● news.bsdnet.hu

Állítsa be, hogy a Magyar Hang cikkeit mindig az elsők között lássa a Google keresőben! Működik tovább, legalábbis a Katona Kamra színpadán, ahol Harold Pinter The Hothouse című drámáját Ascher Tamás rendezésében láthatjuk. Nem sűrűn nyúlnak ehhez a darabhoz; maga a szerző is huszonkét évet pihentette a fiókjában, mielőtt színre vitte volna. Itthon a 80-as évek kaposvári műhelyében láthatta az akkori közönség Gazdag Gyula rendezésében. Kétségtelen, hogy ismét eljött az idő az újrafelfedezésére, és bár itthon a politikai helyzet szerencsére éles kanyart vett, a mű aktualitása sajnos még nagyon sokáig velünk marad. Az előadás Máté Gábor utolsó igazgatói évadában került színpadra, mielőtt végleg átadná a stafétát a következő generációnak. Nem ilyen zökkenőmentes a generációváltás a színpadon, ahol Az üvegház című előadáson egy furcsa intézménybe csöppenünk, amit a nézőteret félig körülölelő díszlet tesz fojtogatóvá. Az, hogy elmegyógyintézet vagy éppen börtön, esetleg kórház, ahol a cselekmény játszódik, sosem derül ki – a bizonytalanság a rendszer lényege. Ascher a Kamra pincéjébe vitte a darabot; ez a közeg valódi energiát és baljós atmoszférát kölcsönöz az előadásnak. A díszlet az 50-es évekbeli és egy mai állami kórház alagsori hangulata között egyensúlyoz – lássuk be, a kettő között nincs nagy különbség. A mű korábban Melegház címen jelent meg. Érthető, hogy Ascher elvetette ezt: a „melegház” éltető közegre utalna, az üvegház viszont sokkal pontosabban jelzi a hatalmi építmények statikai törékenységét. Elég egyetlen pont bizonytalansága, és úgy robban fel, mint a kalapáccsal sújtott üveg – vagy mint a Rupert herceg cseppje, amely hiába szilárd, ha a végén megütik, porrá válik. Karácsony napján járunk, és az igazgató, Roots kezdi elveszíteni – ha már nem veszítette el – a kontrollt a rábízott intézmény felett, és ebben a fokozódó fejetlenségben történik néhány „sajnálatra méltó tévedés”. Az abszurd és sötét komédia során a személyzet tagjai – ahelyett, hogy a betegekkel vagy lakókkal foglalkoznának, akiket egy pillanatra sem látunk az előadás során – egymást marják, figyelik, intrikálnak, és a legkisebb veszteséggel megpróbálják lepasszolni a felelősséget. Nemcsak a gondozottak jelentéktelenek számukra, akiknek nevük sincs, csak számuk, de ilyenkor már a személyzet alacsonyabb rendű tagjai is feláldozhatóak. Igazi végjátéka ez egy beteg rendszernek. Az intézmény célja már rég nem a gyógyítás, hanem a puszta rendfenntartás és a hierarchia megőrzése. Bár az igazgató és beosztottjai mindenhatónak tűnnek, valójában rettegnek a gépezettől, amely törvényszerűen termeli ki saját pusztulását. Roots totális káoszt vezet, mégis mindenki úgy tesz, mintha uralná a folyamatokat. Ha hiba történik, sosem a vezetés a hibás, hanem egy egyéni mulasztás vagy külső körülmény. Itt is markáns a hasonlóság a hazai bukott rezsim működésével: a presztízsberuházások és a gépezet olajozása fontosabb volt, mint az itt élő emberek élete. Roots birodalma belül is olyan, mint egy érhálózat: zavaros kapcsolatok, seggnyalók és fentről odahelyezett beosztottak gyűjtőhelye. A legtöbbnek fogalma sincs arról, hogy mi a feladata, mire szerződtették. Valóságos panoptikuma ez egy diktatórikus rendszer legfontosabb karaktereinek. Például Roots (Kocsis Gergely elképesztő precizitással alakítja), a lepukkant, szenilis és narcisztikus vezető, akinek senki sem mer ellentmondani. Pattogó mondatai az autoriter vezetők karakterét idézik. Folyamatos szóáradata csak a valóság elfedésére szolgál – pont, mint a propaganda. Érinthetetlennek hiszi magát a „missziója” miatt, és azt gondolja, hogy aki küldetést teljesít, az nem vonható felelősségre. Volt katona – mi más is lehetne? Miért is kellene értenie ahhoz, amit csinál? Keserű párhuzam ez hazánk felelős beosztásokat betöltő potentátjaival. Ott van például a pszichiátria volt vezetője, aki a hírek szerint mágusképzőt vezetett korábban; szerencsére lemondott, még időben. Roots közvetlen munkatársa Gibbs (Mészáros Béla), az igazi technokrata. Sosem tudni, mire gondol. Állandóan merev karaktere egy-egy pillanatra hátborzongatóvá válik, amikor elmosolyodik, majd egyetlen rándulással tér vissza a vicsorba, végül az érzelemmentes maszk mögé. A záró jelenetben ő mutatja meg, hogy a diktatórikus apparátusokban nem a látványos vezetők, hanem a szürke, engedelmes végrehajtók a legveszélyesebbek. A Vizi Dávid által megformált Lush a harmadik kulcsfigura: a privilégiumokkal felruházott bennfentes talpnyaló, akinek szemmel láthatóan valamilyen ki nem mondott rokoni kapcsolata van az igazgatóval. Ő megengedheti magának a szemtelenséget; finoman adagolja a pofátlanságokat két őt ért megaláztatás között. Őt és Rootsot is taszító gusztustalanság jellemzi már a megjelenésükben is. Itt dolgozik még Miss Cutts (Pálos Hanna). Talán lehetne lerobbantabb, a szerep akkor is működne, ha nem egy „jó nő” játszaná, de ő vonzó, és nincs is más vágya, mint hogy a lehető legkevesebb munkával minden valamirevaló férfit megszerezzen. Közben persze figyel mindent és mindenkit. Az újonc, a beáldozható Tubb (Béres Bence) naivitása és helyzete ne tévesszen meg senkit: már azzal, hogy ide került, jelezte, hogy közéjük tartozik. Ő is csak egy a pénzéhes törtetők közül, aki reméli, hogy egyszer ő lesz az új Roots, végül mégis idő előtt „hasznos idiótaként” végzi. Elek Ferenc mint Lobb, a minisztériumi megbízott, egyetlen jelenetében egy magabiztos rohadékot mutat meg. Se nem szigorú, se nem kemény – nem is kell annak lennie, hiszen ebben a stádiumban már mindenki tudja a dolgát. A pusztulásnak ez a szakasza kizárja a valódi fegyelmet. A külvilág megszűnt létezni, az irányító elszakadt a valóságtól. A belső lázadások apró repedéseket okozhatnak, de a struktúra alapvető vesztét önmagukban nem idézhetik elő. Vannak darabok, amikre nem az első előadásra kell jegyet váltani – ez is ilyen. Úgy gondolom, a tizedik este környékén fog ez igazán összeállni. A morális mondanivaló most még túlságosan rátelepedett a játékra, nem hagyva teret a katarzisnak. Ha a gárda kicsit ellazul és túllép a premier izgalmán, biztos vagyok benne, hogy itt még brillírozni fognak. Az üvegház . Harold Pinter darabját rendezte: Ascher Tamás. Katona Kamra Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/18. számában jelent meg április 30-án.