← Vissza

news.bsdnet.hu

Takács Péter bírálja a döntést: fontos lenne visszahozni az üzemorvosi vizsgálatot

Economx 2026-06-27 17:47
A Trencséni Dávidnak adott interjújában Takács arról beszélt, hogy nem támogatta a változtatást, de a döntéshozatal során nem minden esetben tudta érvényesíteni az álláspontját. Szerinte több alkalommal az ipari érdekek kerültek fölénybe, ugyanakkor voltak olyan ügyek is, ahol az egészségügyi szempontok érvényesültek. A kötelező munkaalkalmassági vizsgálatok jelentős részét 2024 szeptemberétől törölték el. A döntés egy 2023 végén benyújtott salátatörvény részeként került be a jogszabályba. A hivatalos indoklás szerint a cél az volt, hogy csökkenjen a munkáltatók adminisztratív terhelése, és javuljon a versenyképesség. A módosítás azonban azóta is szakmai vitákat vált ki. Foglalkozás-egészségügyi szakemberek korábban arra hívták fel a figyelmet, hogy a vizsgálatok több betegség korai felismerésében is szerepet játszottak, így elhagyásuk nemcsak egészségügyi, hanem gazdasági szempontból is következményekkel járhat. A kérdés körül továbbra is vita zajlik arról, hogy a szabályozás enyhítése valóban bürokráciacsökkentést jelentett-e, vagy hosszabb távon egészségügyi kockázatokat növelhet. Megosztom
Eredeti cikk megtekintése →