← Vissza

news.bsdnet.hu

Honvéd-Kisvárda: az olasz nyerte a nyáron kinevezett vezetőedzők csatáját

NB1.hu 2026-06-27 18:20
Jacobacci győzelemmel mutatkozott be, a Honvéd 2-1-re verte a Kisvárdát. A feljutó Kispest-Honvéd FC győzelemmel kezdte a nyári felkészülést, miután a Bozsik Arénában 2-1-re legyőzte a Kisvárdát Maurizio Jacobacci első mérkőzésén vezetőedzőként. Lejátszotta első nyári felkészülési mérkőzését az NB I-be feljutó Kispest-Honvéd FC, amely hazai pályán, a Bozsik Arénában fogadta a Kisvárdát. A két együttes hamarosan tétmérkőzésen is összecsap, hiszen július végén az OTP Bank Liga nyitófordulójában ismét egymással találkoznak. A Honvéd kispadján először irányított vezetőedzőként Maurizio Jacobacci, míg a vendégeket Supka Attila vezette újra. A mérkőzés 19. percében a Honvéd szerezte meg a vezetést: Zuigéber passza után Szamosi 14 méterről laposan a jobb alsó sarokba lőtt (1-0). A Kisvárda a 27. percben válaszolt, amikor Jordanov bal oldali beadását Novothny az ötösről a jobb felső sarokba fejelte (1-1). A második félidőben ismét a hazaiak kerültek előnybe. Az 55. percben Medgyes lövését Papp még hárította, a kipattanóra azonban Pinte érkezett, aki öt méterről a jobb alsó sarokba lőtt (2-1). A hátralévő időben már nem született újabb gól, így a Kispest-Honvéd FC győzelemmel kezdte a felkészülési időszakot. Kispest-Honvéd FC, I. félidő: Tujvel – Pauljevics, Szabó A., Csontos D., Hangya – Pekár I., Somogyi Á. – Gyurcsó, Zuigeber, Szamosi Á. – Kántor K. Kispest-Honvéd FC, II. félidő: Dúzs – Kállai K., Csonka B., Szabó T., Garcia – Somogyi T., Varga B. – Újváry, Pinte, Medgyes Z. – Hetyei. Kisvárda, I. félidő: Popovics – Nagy K., Radmanovac, Oláh B., Körmendi – Mbock, Babják – Matanovics, Jordanov, Bíró B. – Novothny Kisvárda, II. félidő: Papp Zs. – Melnik, Lippai, Chlumecky, Abdullahi – Szőr, Popoola – Mesanovic, Szikszai H., Balogun – Gyurkó G.: Szamosi 19., Pinte 55., ill. Novothny 27. 
Eredeti cikk megtekintése →