← Vissza

news.bsdnet.hu

Hárman tűntek el a Dunában szombat délután, egyiküket holtan találták meg

HVG 2026-06-27 18:16
Csak szombat délután három ember merült el a Dunában, egyiküket holtan találták meg, két embert továbbra is keresnek a vízirendészek – írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy fiatal férfi Iváncsa térségében merült el, őt megtalálták, de életét már nem lehetett megmenteni. Továbbra is folyamatban van annak a férfinak a felkutatása, aki a XI. kerületi Kopaszi-gátnál tűnt el a Dunában, valamint annak a 26 éves férfinak a keresése is, aki Bajánál ment a vízbe, majd elmerült. A BRFK tájékoztatása szerint az esetek között volt, aki úszni indult, volt, aki besétált a vízbe, és olyan is, aki egy labdáért ment be a Dunába. A rendőrség mindenkit arra kért, hogy ismeretlen folyószakaszokon, nem kijelölt fürdőhelyeken és bányatavakban ne menjenek a vízbe. Ezeken a helyeken a víz kiszámíthatatlan, és még a biztos úszótudás sem jelent védelmet, mert az erős sodrás pillanatok alatt elsodorhat bárkit, a meder hirtelen mélyülhet, örvények, uszadékfák és víz alatti akadályok nehezítik a kijutást, valamint a hidegebb víz hirtelen izomgörcsöt vagy légzési reflexet válthat ki. Ha valaki alkoholt fogyasztott ne menjen be a folyóba, akár a kisebb mennyiség is végzetes lehet. A BRFK arra is figyelmeztetett, hogy vízbe ugrani vagy úszni egy fuldokló után rendkívül veszélyes. A bajba jutott ember pánikba eshet, és könnyen magával rántja a segítségére sietőt is, így a mentésből pillanatok alatt újabb tragédia lehet. „A mentést rendkívül körültekintően a lehetséges veszélyek mérlegelése mellett szabad csak végrehajtani. Ha erre lehetőség van, próbáljunk a partról segíteni: nyújtsunk be egy hosszú ágat, kötelet, mentőövet vagy más úszóképes tárgyat, amibe a bajba jutott kapaszkodhat, miközben a segítség úton van” - írták. (Címlapképünk illusztráció.)
Eredeti cikk megtekintése →