Szörnyű családi tragédia érte a Liverpool sztárfutballistáját
Magyar Nemzet
2026-06-27 19:24
Sokszor nem tudhatja az ember, hogy egy-egy futballista teljesítménye mögött milyen, akár magánéleti nehézségek húzódnak meg. Cody Gakpo gyenge idényt teljesített a Liverpool színeiben: 52 meccsen kilenc gólja és hat gólpassza volt, de a kritikus hangok gyakran rajta csapódtak le.
Gakpo most a világbajnokságon szerepel Hollandiával, kezdő volt a válogatottja mindhárom csoportmeccsén, a Svédország elleni 5-1-es sikerből pedig két góllal és egy gólpasszal vette ki a részét. Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos klubtársának most minden pozitív történésre szüksége van, párja ugyanis az Instagramon jelentette be, hogy a várandóság alatt elveszítették születendő gyermeküket.
– írta ki a Liverpool sztárjának párja, Noa.
Mint a BBC hozzátette , maga Gakpo is megszólalt: – Ez hihetetlenül nehéz időszak a családunk számára. Kérjük, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, és adjanak nekünk teret. Köszönjük a megértésüket – kérte a futballista.
A 27 éves, mélyen vallásos Cody Gakpónak és párjának 2024-ben született az első közös gyermekük, most a második fiúkat várták. Gakpo a világbajnokságon legközelebb magyar idő szerint kedden virradóra, Marokkó ellen léphet pályára, már a vb egyenes kieséses szakaszában.