● news.bsdnet.hu

– A szervezet nemrég tartotta tisztújító kongresszusát, és újra önt választották a Nemzeti Pedagógus Kar (NPK) elnökének. Hány riválissal kellett megmérkőznie? – Nem volt riválisom. Úgy érzem, hogy a munka, amit az elmúlt tizenkét évben végeztem, ideértve az országjárásaimat, szakmai találkozóimat, továbbra is bizalmat ébresztett irántam abban a a 93 országos küldöttben, akiket a megyei szervezetek delegáltak. – Mindebből azt következtetést vonhatja le a kívülálló, hogy a pedagóguskar kiegyensúlyozottan, megbízhatóan működik. Mégis nemrég súlyos állításokkal állt elő az NPK-val szemben a Tanítanék Mozgalom… Mondván, a pedagóguskar jelentéktelen testület, csupán egy zárt, belterjes kör, és el kell gondolkodni a jövőbeni sorsán. – Természetesen nem érthetek egyet a vádakkal. A Tanítanék Mozgalmat nem is nem ismerem igazán, nem tudom, milyen jogosultságokkal bír, ki, és hogyan választja meg a vezetőit, van-e számottevő tagságuk egyáltalán. Velünk, azaz az NPK-val sosem keresték a kapcsolatot. – Talán egy rejtett politikai alakulat? Amúgy az is elhangzott, hogy csupán pár küldött volt ott a Nemzeti Pedagógus Kar tisztújító kongresszusán. – Nem tudom, honnan veszik ezt. Összesen tizennyolcezer szavazat érkezett a megyei küldöttekre, volt olyan megye, ahol két és félszeres volt a küldötti jelentkezés, tehát olyan oktatással foglakozó, országos lefedettségű szakmai szervezet, mint a miénk, nincs több. Szerintem a Tanítanék Mozgalom csupán saját létének fontosságát szeretné bizonyítani a fellépésével. – Talán többről van szól, mert felvetődött, hogy tárgyalni kell a miniszter asszonnyal a feleslegesnek tartott szervezet jövőjéről. És egyáltalán, mi ez a diktatúra, kérdezték, merthogy a pedagógusok számára kötelező a tagság az NPK-ba. – Aki pedagógus, az automatikusan tagja ennek az egyébként kifejezetten szakmai szervezetnek. Az NPK nem érdekvédelmi közösség, nem szakszervezet, itt nincs tagdíj, nincs regisztrációs kötelezettség, nincs kényszer, nincs felvételi szelekció. A Nemzeti Pedagógus Kar lehetőséget tud biztosítani mindenki számára, akinek a tapasztalatai alapján véleménye és javaslatai vannak az oktatás-nevelés ügyében. Ezeket a területi képviselőinken keresztül, de közvetlen módon is el tudja juttatni az országos elnökséghez. Alig páran vagyunk? Csak az óvodai tagozatunk, ahová önként lehetett jelentkezni, több mint hatszáz főből áll. – Kevés a pedagógus, állította a miniszter asszony. Megoldásként azt javasolja, hogy le kell építeni a kis iskolákat, így felszabadul egy csomó tanár, egyensúlyba kerül a rendszer. Eközben a kormány megszünteti az Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) tanárképző karát… Nem önellentmondás ez? – Az Orbán-kormány az NKE-t tette meg a továbbképzések felelősének. Azt gondolom, hogy ez joggal keltett feszültséget a nagy múltú, pedagógusképzéssel régóta foglalkozó egyetemeknél. Szerepet játszhattak ebben presztízsszempontok, de szakmai aggályok is. Nem sikerült a rendezni a helyzetet. Ha arról van szó, hogy kibővül a továbbképzések terepe, az csak javítja a kínálatot. És ami működik az NKE pedagógusképzésében, azt ezután is engedni kellene. – Tehát napirendre kerül a kis iskolák bezárása. Az Orbán-kormány úgy érezte, ezek az intézmények, legyenek bármilyen aprók, növelik a falvak népességmegtartó erejét. Inkább politikai, mint szakmai lépés volna a bezárás a Tisza-kormány részéről? – Nem hiszem, és amúgy sem ilyen egyszerű a kérdés. Sajnos csökken a gyerekek száma. Kiürülnek a nagyobb városok, települések korábbi iskolái; ahol volt négy, ott már elég kettő vagy talán egy is. Itt nem ördögtől való gondolat az intézmények összevonása, hiszen így koncentráltan lehet biztosítani a feltételeket a megfelelő szintű feladatellátáshoz. Egy kisebb településen viszont már árnyaltabb a kép. Ott az alsós osztályok megtartása elemi érdeke mindenkinek, a gyerekeknek, a szülőknek, de magának a településnek is. De a felsős évfolyamokon érdemes lehet kidolgozni egy környékbeli, akár járási iskolaközpont tervét, a gyerekek buszos utaztatását. Egyeztetve a szülőkkel, polgármesterekkel, pedagógusokkal. A fűnyíróelv alkalmazását azonban el kell kerülni. Vagyis az összevonás ne legyen általánosan megfogalmazott cél, és kötelező. – A hat-nyolc osztályos gimnáziumok felett is megkondult a lélekharang az új kormányzati kurzusban. A rendszer jövője erősen kétséges, a miniszter asszony is beszélt erről, utalva az efféle gimnáziumok elitista jellegére. Valóban megszünteti az új kormány ezt a formát? – A mi gimnáziumunkban van hatosztályos képzés is. Az a fajta általánosítás, ami a médiában megjelent, merő tévedés. Sokkal árnyaltabb a kép! Az említett iskolák arra a jogos szülői igényre válaszul jöttek létre, hogy a tehetséges gyerekek a régi osztályközösségükben már nem tudtak továbblépni, kellő ütemben fejlődni. Hangsúlyozom, nagy a szülői nyomás, mindenki jót vagy jobbat akar a gyerekének. Nálunk az első évben 560-an jelentkeztek a 32 helyre. – Mindannyian értjük az integráció szándékát, de az nem lenne jó, ha ennek a tehetségeink látnák a kárát, mert lehúznák őket a kevésbé tehetségesek. Ennek a nemzetnek a jövője saját, kiművelt emberfőitől függ. Nem értik, hogy amit a tehetségek tesznek majd a maguk területén, az mindenkinek a javára válik? – Egyedileg fel kell mérni, hogy hol és mekkora igény van az ilyen iskolára. Ahol kellő igény mutatkozik, ott fenn kell tartani, mert a szülők továbbra is számítanak rá. Kétségtelen persze, hogy ott is létrejöttek ilyen képzések, ahol az eredmények nem igazolják a létjogosultságukat. Egyébként óriási innováció volt ezeknek az intézményeknek az indulása. A kollégák dolgozták ki a tanterveket, sőt, jól használható jegyzeteket, tankönyveket is írtak. – Igen, de itt felvételiztetik a gyerekeket. És a Tanítanék Mozgalom is kimondta, hogy a felvételi rettenetes stresszt okoz a diákoknak. Ilyen beteges módon kell féltenünk őket a kihívásoktól? – Sok diák sportol, zenél, táncol, versenyez valamilyen területen, ami kihívások elé állítja. Ha nem szokják ezt meg, akkor akár a munkahelyi stressz is leterítheti majd őket. Felvételiztettünk, és elfogadom, hogy egy-egy gyereknek lehet éppen rossz napja. De az jobb lenne, ha a korrekt megmérettetés helyett arcra, vagy a szülői háttér, társadalmi környezet, vagy bármilyen más, szubjektív tényező hatására dönteném el, hogy kit veszek fel? – Már pedzegetik, hogy nyugati mintákat követve el kellene törölni az osztályzást és a teljesítményértékelést is. Nem lesz házi feladat, számonkérés? – A rendszeres és korrekt számonkérés hasznos a tanulónak is. Mert így tudja, hogy hol tart a tanulásban, felmérheti a képességeit, megismerheti saját magát és a kijavítandó hibáit is. Az, hogy csak úgy bejárunk az iskolába, csinálunk, amit akarunk, az biztosan nem fog menni. – Az értékelés problémája egyébként önöket, pedagógusokat is érinti. Forró pont. Alkalmasnak tűnik a pedagógus-társadalom megosztására is… Ezért került újra előtérbe? – A teljesítményértékelést nem lehet megkerülni. Persze hogy milyen szempontok alapján történjen, abban több szerepet kell hagyni annak, hogy az adott iskola mit tart fontosnak az oktató-nevelő munkájában. Legyenek központi szempontok, de az arányokat, a hangsúlyokat az adott intézménynek magának kell kidolgoznia. Nálunk a közösségépítés, illetve az érettségire való felkészítés a legfontosabb elvárás, hiszen mindenki tovább akar tanulni. Amúgy én például egy tapasztalt, hatvanéves kollégától már nem várom el, hogy kirándulni menjen a diákokkal, De egy fiatal tanártól igen, hogy legyen ott velük a gólyatáborban, és szervezzen számukra érdekes programokat. – A Nemzeti alaptantervet is sürgősen meg akarja változtatni az új kormány. Kitennék belőle Wass Albertet, de behoznák új tantárgyként az állampolgári ismereteket, lengyel példa alapján. Ez hova vezethet? – Először is jó lenne jelentősen kisebbre venni a NAT kötelező részét. Vagyis azt, amit minden diáknak meg kell tanulnia. A tanterv további részleteiről viszont hadd döntsenek az iskolai munkaközösségek. Engedjük meg egy magyartanárnak, hogy ha ő Wass Albert művein és munkásságán keresztül tudja leginkább fejleszteni tanítványai kompetenciáit, és ezen a módon tud értékeket közvetíteni a gyereknek, akkor tegye így. Más tanár pedig majd másik írót vagy költőt választ. Engedjük meg ezt is. – A miniszter asszony visszahozná a szabad tankönyvválasztást is. Ennek mi lenne az értelme? Mennyire lenne szabad ez a választás? – Megnéztem, hogy mi a helyzet Európában e téren. Azt láttam, hogy az állam mindenütt kézben tartja a kérdést, azaz van egy tankönyvlistája, és arról választhatnak az iskolák. Kevés helyen tapasztaltam, hogy teljesen szabad volna a választás. Ez a helyzet például Hollandiában, ahol a pedagógusok sokszor maguk írják a tankönyveket. A magyar állam egyébként eddig elég erősen kontrollálta a tankönyvek világát, szűkebb lehetőségeket engedett a választásra. Ezen lehet változtatni, de ne vesszen el az állami ellenőrzés! – Érdekes kérdés bizonyos tantárgyak összevonása. Igazuk lehet-e azoknak a szülőknek, akik e téren zűrzavartól tartanak az iskolákban? – Több helyen megtették már ezt, az általános iskolák felső tagozatában összevonták a természettudományi tantárgyakat. Volt ebben egy kis kényszer is ott, ahol az adott tantárgyi területen tanárhiány mutatkozott. Ezzel kapcsolatosan az NPK-n belül is komoly beszélgetések, diskurzusok folynak; ha ezt átfogóan alkalmazni akarják, akkor ki kell dolgozni az összevonás pontos menetét és szabályait. – Ami viszont megdöbbentő, hogy az új kormány eltörölné a heti öt testnevelésórát. Akkor, amikor ma a fiúk 60 százaléka már most sem felelne meg a katonaság korábbi sorozási feltételeinek… – Nagyon hasznosnak tartottuk a mindennapos testnevelés, testmozgás bevezetését. Különösen az általános iskolában tanító kollégák dicsérték a kezdeményezést. Kérdés persze, hogy hol, milyen felszereltség áll rendelkezésre az öt óra megtartására. Eltörölni nem szabad. A középiskolákban inkább vissza kellene hozni a 3+2-es rendszert. Ez három klasszikus testnevelésórát jelentene hetente, plusz két délutáni, kötetlenebb, szabadon választott sportfoglakozást azoknak, akik nem sportolnak rendszeresen egyesületben. – Egyházi iskolák átalakítását is tervbe vette az új minisztérium. Részt kell venniük az integrációban, különben nem kapnak állami támogatást. Sarokba szorítják őket? – Nincs ráhatásunk az egyházi iskolákra. Fenntartóik nem akarták, hogy a náluk dolgozó pedagógusok csatlakozzanak a szervezetünkhöz. Sok szülő részéről jelent meg az igény, hogy a gyermeke egyházi iskolában tanuljon és ennek megfelelő nevelést kapjon. Ott jelentkezik probléma, ahol ez spontán szegregációt hozott magával. Egy adott település két iskolája közül a jobb módú családokból érkező gyerekek átmentek az egyházi intézménybe, a hátrányosabb helyzetűek viszont az maradtak államiban. A sarokba állításról nem tudok mit mondani. Kétségtelen az is, hogy az előző időszakban, ha csak Győrre gondolok, az egyházi iskolák sokkal nagyobb támogatáshoz jutottak, mint az államiak. – Hivatalos miniszteri vagy kormányzati rendelkezés még nincs, de a miniszter asszony, balján Bódis Krisztinával, már beszélt arról, hogy az LMBTQ-érzékenyítést nemcsak az iskolákba, de óvodákba is be kell vinni. Hogy fogadta ezt a pedagóguskar? – Például nálunk kiváló és talpraesett diákönkormányzat van, és akkor említsük meg a szülőket is. Hiszen a lépésről nekik is véleményt kellene mondaniuk a legszélesebb körű társadalmi egyeztetés formájában. Nálunk soha senki sem kezdeményezte egyik oldalról sem, hogy LMBTQ- vagy genderjellegű felvilágosító programok jelenjenek meg az iskolánkban. De általánosságban és országos viszonylatban sem érzem azt a társadalmi nyomást, hogy be kellene vezetni. – A hazai tanintézményeknek immár számítaniuk kell a migrációs hátterű gyerekek megjelenésére. A nyugati példák és oktatáspolitikai kísérletek rendkívül aggasztóak… – Azt nem teheti meg az állam, hogy ha megjelentek, akkor ne gondoskodjon ezekről a gyerekekről. Lehet, hogy előkészítő osztályokat kellene létrehozni számukra, már csak a nyelvi felzárkóztatás céljából, de talán az eltérő kultúra okán is. Ha azonnal hagyományos iskolai rendszerbe integráljuk őket, azt nagyon nehéz úgy megtenni, ha meg lehet egyáltalán, hogy senkinek ne sérüljön valamilyen érdeke. – Szóba jött a kérdés pedagóguskarban? – Menekült ukrán gyerekekkel vannak tapasztalataink. Hasonló kultúrában nőttek fel, hasonlóak a szokásaik is, de már a kommunikáció, a nyelvi megértés is nagy kihívást jelentett itt, a mi gimnáziumunkban is. – Számos jelzés érkezik, hogy egyes iskolákban vegzálják a tanárokat politikai meggyőződésük miatt… – Megdöbbentőnek tartom. Kiegyensúlyozott munkát csak akkor lehet végezni, ha nyugalom uralkodik a nevelőtestületben. Minden, ami ezt megbolygatja, akár személyes ellentétként, politikai vitaként, az mérgezi a légkört, és kisugárzik a közösségre. Sajnos a sztrájkok idején már megtapasztalhattuk ezt. – Volt-e már egyeztetés a miniszter asszony és az NPK között? – Időpontot kértem, és egy órán át beszélgettem vele. De olyan típusú egyeztetésig, amiről más szervezetek esetében szóltak a hírek, nem jutottunk el. A minisztérium június 15-ig kapott határidőt a kormánytól a Nemzeti Pedagógus Kar átvilágítására. Ehhez minden adatot és anyagot elküldtünk. Mi lesz a jövőnk? Most a minisztérium döntésére várunk.