Vb2026: Benbouali ezúttal „pihent”, Algéria viszont így is ünnepelhet
NB1.hu
2026-06-28 06:25
Az afrikai együttes 3-3-as döntetlent játszott az osztrák válogatottal a 2026-os világbajnokság utolsó csoportmeccsén, így továbbjutott.
A Győr támadója a második mérkőzésen fontos gólt szerzett, a csoportzárón azonban nem kapott lehetőséget Vladimir Petković szövetségi kapitánytól.
Nem kezdett jól az afrikai együttes, hiszen az első játékrész derekán hátrányba került: Arnautović volt eredményes. Érdekesség, hogy többek szerint már a pályán sem kellett volna lennie a csatárnak, ám korábbi szabálytalanságáért csak sárgát kapott.
Nem sokkal később egy kaotikus közjáték végén Rafik Belghali egalázilát, így a szünetre 1-1-es állással mehettek a felek.
A fordulást követően ismét a „sógorok” találtak be. Sabitzer juttatta előnyhöz az osztrákokat.
Győri „transzferstop”: egyelőre nem engedik el a többmilliós ajánlatokkal csábított kulcsembereket
Ezt Rijad Mahrez bő félórája követte: az Al-Ahli szélsője kétszer is beköszönt, a 93. percben pedig úgy tűnt, kiejti Ausztriát a tornáról.
A Rangnick-csapat azonban nem adta fel és a mérkőzés egyik utolsó labdaérintésével egyenlített. Az egy perccel korábban pályára lépő Saša Kalajdžić fejelte tovább a csapatot a tizenhatoddöntőbe.
A két NB I-es játékost foglalkoztató nemzet közül talán Algéria járt jobban a sorsolásnál, hiszen Benboualiék Svájccal mérkőznek a legjobb 16 közé jutásért, Laros Duartéék viszont alaposan „belehúztak”, hiszen a címvédő argentinokkal találkoznak.