Kiderült végre, mennyit ér Magyar Péter kormányának a jogállam
Magyar Nemzet
2026-06-28 04:59
Úgy látszik, a Tisza-kormány következő alaptörvény-módosítása után a magyar jogalkotásban már nem papírra vagy gránitra, hanem egyenesen a Facebook-falra skiccelik a jövőt. Magyar Péterék legújabb húzása legalábbis erről tanúskodna: Sulyok Tamás mint a legfőbb közjogi méltóság elmozdításának bonyolult folyamatát sikerült egyetlen, szinte zsebben is elférő, egymondatos bekezdéssé zsugorítani. Ha valaki útban van az új hatalmi architektúrának, egyszerűen átírják a játékszabályokat, mintha a köztársasági elnök csupán egy gyorsan frissíthető szoftver lenne, amelyet egyetlen gombnyomással le lehet cserélni a Sándor-palotában .
Tulajdonképpen nincs ezen mit csodálkozni: ha a miniszterelnök a Facebookon él, és a lájkok, megosztások, valamint a kommentszekciók logikája szerint kormányozza az országot, akkor a törvénykezés is óhatatlanul idomul ehhez a digitális minimalizmushoz. Amikor az államvezetés legfőbb fóruma a hírfolyam görgetése lesz, a jogalkotás is szükségképpen fapadosodik, leegyszerűsödik, és olyan fáékké válik, amit egyetlen görgetéssel is be lehet fogadni. Pedig Sulyok Tamás köztársasági elnök nem egy politikai pozíció átmeneti bérlője, hanem az ország folytonosságának és méltóságának a megtestesítője. Amikor egy ilyen formátumú államfőt egyetlen tollvonással, ad hoc politikai megrendelésre próbálnak megfosztani a tisztségétől, az nem a célba vett személyről állít ki bizonyítványt, hanem a támadók komolyságáról.
Magyar Péter kormánya még nem tudta elfogadni a valóságát annak, hogy a tekintélyt nem lájkokban mérik. A Tisza Párt mostani rohamtempója és a jogalkotás fapadosítása nem az ígért új korszak nagyszerűségét hirdeti, sokkal inkább a kormányzati elegancia és az államférfiúi tapintat teljes hiányát mutatja. A nap végére mindig ugyanazzal szembesülünk hetek óta: a hazai politika végleg átköltözött az azonnali üzenetküldők világába. Itt a bonyolult államszervezési kérdéseket egyetlen képernyőnyi szöveggel, az udvariasság legkisebb jele nélkül akarják letudni. Ennyit ér csupán Magyar Péteréknek a magyar jogállam.