← Vissza

news.bsdnet.hu

Vučić: köztársasági elnökként ezek az utolsó heteim

Portfolio 2026-06-27 19:47
Aleksandar Vučić a Belgrádban megtartott, a Szerb Haladó Párt által szervezett „Szerbia, egy család” elnevezésű rendezvényen arról beszélt, hogy köztársasági elnökként ezek az utolsó napjai és hetei. A szerb államfő úgy fogalmazott, valószínűleg most beszél utoljára ilyen nagy tömeg előtt elnökként, és ismét megerősítette, hogy néhány héten belül benyújtja lemondását. Beszédében azt állította, hogy az elmúlt másfél évben külső szereplők megpróbálták meggyengíteni Szerbiát, ennek részeként pedig szerinte az egyetemeket és az iskolákat is politikai célokra használták fel. A tüntető egyetemistákról azt mondta, hogy előbb politikusok, majd külföldi érdekek eszközeivé váltak. Hozzátette, továbbra is kész tárgyalni velük, ugyanakkor úgy véli, az ország érdekeit nem lehet veszélyeztetni. Vučić ugyanakkor saját kormányzásával kapcsolatban is önkritikát fogalmazott meg. Elismerte, hogy olyan emberek is vezető pozícióba kerültek, akik nem szolgáltak rá az állampolgárok bizalmára, és szerinte ezektől a szereplőktől meg kell válni. Azt mondta, politikai hibákat is elkövettek, ugyanakkor állítása szerint minden fontos kérdésben, így Koszovó ügyében is következetesen Szerbia érdekeit képviselték. A szerb elnök bejelentette azt is, hogy a következő parlamenti választásokon az általa támogatott lista az „Egyesült Szerbia” nevet viseli majd. A Szabad Magyar Szó beszámolója szerint a belgrádi nagygyűlésen a szerb belügyminisztérium adatai alapján mintegy 207 ezer ember vett részt, a rendezvény kezdetén pedig egy 500 méter hosszú szerb zászló t vittek végig a felvonulók a város utcáin. Címlapkép forrása: Igor Pavicevic/Bloomberg via Getty Images
Eredeti cikk megtekintése →