Meghalt egy fiatal édesanya is a venezuelai földrengésben, miközben gyermekét próbálta menteni
Index
2026-06-27 20:03
Életét vesztette egy fiatal venezuelai édesanya is a pusztító földrengések miatt. Mint kiderült, a nő a népszerű futballista, Hector Bello felesége volt, akitől egy gyermeke született. Az ő életét igyekezett megmenteni, ez sikerült is, ám ő nem élte túl mindezt. A futballista közlése szerint a kislányt, valamint elhunyt felesége testvérét jelenleg is kórházban ápolják.
Elmesélem neki, hogyan mentetted meg őt, szerelmem – hogyan áldoztad fel az életedet a lányunkért, hogyan voltál egy bátor nő, aki soha nem hagyta cserben őt, még akkor sem, amikor az utolsó lélegzetedet vetted
– fogalmazott gyász-bejegyzésében a sportoló.
Egy külön bejegyzésben arról írt, fogalma sincs, hogyan is fogja majd mindezt elmagyarázni kislányuknak. Gyötrődik amiatt, hogy nem lehetett felesége mellett, és nem tehetett semmit, hogy megmentse az életét.
Mint megírtuk , Venezuela északnyugati részét két rendkívül erős földrengés rázta meg szerda este. Több államot is érintett a katasztrófa, de Caracas területét különösen. Több épület omlott össze, a repülőteret lezárták, az ország vezetése szükségállapotot hirdetett. Az áldozatok száma 164-re emelkedett, a mentőalakulatok továbbra is a romok között kutatnak, egyre több sérültet találnak. Az Európai Unió is kész segítséget nyújtani.
A két rengés a felszínhez közel, alig 40 másodperc különbséggel követte egymást, hatalmas pusztítást okozva.
A mentőalakulatok Caracasban és a közeli tengerparti városban, La Guairában jelenleg is a romok között kutatnak.
Egy magyar férfi is megszólalt a történtekkel kapcsolatban, ugyanis már 20 éve Venezuelában él. Éppen éjszakai műszakba készült, előtte viszont még egyeztetésre indult a főnökével, amikor a munkahelye udvarán bekövetkezett a baj. „Ahogy kiértem a kapun, a föld szó szerint elkezdett hullámozni. Éreztem, hogy ez valami földrengés lesz, de arra nem gondoltam, hogy ennyire erős. Felfoghatatlan volt a látvány, tényleg úgy nézett ki, mint a tenger hullámzása, csak ebben az esetben a talaj volt a víz” – mesélte a 24.hu-nak .
A jelenlegi legfrissebb adatok szerint a halálos áldozatok száma meghaladta a 900 lelket. Az AP News jelentésében azt írja, a segélyszervezetek szerint az első 48–72 óra kulcsfontosságú a sérültek élve történő kimentése céljából. Ez az időszak kissé meghosszabbodhat abban az esetben, ha a romok alatt rekedtek élelmiszerhez és vízhez jutnak.
(Borítókép: Mentőegységek túlélők és áldozatok után kutatnak egy összeomlott épület romjai között San Bernardino városrészben, miután 7,2-es erősségű földrengés rázta meg Venezuelát és a Karib-térség más régióit 2026. június 24-én. Fotó: Jesus Vargas / Getty Images)