← Vissza

news.bsdnet.hu

Megjött a Pride rendőrségi mérlege: ennyi embert állítottak elő

Blikk 2026-06-27 21:05
Békésen, komolyabb incidens nélkül zajlott le az idei, immár 31. alkalommal megrendezett Pride-felvonulás Budapesten. A rendőrségnek azért így is akadt némi dolga: három esetben került sor előállításra. Orbán Márton Newsroom újságíró Ezeket látta már? Véget ért a 2026-os Budapest Pride , a rendőrség pedig este a közösségi médiában közölte a szombati nap mérlegét. A Budapesti Rendőr-főkapitányság azt írta, a rendezvény békésen zajlott, a hatóság pedig biztosította, hogy a felvonulókon túl további nyolc bejelentett gyűlés résztvevői is élhessenek gyülekezési jogukkal. Három embert állítottak elő, közülük két férfivel szemben garázdaság gyanúja, eggyel szemben pedig közerkölcs megsértése miatt intézkedtek és indítottak eljárást. A BRFK által említett szeméremsértő minden valószínűség szerint az tangás férfi, akinek mutatványáról már a Blikk korábban beszámolt . Maguk a szervezők kértek rendőri intézkedést vele szemben, miután a kérésük ellenére sem volt hajlandó távozni a menetről. Az egyenruhások végül az Erzsébet hídon próbálták meg jobb belátásra bírni, ám nem sikerült, sőt, megpróbált ellenállni a hivatalos személyeknek. Végül természetesen a rendőrök kerekedtek felül, a férfi pedig elszállítása közben azt ordítozta, hogy „szabad vagyok”. Budapest Pride
Eredeti cikk megtekintése →