Átlépte az 1400-at a venezuelai földrengések halálos áldozatainak száma, több mint 50 ezren eltűntek
Népszava
2026-06-28 07:25
Hetvenkét órával a venezuelai földrengés után szombaton folytatódott a túlélők felkutatása, a legfrissebb hivatalos adatok szerint a természeti katasztrófának 1430 halottja van, és több mint 50 ezer az eltűntek száma.
A szerdán az ország északi részét sújtó, 7,2-es és 7,5-ös erősségű földrengések pusztító tájat hagytak maguk után, számtalan összeomlott épülettel, különösen La Guaira településen, a Karib-tenger partján, a fővárostól, Caracastól mintegy 30 kilométerre.
A halottak száma szombatra 1430-ra emelkedett
– jelentette be Jorge Rodriguez, a parlament elnöke, aki 3238 sérültről is beszámolt.
Genfben az ENSZ humanitárius segítségnyújtásért felelős vezetője, Tom Fletcher az AFP francia hírügynökségnek elmondta, hogy több mint 50 ezer ember tűnt el. A halálos áldozatok száma ezért várhatóan jelentősen nőni fog.
Eddig 17 országból érkeztek kutató- és mentőcsapatok, hogy segítséget nyújtsanak a túlélők felkutatásában. A caracasi repülőtér egyik kifutópályáját újra megnyitották, és amerikai repülőgépek szállítanak oda humanitárius segélyt – jelentette be szombaton egy magas rangú amerikai tisztviselő. „A Miamiból érkező erőkkel együtt az Egyesült Államok jelenleg mintegy 250 szakosodott polgári mentőt alkalmaz Venezuelában” – közölte az amerikai külügyminisztérium az X közösségi oldalán.
Emmanuel Macron francia elnök ugyancsak az X-en tudatta, hogy polgári védelmi mentőik megérkeztek Venezuelába, hogy segítséget nyújtsanak a mentési műveletekhez.
Az ENSZ szombati becslése szerint
a két földrengés mintegy hétmillió embert érintett.
Az okozott károkat mintegy hétmilliárd dollárra, azaz az ország bruttó hazai termékének (GDP) 6 százalékára becsülte szombaton az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP).
A halálos áldozatok között legalább 28 portugál állampolgár vagy portugál származású személy, hét kínai, hat spanyol, két brazil, egy chilei és egy olasz-venezuelai állampolgár szerepel az előzetes hivatalos adatok szerint.
A földrengések egészen Kolumbiáig és Brazíliáig voltak érezhetőek, és
szerda óta több mint 300 utórengésről számoltak be.
Venezuela ugyan földrengésveszélyes ország, de területén 1997 óta nem regisztráltak nagy erejű földmozgást.