← Vissza

news.bsdnet.hu

Forrnak az indulatok: az Iráni Iszlám Köztársaság „megszüntetésével” fenyegetőzött Donald Trump

Mandiner 2026-06-28 06:28
Újabb légicsapást intézett iráni célpontok ellen az amerikai hadsereg szombaton, válaszul egy, a Hormuzi-szoros térségében közlekedő kereskedelmi hajót ért támadásra – írta az Index. A portál tudatta, Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalán jelentette be a műveletet, mint írta: Az amerikai hadsereg Központi Parancsnokságának (CENTCOM) bejelentése szerint a célpontok között voltak az iráni felderítő infrastruktúra elemei, kommunikációs rendszerek, légvédelmi létesítmények, drónraktárak és aknák elhelyezésére szolgáló eszközök. A közel-keleti térségért felelős katonai irányítási törzs washingtoni idő szerint az esti órákban megjelent közleményében a kereskedelmi hajózás ellen folytatódó iráni agresszióval indokolta a közvetlen válaszcsapást. Előzőleg a panamai zászló alatt, Kiku néven hajózó olajtankert találta el egy Iránból indított drón. A kereskedelmi hajó kétmillió hordó nyersolajat szállított –írta a portál a CENTCOM bejelentésére hivatkozva. Jelezték, az elnök szerint Teherán nem hajlandó tanulni a történtekből. – fogalmazott bejegyzésében. Donald Trump egyúttal komoly figyelmeztetést is megfogalmazott Irán felé. „Eljöhet az a pont, amikor már nem tudunk észszerűek maradni, és kénytelenek leszünk katonailag befejezni a munkát, amelyet oly sikeresen elkezdtünk. Ha ez bekövetkezik, az Iráni Iszlám Köztársaság megszűnik létezni!” – írta, majd bejegyzést szokásához híven „President DJT” aláírással hitelesítette. Amerikai tisztségviselők ezzel egy időben arról számoltak be, hogy a szombaton végrehajtott légicsapás erőteljesebb volt, mint a hasonló célú pénteki amerikai művelet. Közölték, hogy a célpontok között olyan légvédelmi állások is voltak, amelyeket az április 7-én hivatalosan életbe lépett tűzszünet idején az iráni hadvezetés újratelepített. Az Irán közelében állomásozó amerikai egységek pénteken ugyancsak egy kereskedelmi hajó ellen indított iráni dróntámadásra reagáltak katonai erővel, amikor hat vadászrepülőgép négy célpontot támadott Irán déli, főként partvidéki részén. Nyitókép: Shawn Thew
Eredeti cikk megtekintése →