadójaként olyan örökzöld slágerekkel írta be magát a hazai popzene történetébe, mint a Fekete vonat , a Piros tulipán vagy az Utánam a vízözön . Számos nemzetközi fesztiválon vett részt, és minden alkalommal vagy az első díjat vagy a közönségdíjat hozta el. Évtizedeken át megőrizte a népszerűségét, a közvetlenségét és a közönség szeretetét. A mai napig aktív, új dalokon dolgozik, és bár túl van a 80. évén, s gondolkodik a visszavonuláson, a zenétől soha nem akar elszakadni. Poór Péter, a Máté Péter-díjas énekes nemrégiben a Duna Családi kör című műsorában mesélt arról, hogy komoly egészségügyi megpróbáltatásokon ment keresztül. Kétszer is kórházba került tüdőgyulladás miatt, de szerencsére sikerült felépülnie. Az énekes hálás, hogy túljutott ezen az alattomos betegségen, és most már újra teljes életet élhet. – Hogy bírja a nyári meleget? – Szerencsére melegtűrő vagyok, én a meleget nagyon szeretem, a hideget viszont nem. – Mivel telnek mostanában a fellépések közötti napjai? – Azokat is munkával töltöm. Nagyon lelkiismeretesen készülök minden fellépésre, sokat gyakorlok, tanulok, stúdiómunkákat végzek. Ha marad egy kis időm, akkor a családommal foglalkozom. A feleségemmel öt gyermekünk van, akik már mind felnőttek, és természetesen a 12 unokánk is fontos szerepet tölt be az életünkben. – Nem lehet egyszerű összehozni a családot. – Egyáltalán nem az. A lányom Németországban él, az egyik fiam Székesfehérváron, a másik Pilisvörösváron. A feleségem két fia pedig Piliscsabán és Sződön lakik. Nincsenek a világ végén, de komoly szervezést igényel, hogy mindenki ráérjen. – A zene tovább öröklődött a családban? – Igen, nagyon is. Mindhárom gyermekem zenél. Az egyik fiamnak korábban zenekara volt, ma már a saját stúdiójában készít zenei felvételeket és videóklipeket. A kisebbik fiam kiváló jazz-zongorista, ismert előadókkal dolgozik együtt. A lányom zongoraművész, Németországban él. Az unokák között is van tehetség, a feleségem egyik unokája például leendő fagottművészként már most komoly nemzetközi elismerésnek örvend. – Ön annak idején hogyan került kapcsolatba a művészvilággal? – Ezt a nagyapámnak köszönhetem. Felvidéki földbirtokos volt, akit a háború után kitelepítettek, mindenét elveszítette, később pedig Budapesten dolgozott könyvelőként. Nagyon büszke volt az unokáira, állandóan mutogatta a fényképünket a kollégáinak. Egy alkalommal éppen gyermekmanökeneket kerestek egy divatbemutató-sorozathoz, s amikor meglátták a fotónkat, azt mondták: ezeket a gyerekeket hozzák be. Így kerültünk be a műsorokba. Nekünk ez óriási élmény volt, mert olyan legendás művészeket ismerhettünk meg gyerekként, mint Rodolfo, Németh Marika vagy Rátonyi Róbert. Ezek nem egyszerű divatbemutatók voltak, hanem komoly műsoros estek, így nagyon közel kerültünk a kor művészvilágának krémjéhez. Farkas Bálint színész és felesége, Poór Klára: Poór Péter nővére nagyszerűen zongorázott / Fotó: Blikk-archív – Mikor dőlt el, hogy az éneklés lesz az útja? – A nővérem, Klári remekül zongorázott, én pedig egyszer énekeltem mellette egy dalt. A nagyapám meghallotta, összecsapta a kezét, majd azt mondta: „Ennek a gyereknek gyönyörű hangja van!” Ezt akkor komolyan vettük, és attól kezdve állandóan énekeltem. A családi összejöveteleken mindig műsort adtunk: Klári zongorázott, én pedig énekeltem. Tulajdonképpen így szoktuk meg a közönséget. Később nagyapám elvitt vállalati rendezvényekre is, ahol szintén felléptünk. – Igaz, hogy már fiatalon együtt zenéltek az Omega-legenda Benkő Lászlóval? – Igen, egy vállalati rendezvényen történt. A szervezők megkérdezték, nem baj-e, ha egy fiatal fiú kísér zongorán. Mondtam, hogy kicsit tartok tőle, mert nem vagyunk összeszokva. Azt válaszolták, beszéljük meg, próbáljunk együtt dolgozni. Ez a fiú Benkő László volt, aki valamivel idősebb volt nálam. Fantasztikusan kísért, és attól kezdve több alkalommal is együtt léptünk fel. Gyakorlatilag ő volt az első ember a nővéremen kívül, aki zongorán kísért engem. Innen datálódik az ismeretségünk és a későbbi barátságunk is. – Eredetileg operaénekesnek készült. Miért fordult mégis a könnyűzene felé? – Valóban operaénekes szerettem volna lenni, és komoly klasszikus képzést kaptam. Az első sikerek azonban a táncdal világából érkeztek. Iskolai rendezvényeken, fiatal zenekarokkal léptem fel, és azt láttam, hogy a közönség nagyon szereti ezt a műfajt. Közben folyamatosan tanultam, képeztem magam, és végül ezen az úton maradtam, de közben hat évig színházban játszottam, évi 6–8 főszerepet énekeltem el operákban, operettekben és musicalekben. Poór Péter hosszú évtizedek óta szórakoztatja dalaival a közönséget / Fotó: Blikk-archív – Milyen volt sztárnak lenni a hatvanas-hetvenes években? – Összességében szerettem, de voltak árnyoldalai is . Sokszor ott sem tudtam magánember maradni, ahol szerettem volna. Előfordult például, hogy egy csapat gyerek meglátott az utcán egy tanárnő kíséretében, és elkezdték kiabálni: „Ott a Poór Péter!” Én akkor viccből azt mondtam nekik: „Dehogy vagyok én Poór Péter!” Erre a gyerekek megtorpantak, rám néztek, majd csalódottan elszaladtak, miközben azt kiabálták: „Nem ő volt!” Ma már jót nevetek ezen. – Az udvarlást megkönnyítette vagy megnehezítette az ismertség? – Előfordult, hogy udvarolni próbáltam egy lánynak, és szerettünk volna nyugodtan beszélgetni valahol, de mindenütt felismertek. Mire találtunk egy csendes helyet, pár perccel később már oda is jöttek ismerősök vagy kollégák, így aztán a meghitt beszélgetésből rendszerint zenéről szóló társalgás lett. Poór Péter mellett kitartanak a rajongói / Fotó: Blikk-archív – A régi rajongók ma is kitartanak ön mellett? – Igen, és ez fantasztikus érzés. Sokan velem együtt idősödtek, és ma is örömmel eljönnek a fellépésekre. Természetesen kérik a régi slágereket, és én szívesen eléneklem őket. Meg is vernének, ha nem hangzana el a Fekete vonat , a Piros tulipán vagy az Utánam a vízözön . Ugyanakkor mindig igyekszem új dalokat is bemutatni. Nem szeretném, ha azt mondanák, ötven-hatvan évvel ezelőtt megrekedtem. Megkockáztatom, az új dalaim között is vannak olyanok, amelyek legalább olyan jók, mint a régiek. – Valóban ön fedezte fel Zámbó Jimmyt? – Igen, de akkor még Imrének hívták. Egy alkalommal leült egy zongorához, majd énekelni kezdett. Azonnal hallottam, hogy különleges tehetség. Azt mondtam neki: „Öregem, te fantasztikusan énekelsz. Ha én lennék a lemezgyár vezetője, azonnal nagylemezszerződést kötnék veled.” Később segítséget kért, mert sehol nem hallgatták meg, sem a rádióban, sem a tévében, sem a hanglemezgyárnál nem foglalkoztak vele. Azt kérte tőlem, legalább olyan helyet szerezzek neki, ahol énekléssel kereshet egy kis pénzt. Akkoriban esténként négy különböző szórakozóhelyen léptem fel. Beszéltem Halmi Gábor szerkesztő-rendezővel, és beajánlottam neki. Gábor annyira megbízott bennem, hogy úgy szerződtette le Jimmyt, hogy előtte nem látta, nem is hallotta. Másnaptól ugyanazokon a helyeken lépett fel, ahol én. – Ha egy előadót kellene megemlíteni, akivel nagyon szeretett fellépni, kit nevezne meg? – Harangozó Terit. A haláláig ő volt a leggyakoribb partnernőm . Igazi barátság kötött össze minket, ráadásul a feleségem legjobb barátnője volt. Külön is összejártak, gyakran cseréltek recepteket. Minden problémával egymáshoz fordultunk, előfordult, hogy egy nap tízszer is hívtuk egymást telefonon. – A nővére, Poór Klára televíziós újságíróként, műsorvezetőként szerzett magának hírnevet. Ma is szoros a kapcsolatuk? – Igen, Klárival minden héten találkozunk. Nagyon szeretjük egymást, jó a családi kapcsolatunk. Ő már nem zongorázik, de a zene továbbra is közös téma közöttünk. – Meddig tervezi még a fellépéseket? – Ezt az évet még biztosan végigcsinálom. A jövő évet még elképzelhetőnek tartom, de nem vagyok benne biztos. Előbb-utóbb abba kell hagyni. Ha úgy érzem, már nem tudom ugyanazt nyújtani a színpadon, mint korábban, azt észre fogom venni. Akkor a személyes fellépésektől visszavonulok majd. – És a zenétől? – Attól soha. Nemcsak énekes vagyok, hanem zeneszerző és dalszövegíró is. Ha egyszer már nem állok színpadra, akkor is írni fogok a kollégáknak és a tanítványoknak. Több tanítványom ma már profi előadó: Tóth Tünde szerintem sokkal nagyobb ismertséget érdemelne, de említhetem Rózsás Viktóriát vagy Jakab Cintiát is. Ők ma már a legtöbbet foglalkoztatott énekesek közé tartoznak. A zene tehát az életem része marad. Poór Pétert régóta különleges kapcsolat fűzi a macskákhoz / Fotó: Blikk-archív – Igaz, hogy különleges kapcsolat fűzi a macskákhoz? – Ez így van. Volt idő, amikor tizenhét macskánk volt egyszerre, de már nem bírtunk velük, teljesen amortizálták a lakást, ezért a többségüket elajándékoztam kollégáknak, tanítványoknak, barátoknak. Most öten vannak. Mindegyik befogadott cica, a törzsgárda megmaradt. – Mi az, ami ennyi év után is hajtja? – Az, hogy még mindig szeretem a közönséget és ők is engem . Ez óriási erőt ad. Amíg ezt érzem, addig dolgozom. És ha egyszer már nem állok színpadra, akkor is zenész maradok.