← Vissza

news.bsdnet.hu

Két NB I-es edzőt is a Slovannak ajánlgatnak: "Magyarország meghódítója" is jelölt lehet

Csak Foci 2026-05-07 14:39
A pozsonyi klub háza táján ugyanis jelenleg a vezetőedzői kérdés a legégetőbb, hiszen a csapat legendás trénere,Vladimír Weiss14 év után visszatérhet a szlovák válogatott élére, így a fővárosiaknál már felmerült a kérdés: ki lehet az utód? A lehetséges "jelöltek" között a portál két jelenlegi, szlovák állampolgársággal is rendelkező NB I-es vezetőedzőt is megemlít. "A korábbi szlovák válogatott játékos számára a Slovan nem lenne ismeretlen terep, hiszen a klub saját nevelésű labdarúgója, és játékosként már nyert bajnoki címet a pozsonyiakkal. Edzőként megfordult Örményországban, Máltán, Oroszországban és Csehországban is, 2019 óta pedig a Puskás Akadémia vezetőedzője. Felcsúton stabil élcsapattá tette az együttest, az előző idényben közel volt a bajnoki címhez is, idén azonban csapata már biztosan a hatodik helyen zár a magyar élvonalban. Hornyák már közel hét éve dolgozik Magyarországon, időközben magyar állampolgárságot is szerzett. Érdekesség, hogy korábban volt közös ügye Weiss-szel is, amikor Ezekiel Henty Felcsútról a Slovanhoz igazolt. „Vlado elég rendesen letolt, hogy én ajánlottam neki...” – idézte fel később nevetve." "A szakember játékosként az Artmedia Petržalka egyik meghatározó embere volt, és Vladimir Weiss irányítása alatt egészen a Bajnokok Ligája-csoportkörig jutott. Edzői pályafutását a DAC utánpótlásában kezdte, majd dolgozott a Ferencváros második csapatánál is. Az igazi áttörést 2024 hozta meg számára, amikor átvette az ETO FC irányítását. Borbély feljuttatta a klubot az NB I-be, majd újoncként negyedik helyre vezette a csapatot, amivel európai kupaszereplést ért el. Az aktuális idényben még ennél is nagyobbat alkotott: az utolsó forduló előtt az ETO a tabella élén áll, egy ponttal megelőzve a Ferencvárosi TC együttesét, így Borbély történelmi bajnoki cím kapujában áll, és megszakíthatja a Fradi hét éve tartó uralmát Magyarországon"- írja a lap. Amelynek a további jelöltjei Karel Jarolím, Vladan Milojević, Dragan Stojković és Francesco Calzona. A szerző szerint mindegyikük megfelelő szakmai háttérrel és karizmával rendelkezik ahhoz, hogy egy olyan nyomás alatt dolgozó klubnál is helytálljon, mint a Slovan Bratislava. Borbély és Hornyák kapcsán már mi tesszük hozzá, hogy mindketten élő szerződéssel rendelkeznek klubjaiknál és mindkettejük maradására komoly esély mutatkozik a következő idényre is.  Azaz ha valamelyik csapat meg akarja szerezni őket, ki kell vásárolnia kontraktusaikból.
Eredeti cikk megtekintése →