← Vissza

news.bsdnet.hu

Felfoghatatlan hírek érkeztek: iszonyatos baleset történt a főúton, gyermekek is vannak az áldozatok között

Origo 2026-06-28 06:22
A rendőrség szombat késő este arról adott tájékoztatást, hogy halálos közúti közlekedési baleset történt Bükkábrány közigazgatási területén, lakott területen kívül a 3-as számú főút 155. kilométer szelvényében. A rendelkezésre álló adatok szerint két személygépkocsi ütközött össze, a balesetben öt ember vesztette életét. Korábban az MTI még két gyermek és két felnőtt haláláról számolt be, valamint arról, hogy egy gyermeket és egy felnőttet újraélesztés után életveszélyes állapotban vittek kórházba. A boon.hu információi szerint az egyik járműben öten utaztak, három gyermek és két felnőtt. Két gyermek életét nem tudták megmenteni, még a helyszínen belehaltak sérüléseikbe. A portál információi szerint a harmadik gyermek a kórházba szállítás után elhunyt. Zupkó Jázmin tájékoztatása szerint a balesetet okozó jármű Bükkábrány felé tartott, majd áthajtott a szembesávba, egyelőre tisztázatlan okokból. - mondta a sajtóreferens a boon.hu-nak.
Eredeti cikk megtekintése →